– Az Alkotmánybírósághoz fordulunk a védettségi igazolvány miatt, én magam is alkotmányjogi panaszt fogok tenni, az alkotmánybírósági törvény 26. paragrafusának második bekezdése szerint, és arra kérek minden magyart, hogy tegyen hasonlóan, hiszen bármelyik magyar állampolgár megteheti ezt, aki úgy érzi, hogy alapjoga sérült – jelentette ki Toroczkai László.
Zoom
A Mi Hazánk elnöke úgy érzi, hogy az alapjogaik sérülnek azzal a védettségi igazolvánnyal összefüggésben, amely egyébként is nagyon sok vitára ad okot. Kérdésnek tartja, mennyire véd ez minket, mennyire állítja meg a koronavírus terjedését. Az viszont álláspontja szerint egészen biztos, hogy diszkriminatív, mert nem lehet emberek tömegeit kényszeríteni arra, hogy beoltassák magukat olyan oltásokkal, melyekről még a tudósok is vitatkoznak, írja a Magyar Jelen.
– Bízom benne, hogy az alkotmánybíróság megszünteti azt a diszkriminatív helyzetet, amelyet a védettségi igazolvánnyal Magyarország kormánya tett – fogalmazott.
– Ha már itt tartunk, teszek egy alkotmányjogi kísérletet. Ma reggel ugyanis Ásotthalmon, ahol polgármesterként dolgozom, kihelyeztem egy táblát a jótékonysági központ bejáratára, és erre a táblára azt írtam ki, hogy belépés csak magyaroknak. A helyzet az, hogy elsősorban magyaroktól kapunk adományokat, bútorokat, ruhákat, mindenféle hasznos tárgyat adunk a rászorulóknak – folytatta Toroczkai.
Elmondta, hogy az elmúlt hetekben a környéken felbukkantak ukrán és román állampolgárságú cigányok, akik idénymunka miatt vagy más célból érkeznek a környékre, és buszokkal rohamozták meg az eddig nagyon jól működő jótékonysági központot, és vittek mindent, amit értek.
– Így aztán értelemszerűen kevesebb ruha vagy bútor jut az ásotthalmi magyar rászorulók részére – mutatott rá a polgármester.
– Ezért én úgy döntöttem ma reggel, hogy kiírom az épület bejáratára, és el is rendeltem, hogy ne engedjenek be idegeneket a jótékonysági központunkba, és ez egyúttal egy alkotmányjogi kísérlet a magam részéről, kíváncsian várom, hogy különböző jogvédők, vagy akár a magyar kormányhivatal felszólít-e arra, hogy szüntessem meg a diszkriminációt – fogalmazott.
– Ugyanis ha a védettségi igazolvány nem diszkriminatív, akkor az én táblám sem az, hiszen én is különbséget teszek emberek között, ez körülbelül ugyanolyan, hogy van-e védettségi igazolvány valakinél vagy, hogy magyar-e, kíváncsian várom a fejleményeket – zárta gondolatait.