Folytathatja tevékenységét a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület - döntött szerdán a Gyulai Törvényszék.
/Bővített hír/
Nem találta megalapozottnak a Békés Megyei Főügyészség keresetlevelét a Gyulai Törvényszék, mely szerdán megállapította, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJPE) nem folytat jogsértő tevékenységet.
A dr. Mucsi Erika bírónő vezette tanács ítélete nem jogerős, fellebbezhető, de a tárgyalóteremben megjelent, Szebb Jövőért feliratú mellényt viselők láthatóan örültek a döntésnek.
― Az ország északi és északkeleti részén a rendszerváltozás után tömegek, többségében romák vesztették el a munkahelyüket, amire a húsz év sem hozott megoldást. Felnőtt egy olyan generáció, mely nyomort és kilátástalanságot tapasztal. Az alacsony képzettséggel rendelkezők nem kapnak munkát, nőtt a csak segélyből élők száma, ami további elkeseredettséget és tehetetlenséget szült ― indokolta az ítéletet dr. Mucsi Erika bírónő.
Mint mondta, a lakosokban "egy kölcsönös bizalmatlanság alakult ki egymással szemben". "Kirívó bűncselekmények nem voltak", de megszaporodtak a kisebb vagyon elleni esetek. "Olyan szóbeszédek kaptak szárnyra, hogy ezért a romák a felelősek", akik ezt tagadták, "úgy állították be, hogy a rendőrségi intézkedés nem hatékony". A Gyöngyöspatán élők megkeresték a SZJPE-t, mely tavaly márciusban két hétig fokozott szolgálatot teljesített a Heves megyei községben.
― A média közfelháborodást kiváltóan számolt be a helyi eseményekről ― folytatta dr. Mucsi Erika. A "romák" körében segélyeket osztottak, ami szintén hangulatkeltést eredményezett. A bírónő hozzátette: a SZJPE-tagok mellett több "szélsőséges csoport" ― a Véderő, a Betyársereg és a Csendőrség ― is ott volt Gyöngyöspatán. A "romák" az elmondások szerint félelemben éltek, de fekete ruhásokról beszéltek, ami nem azonosítható egyértelműen a SZJPE-vel.
― A harmincötödik hétre szülte meg gyermekét egy asszony az ijedtségtől ― mondta. ― Nem található ok-okozati összefüggés az eset és a SZJPE között, nem terhelhető az alperes. Legendák alakultak ki, de reális dokumentum nem született. A beszámolók szerint ostorral, viperával és fokossal fenyegették meg a "romákat", de a SZJPE lámpával teljesített szolgálatot. Igaz, nem határolódott el a "szélsőséges csoportoktól", de nem tartozik másért felelősséggel.
― Az egyenruhásokat sokan összemosták ― emelte ki dr. Mucsi Erika bírónő. Idézett a SZJPE alapszabályából, mely szerint a lakossági biztonságérzet növelését fogalmazta meg célként, politikai tevékenységet nem folytat, pártnak nem ad és attól nem is kap anyagi támogatást. Ugyan a Jobbik rendezvényeit az SZJPE biztosította, ez nem ütközik törvénybe. Megállapította: a felperes nem szolgált olyan bizonyítékkal, ami a feloszlatást indokolná.
(Beol nyomán)
A HírTV összeállítása:
Frissítés: László Attila SZJPE-elnök írása:
Most, hogy túl vagyunk már a megnyert „csata” győzelmi mámora utáni pillanatokon, és már az országos média is beszámolt kisebb-nagyobb mértékben a hírről, úgy gondolom, egyesületünknek is közzé kell tennie állásfoglalását a tegnapi ítélettel kapcsolatban.
Mint köztudomású, július 25-én a Gyulai Törvényszék elutasította a Békés megyei Főügyészség azon keresetét, amiben mint felperes kezdeményezte a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület mint alperes feloszlatását.
Valóban, az ítélet még közülünk is több mindenkit meglepett, és nem azért, mert nem hittünk igazunkban, hanem mert az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy egyes bíróságok (bírók) nem feltétlenül a jog és igazságosság elve mellett kitartva hozzák meg a nemzeti oldal képviselői ügyében az ítéleteiket.
Egy elég hosszú tárgyalás-sorozaton vagyunk túl, és így utólag visszagörgetve az eseményeket, most először voltak olyan érzéseim ez idő alatt, hogy végre talán egy valóban független magyar bíróság előtt állunk.
Nem tudhatom volt-e felsőbb politikai nyomás a bírónőn (bízom benne, hogy nem), de - akár volt, akár nem - ebben az ügyben csak és kizárólag a tényekre és a bizonyítékokra hagyatkozva meghozni az ítéletet mindenképpen bátorságra és a „szakma” iránti maximális tiszteletre és alázatra utal.
