A keddi tárgyalási napon Gál György elsőrendű vádlott a sok százmilliós ingatlanpanamákkal kapcsolatos ügyben tett vallomást. Hunvald György egykori polgármester meghallgatását valószínűleg elnapolják.
A Hunvald-ügy elsőrendű vádlottja, Gál György képes volt azt hazudni a Fővárosi Bíróságon (FB), amikor a sok százmilliós ingatlanpanamákkal kapcsolatos vádpontról kérdezték, hogy a lakók érdekében születtek a döntések.
Gál György, aki az SZDSZ színeiben lett a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke 2002-ben, tagadta bűnösségét, és amíg az általános önkormányzati ügymenetről volt szó, kimerítő részletességgel válaszolt a bíró kérdéseire. Amikor azonban a konkrét bűncselekmények kerültek szóba, már egyre inkább csak azt hajtogatta: "nem, nem tudom, nem emlékszem, fogalmam sincs".
Hunvald György, az ügyben szintén megvádolt egykori erzsébetvárosi szocialista polgármester meghallgatása a keddi tárgyaláson várhatóan már nem kezdődik el.
Hiába szerepelt egyes dokumentumokon az aláírása, nem volt tisztában az ingatlaneladások menetével az egykori SZDSZ-es elnök. Gál György a bíróságon azt állította: az előterjesztéseket a szakapparátus készítette el, ő nem olvasta el az iratokat. A két és fél éve előzetes letartóztatásban lévő volt politikus azt sem tudta megmondani, milyen értéken voltak nyilvántartva az önkormányzatnál ezek az ingatlanok, illetve készültek-e gazdaságossági számítások.
Az egyik vádpont szerint Gál nem egyszer a Dob utcai SZDSZ-irodában vette át az áron alul értékesített önkormányzati ingatlanokért járó 20-30 milliós vesztegetési pénzeket, összesen 366 millió forintot. Más vádpontok szerint Gál felhívására Hunvald havi bruttó 300 ezer forintot juttatott az SZDSZ-es politikus fiatal barátnőjének az önkormányzattal kötött fiktív tanácsadói szerződés alapján, és önkormányzati bérlakást is kiutaltak a lánynak, aki rövidesen a piaci ár töredékéért vásárolhatta meg az ingatlant.
Az önkormányzati vagyonról ötvenmillió forint értékhatár fölött a képviselő-testület, alatta pedig a gazdasági bizottság döntött – mondta vallomásában Gál György. Hozzátette, hogy a bizottság formálisan működött, nem volt jellemző a vita, egyhangú döntések születtek.
Arról, hogy hogyan készültek az érintett ingatlanok esetében az értékbecslések, mely cégeket és hogyan választottak ki, érdemben nem tudott beszámolni. Mint mondta, az eladásokkal kapcsolatos előterjesztéseket a hivatali szakapparátus készítette el. Hiába szerepelt egyes dokumentumokon az aláírása, ő nem olvasta el ezeket. Azt sem tudta megmondani, hogy milyen értéken voltak nyilvántartva az önkormányzatnál ezek az ingatlanok, illetve készültek-e gazdaságossági számítások.
(Híradó - Kossuth Rádió)