A forgalmi értékénél 16 millió forinttal olcsóbban megvehette az előzetes letartóztatásban lévő Gál György volt SZDSZ-es politikus szeretője a számára kiutalt VII. kerületi önkormányzati bérlakást. Gál kérésére a kitartott nő kisebbségi referensi állást is kapott az erzsébetvárosi önkormányzatnál. Bár munkát nem végzett, Hunvald György polgármester jóvoltából hárommillió forintot mégis kifizettek neki.
A több száz millió forintos kárt okozó erzsébetvárosi ingatlanpanama egyik mellékszálát képezik azok a jogsértő lakáskiutalási ügyletek, amelyek révén a VII. kerületi balliberális vezetés bérlakáshoz juttatta rokonait, ismerőseit, majd lehetővé tette, hogy akár a forgalmi érték tizedéért megvásárolják azokat.
A Magyar Nemzet birtokába került nyomozati iratokból kiderül, az első ilyen lakáskiutalási ügylet 2006 márciusáig nyúlik vissza, amikor az SZDSZ akkori kerületi frakcióvezetőjének, Gál Györgynek a sógornője, T. Noémi kapott meg egy Nefelejcs utcai önkormányzati bérlakást Hunvald György polgármesteri keretének a terhére. A Gál György által vezetett gazdasági bizottság pár hónappal később hozzájárult ahhoz, hogy Gál sógornője a forgalmi érték kevesebb mint tizedéért, 5,8 millió helyett 526 ezer forintért megvásárolhassa a másfél szobás lakást – írja a lap.
(MNO)