Dúró Dóra szerint a körvonalazódó végleges alkotmányszöveg egyértelművé teszi, hogy ez "egy párturalmi" alaptörvény lesz.
A Jobbik szerint "minősített hazaárulás", hogy egyetlen kormánypárti képviselő sem támogatta a név szerinti szavazáson azt az alkotmányhoz benyújtott jobbikos módosító indítványt, amely az új alaptörvényben rögzítette volna a föld- és ivóvízvagyon magyar kézben tartását - jelentette ki Dúró Dóra hétfőn a szavazásokat követően.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: pártja szerint a magyar föld és ivóvíz védelme az egyik legfontosabb pontja kellett volna legyen az új alkotmánynak, hiszen ezek a következő évtizedek meghatározó ágazatainak alapjai.
Dúró Dóra sajnálatosnak nevezte, hogy a 20 jobbikos módosító indítványból egyet sem támogatott a kormánytöbbség, így az ügynöklisták nyilvánosságra hozását, a politikusi álláshalmozás tiltását, a halálbüntetés visszaállítását vagy a privatizáció jogszerűségének felülvizsgálatát sem.
Az ellenzéki politikus elmondta: a körvonalazódó végleges alkotmányszöveg egyértelművé teszi, hogy ez "egy párturalmi alkotmány lesz" és pusztán annyi történik, hogy az "eddigi rákosista alkotmány helyett orbánista alkotmány születik" ezért a Jobbik az április 18-i zárószavazáson nem támogatja majd az új alaptörvényt.
Novák Előd az MTI-nek szintén megerősítette: kitartanak amellett az álláspontjuk mellett, hogy politikailag hazaárulásnak minősül módosító javaslatuk leszavazása. Méltatlannak inkább azt tartom, hogy a szavazás folyamán az Országgyűlés elnöke nem tudott uralkodni magán - folytatta a jobbikos képviselő, aki beszámolt arról: a szavazáskor a fideszes képviselők között ülő Kövér László "idiótának, hülyének és gazembernek" nevezte őt, csak éppen ezt a közvetlen környezetében ülőkön kívül mások nem hallhatták. Egy házelnök ilyet nem engedhet meg magának –- tette hozzá Novák Előd.
(MTI)