Enyhítettek Hunvald György, Erzsébetváros előzetes letartóztatásban levő polgármesterének fogva tartási körülményein - írta pénteki számában a Népszava.

A lap szerint a VII. kerületi ingatlanügyekben vesztegetéssel és hűtlen kezeléssel gyanúsított politikus levélben fordult Kovács Tamás legfőbb ügyészhez, hogy arra hívja fel a figyelmet: nemrég a "nála sokkal súlyosabb üggyel, terrorcselekmény előkészítésével gyanúsított Budaházy György" fogva tartásának körülményein is enyhítettek. A Népszava szerint Hunvald nem kapott választ a levelére, de a napokban enyhítettek a körülményein.
A politikus ügyvédje, Sebes Péter a lapnak azt mondta: mindez azt jelenti, hogy a hozzátartozókkal való kapcsolattartás felügyelete átkerült az ügyészségtől a büntetés-végrehajtási intézethez, s például Hunvald a korábbinál gyakrabban hívhatja fel a családját. Az ügyvéd szerint az ügyészség eljutott a nyomozásban odáig, hogy már nem indokolt védencét „elszigetelni a külvilágtól".
(MTI nyomán)