Vizsgálatot rendelt el Szekeres Imre az izraeli kémgépek ügyében. Közben kiderült az is, hogy a magyar állam fizette a repülést. Hogy milyen céllal jöttek a katonai gépek, azt nem tudni.
Katonai légügyi hatóság ismételt magyarországi felállítására tett javaslatot a kormányfőnek Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter pénteki közlése szerint jogszabályellenesen nem értesítették a katonai titkosszolgálatokat az izraeli gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról, az ügyben vizsgálat folyik.
A honvédelmi miniszter budapesti sajtótájékoztatóján beszélt minderről, és elmondta: csütörtökön szóban már megfogalmazta a katonai légügyi hatóságra vonatkozó javaslatát Bajnai Gordonnak, és elő is készíti az ehhez szükséges törvénymódosítási javaslatot, de ezt már csak az új Országgyűlés tárgyalhatja meg. Kijelentette: az izraeli katonai gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról nem értesítették a tárcát, valamint a polgári és a katonai titkosszolgálatokat sem. Hozzátette, ez utóbbi jogszabályellenes, ezért folyik vizsgálat az ügyben. Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak kellett volna értesíteni a szolgálatokat. Számítása szerint a jövő hétre készülhet el a vizsgálati jelentés. Kitért arra, hogy évente ötszáz állami-katonai típusú, külön engedélyhez kötött repülés van Magyarországon. Szekeres Imre felidézte, hogy korábban a katonai légügyi hatóság volt hivatott eldönteni és megfelelő szakmai információk birtokában minősíteni a magyar légtér használatát.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság közlése szerint az Izraeli Légierő szerda délutáni ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt, a gépek betartották a repülésbiztonsági szabályokat. Kitértek arra is, hogy gyakorlathoz szükséges engedélykérelem időben megérkezett a Külügyminisztériumhoz. A tárca a jogszabályoknak megfelelően továbbította a kérvényt a Nemzeti Közlekedési Hatóság légiközlekedési igazgatóságnak, amely a jogszabályban előírt kötelezettségének megfelelő eljárás után megadta a gyakorlathoz a szükséges engedélyeket.
Ráadásul velünk is fizettették meg
A magyar állam fizette az izraeli kémrepülőgépek magyarországi légi irányítását, mint ahogy ezt minden katonai repülőgép esetében megteszi, azt azonban továbbra sem tudni, milyen céllal jártak Magyarország felett a katonai gépek. A HungaroControl tudott az izraeli légierő két gépének érkezéséről, de hivatalosan nem kellett tájékoztatnia sem a Honvédelmi Minisztériumot, sem pedig a külügyi tárcát. Fehér Imre, a légiforgalmi zrt. szóvivője a HírTV-nek elmondta: már a hívójel is arra utalt, hogy katonai repülőgépekről van szó. A berepülésre a Nemzeti Közlekedési Hatóság adta ki az engedélyt.
Fehér elmondta: katonai gépek berepülése esetén a magyar állam fizeti ki az irányítást a HungaroControlnak, nem pedig a külföldi ország.
Az izraeli gépek szerdai feltűnése komoly zavarokat okozott a kormányzati kommunikációban. A honvédelmi tárca szóvivője azt mondta: nem tudtak a gépek érkezéséről. A külügyi szóvivő pedig azt közölte, ők csak postások voltak az ügyben. Izrael budapesti nagykövete tagadta, hogy a gépek kémrepülők lettek volna, de azt nem tudta megmondani, hogy az elektronikai felderítési feladatokra rendszerbe állított gépek milyen céllal jártak Budapesten.
(MTI - HírTV)