A Gázai övezetbe tartó nemzetközi segélyhajók ellen hétfőn végrehajtott izraeli terrortámadás után Magyarországon is sor került egy komolyabb tüntetésre.



A Jobbik hívására nagygyűlés volt csütörtökön este a Török Köztársaság budapesti nagykövetsége előtt. A mindvégig szemerkélő eső ellenére mintegy háromszáz ember, köztük hazánkban élő palesztinok, törökök, irániak és más nemzetek fiai, leányai vettek részt a Jobbik országgyűlési képviselője, Hegedűs Lorántné által összehívott eseményen. Jelen volt Hegedűs Tamás és Szilágyi György is, mindketten jobbikos képviselők.

Az Andrássy út úgynevezett szervízútján fölsorakozott emberek Árpád-sávos, piros-fehér-zöld magyar, palesztin, török és iráni zászlókat emeltek a magasba. A tengeri terrortámadás halálos áldozatai számának megfelelően kilenc személy égő gyertyát tartott a kezében. Az egybegyűltek elénekelték a török, magyar és a palesztin himnuszt. A rendőri biztosítás az elmúlt évek szokásával ellentétben ezúttal nem volt túlméretezett és fenyegető.



Hering József újságíró beszédében röviden fölvázolta a hétfőn hajnalban történt tragédiát, annak izraeli fogadtatását, majd megemlítette, hogy a magyarországi politikai életben a Jobbikon kívül eddig egyetlen politikai párt sem volt hajlandó elítélni a Földközi-tenger nemzetközi vizein végbement izraeli mészárlást. Az újságíró üdvözölte az Iráni Iszlám Köztársaság nagyméretű zászlajával megjelent résztvevőket.



Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Külügyi Bizottság alelnöke beszédében mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy Izrael a nemzetközi vizeken, török zászló alatt hajózó humanitárius segélyt szállító személyek megtámadásával megsértette a nemzetközi jogot, s állami terrort hajtott végre. Ezután szólt a másfél évvel ezelőtti Öntött ólom fedőnevű izraeli hadműveletről, amelynek folyamán a zsidó állam a polgári lakosságot bombázta, gyermekek életét oltotta ki. „Miért félnek Magyarországon Izrael elítéléstől?, tette föl a kérdést a Jobbik politikusa, s emlékeztetett arra, hogy a Jobbik volt az egyetlen párt, amely a Gázai övezet elleni legutóbbi katonai hadjárat, és mostani tengeri terrortámadás után is elítélte Izraelt.



Gyöngyösi Márton a trianoni diktátum évfordulójának közelségére is emlékeztetve kijelentette, hogy az első világháborúban a törökökkel egy szövetségben harcoltunk, s a fegyverek elhallgatásakor mindkét országnak Törökországnak és Magyarországnak egyaránt komoly létszámú, mozgósítható hadserege maradt, ám az áruló Károlyi Mihály, akinek szobra szégyenszemre még mindig ott áll az Országház mellett, nem kívánt szembeszállni a hazánkat földaraboló hadseregekkel. Károlyival ellentétben Atatürk Kemal a megmaradt török hadsereggel kikergette az országán osztozkodni akarókat Törökországból, mondta Gyöngyösi Márton.



A Jobbik politikusa ezután Recep Tayyip Erdogán, jelenlegi török miniszterelnököt olyan kiváló politikusnak nevezte, aki hazája javán munkálkodva Törökországot a közel-keleti térség egyik nagyhatalmává kívánja tenni. Gyöngyösi végül emlékeztetett arra, hogy a Jobbik meghirdette a keleti országok, így a Törökország felé nyitás politikáját. „A török testvérnép, összetartozunk, rokonok vagyunk”, fejezte be fölszólalását Gyöngyösi Márton.



Ifj. Hegedűs Loránt református lelkész beszédének elején emlékeztetett arra, hogy miközben Budapesten szolidaritási gyűlés zajlik a török nagykövetség előtt, újabb segélyhajó indult útnak a Gázai övezet felé, de valószínűleg ennek is az lesz a sorsa, mint ami a Kék Márvány nevű török hajóé lett.
Ifj. Hegedűs ezután szólt a cionistákat elítélni nem hajlandó keresztény paptársairól, akik nem mernek, vagy nem akarnak föllépni az izraeli embertelenséggel szemben. „Azt hirdetik ezek a papok, hogy aki nem sálomozik elég sűrűn, az nem lehet Krisztus igaz követője”, mondta a református lelkész, majd Babits Mihályt idézve emlékeztette őket: „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma”. A Hazatérés Református Temploma azonban vállalja a palesztinokkal és a törökökkel való szolidaritást, hangsúlyozta a szónok.
Ifj. Hegedűs Loránt ezután a halálos áldozatok lelki üdvéért, a sebesültekért és hozzátartozóikért mondott imájában arra kérte a Teremtőt, mutassa meg a talmudista gőgben tobzódóknak, hogy nem vihetik végbe ördögi tervüket. „A Gázai övezet a világtörténelem legnagyobb gettója. Kérünk Téged, segítsd meg a palesztin népet. Segítsd meg a magyar népet, hogy el tudjuk távolítani ezt a cionista hatalmat!”, fejezte be imáját a református lelkész.



Dr. Salha Fallah, a Palesztin Kulturális Egyesület elnöke, a nagygyűlés levezetője a cionista mészárlás áldozatainak emlékére arab nyelven fölszólította a jelen levő muszlimokat a Korán első szúrája, a Fátihá ima közös elmondására. Végül a nagygyűlés résztvevői égő gyertyákat és mécseseket helyeztek a nagykövetség kerítése mellé, ifj. Hegedűs pedig megköszönte a beharangozót a Barikádnak és a Kuruc.infónak.
Vajna Gábor - Kuruc.info