A Jobbik szánalmas magyarázkodásnak tartja a luxusaudik és költségtérítések királyának sajtótájékoztatóján elhangzottakat.
A nemzeti ellenzék szerint a jegyzőkönyvekből is kiderül: nem a megélhetési politikusokra, hanem a tisztességes munkából, s nem ügyeskedésből élő szegény emberekre tett lenéző, gőgös, elitista kijelentéseket, amely ráadásul kasztokra osztja a kétkezi munkásokat, értelmiségieket, s a képviselőket. Az egy külön kérdés, kit nevezünk megélhetési politikusnak. A Jobbik szerint ebbe a kategóriába inkább a négy év alatt számla nélkül 18 millió forintos költségtérítést felvevő, S8-as luxusaudikhoz vonzódó, többszörösen álláshalmozó polgármester-képviselők tartoznak.
A Jobbik a gazdagok pártjának számító, s a rendszerváltást másodszor is elsikkasztó Fidesszel, valamint a tolvajok pártjának számító MSZP-vel szemben megalakulása óta azt vallja, hogy a közélet alakításában minden tisztességes embernek joga van szerepet vállalni. Ez igaz a vagyontalan vagy alacsony keresetű emberekre is, akiknek napi megélhetését is veszélybe sodorják a lassan megfizethetetlenné váló élelmiszer- és üzemanyagárak, rezsiköltségek és hiteltörlesztések.
Továbbra is nyitott a kérdés, mindezek után alkalmas-e a Kóka János nyomdokaiba szegődött Lázár János, hogy a "politikusok kasztjából" a kisemberek érdekeit képviselje.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője
(Kuruc.info)