Magyarország egyértelműen és határozottan támogatja Törökország csatlakozását az Európai Unióhoz – mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Martonyi János külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott Egemen Bagis török államminiszterrel.

Frankfurti életkép - oda már "becsatlakoztak"

Hozzátette, hogy Magyarország soros uniós elnökként is mindent meg fog tenni Törökország csatlakozási folyamatának előrelendítéséért. Elmondta, mostani találkozójukon elsősorban arról beszéltek, hogyan lehet a tárgyalási folyamatot továbbvinni, meg lehet-e nyitni egyes fejezeteket – mondta Martonyi.
Egemen Bagis úgy fogalmazott, remélik és hisznek benne, hogy Magyarország a jövő év első felében esedékes soros elnöksége idején felgyorsulnak az európai uniós tárgyalásaik. Mint mondta, Törökország támogatta Magyarország csatlakozását a NATO-hoz, most pedig az uniós csatlakozási folyamatban Magyarország Törökország legközelebbi szövetségese. Kitért arra is, Martonyi Jánostól ígéretet kapott, hogy Magyarország uniós elnöksége alatt meggyőzi a többi tagállamot is arról: a terrorizmusellenes fellépés mindenki közös érdeke.
A magyar tárcavezető közölte, Magyarország javaslatokat tesz annak érdekében, hogy az EU Törökországgal szembeni vízumpolitikája a jelenleginél rugalmasabb és liberálisabb legyen. A magyar–török kapcsolatokra kitérve közölte, szeretnék, ha Törökország – egyoldalúan – vízummentességben részesítené a magyar állampolgárokat.
Erre reagálva Egemen Bagis úgy fogalmazott: egy magyar állampolgár nyolc perc alatt megkapja a török vízumot, és reméli, hogy hamarosan egy török állampolgár is nyolc perc alatt megkapja a magyart. Hozzátette, leginkább azt remélik, hogy megszűnik majd a vízumkötelezettség. Magyarország nagyra értékeli azt a szerepet – mondta Martonyi János –, amelyet Törökország játszik a Nabucco gázvezeték megépítésében.
A török államminiszter kijelentette, hogy a jó kapcsolatok segítenek előremozdítani Európa egyik legnagyobb ügyének, az energiaproblémának a megoldását. Martonyi János kifejezte elismerését a török alkotmánymódosítással, illetve azzal kapcsolatban, hogy azt a népszavazáson a török nép csaknem hatvan százaléka támogatta. Az alkotmánymódosítást jelentős, az európai demokrácia irányába tett lépésnek tartják – fűzte hozzá. Egemen Bagis közölte, hogy jövő áprilisban Schmitt Pál köztársasági elnököt törökországi látogatásra várják.
(MTI)