A tegnapi bírósági döntés mindenképpen új hitet és erőt fog adni a további munkánkhoz.
Ahhoz a munkához, amit eddig - úgy érzem - eredményesen végeztünk, és, mint a tegnapi nap folyamán bebizonyosodott, gyakorlatilag olyan hiba nélkül, ami az egyesület feloszlatásához vezetett volna.
Bebizonyítottuk ország-világ előtt, hogy valóban teljesen alulról szerveződve, Békés megyéből elindulva, egyszerű hétköznapi emberek is létre tudnak hozni komoly dolgokat, és tudják úgy életben tartani, erősíteni, hogy közben a nemzetidegen háttérhatalmi erő nem tudja őket sarokba szorítani, és folyamatosan lohol az események után.
A kotta, amin egyesületünk sorsát le akarták zongorázni, hasonló volt, mint a Magyar Gárda esetében. Mint gárdista is átéltem, hogy folyamatosan bástyáznak körbe törvényekkel, nagy hirtelenséggel megalkotott kormányrendeletekkel, illetve az SzJPE vezetőjeként is megtapasztaltam ugyanazt.
Az, hogy ennek ellenére még sem sikerült feloszlatni az egyesületet, talán köszönhető annak is, hogy mind az egyesületünk ellehetetlenítésére hozott törvénymódosítások előtt, mind azután csak és kizárólag a hatályos jogszabályok figyelembevételével végeztük munkánkat.
Annak ellenére, hogy a nagy hirtelenséggel meghozott törvényi módosításokkal nem értünk egyet.
De mindenképpen kellett hozzá a helyi és megyei vezetőink és a hozzájuk tartozó tagság fegyelmezettsége és nemzetük iránt érzett alázata, továbbá a Békés megyei jogász, illetve joghallgató bajtársnő, akiknek a nevét nem teszem közkincsé, illetve a védőangyalunk, dr. Borbély Andrea ügyvédnő, akinek a hozzáállása és komoly szakmai felkészültsége nélkül nem biztos, hogy így végződött volna ez a történet.
Végzetül néhány gondolat erejéig a folytatásról.
Természetesen abban az esetben is folytattuk volna tovább munkánkat, ha a bíróság másképp ítél a tegnapi napon. Mint már többször hangoztattuk, a bíróság egy jól működő közösséget, legyen az akár egy nagy család vagy egy baráti társaság, megszüntetni nem tud.
Az országunkban zajló jelenlegi áldatlan állapotok közepette nem engedhetjük meg magunknak, hogy tétlen szemlélői legyünk az eseményeknek.
Nagyon sok embernek csak mi a nemzetben gondolkodó szervezetek aktív(!) tagjai jelentjük az egyetlen reményt és csak mi nyújtunk nekik konkrét segítséget.
Sajnos a magyar állam vezetői csak hangzatos szólamokkal képviselik a törvényes rendben élni akaró többségi magyar társadalmat.
A két éve megígért „két hét alatt rend lesz” azóta is csak ígéret.
Az ilyen ígéreteket pont azok nem gondolják komolyan, akik azokat kijelentik.
Hisz ők tudják a legjobban, ha itt egyszer rend lesz, akkor ők lesznek azok, akik nem tudnak majd többet a zavarosban halászni, és valószínűleg egy zárt rendszerű intézmény falai közt töltik majd el hátralevő napjaikat.
Az egyre nagyobb szegénység és kilátástalanság okán a fiataljaink kimenekülnek az országból, külföldön keresve boldogulásukat. Magukra hagyják családjukat, idős szüleiket, akik sajnos egyre nagyobb gyakorisággal fognak a kegyetlen rablók és gyilkosok áldozataivá válni.
Mi egyelőre egyet tehetünk: továbbra is igyekszünk segítséget nyújtani a hozzánk forduló magyar honfitársainknak.
Ahhoz pedig, hogy ezt kellő hatékonysággal tudjuk végezni, szervezetünket tovább tudjuk erősíteni, újabb tettre kész magyarokra van szükségünk.
Ezért egyúttal felhívással is fordulok azokhoz a honfitársaimhoz, akik úgy érzik, elő kellene bújniuk az árnyékból, és végre tenniük kellene valamit, amit a lelkiismeretünk már régen hiányol.
Keressenek meg bennünket: www.szebbjovo-ert.com
Beszéljük át közösen, mit tudunk mi tenni és mit tudnak ők ahhoz hozzátenni, hogy egy törvényesen bejegyzett és továbbra is létező egyesület keretein belül tudjuk közösen folytatni nemzetmentő munkánkat egy szebb jövőért.