Daróczi Sándorné és Sárközi Károly, az Országos Cigány Önkormányzat vezető képviselői a mai nappal kiléptek az MCF-ből és egyben kezdeményezték az Országos Cigány Önkormányzat feloszlatását is – derült ki az MNO-hoz eljuttatott közleményükből. 
Daróczi Sándorné, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviselője, Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának elnöke és Sárközi Károly, az OCÖ elnökhelyettese közleményben tudatta szerkesztőségünkkel, hogy a mai nappal kiléptek az MCF Magyarországi Cigányok Országos Fórumából, és egyben kezdeményezik az OCÖ feloszlatását is, tekintettel arra, hogy az új cigánypolitika kialakításában csak így vállalhatnak szerepet – fogalmaznak.
(MNO)
Kuruc.info kommentár: Gyorsan tanulnak a cigányok, ha a zsidó átverés, beetetés módszereit kell elsajátítani. Ami most történik nem más, mint előremenekülés. Ők maguk is bevallják: „az új cigánypolitika kialakításában csak így vállalhatnak szerepet”. Ami eddig folyt az országban – az elmúlt húsz évben – az minden volt, csak cigánypolitika nem. Ennek a résztvevői pedig ne próbáljanak megújulni, ahogy azt Kuncze Gábor egy más kontextusban egyszer javasolta volt, húzzanak el! Még ezzel járnának a legjobban. Új cigánypolitika nem lesz, volt rá két évtizedük, láttuk, hogy mi lett belőle. A kérdést mi magunk, magyarok fogjuk a kezünkbe venni. Ha ez nem tetszik, akkor egy másik „klasszikus” idevágó mondását idézném: el lehet innen menni! (Geyer)