2014-ben lesz Székely Dózsa György parasztháborújának és gyalázatos leverésének, a küzdelem vezetője és sokan mások kínhalálának 500. évfordulója, ám a hazai közélet már most a jövő esztendőre meghirdetett újabb, ezúttal a 70. évre hivatkozva meghirdetett holokauszt-emlékév várható eseményeitől hangos. Hetven esztendővel ezelőtt kínoztak meg tömegesen, gyilkoltak halomra Tito partizánjai 40-50 ezer délvidéki magyar civilt, de az ő hét évtizeddel ezelőtti "holokausztjukról" egyelőre szó nincs, amiképpen Dózsa György és parasztjainak fél évezreddel ezelőtti tragédiájáról sem.
 Dózsa György kínzása Temesvárott 1514-ben |
Az elmúlt negyed évszázad szinte minden egyes naptári bejegyzése a zsidó holokauszt-megemlékezésekről szólt. Minden másról elfelejtenek megemlékezni, ami a magyaroknak fontos, mintha nekünk nem is lenne történelmünk, nem lennének tragikus, vagy kicsit örömtelibb évfordulóink. De miért is kellene mindig megemlékezni a magyaroknak a jelentős múltbéli eseményeikről? Költői kérdés. Ha ezt, mondjuk valamelyik föltámadó, sírjából kilépő, nagy "történelmi szlovák király" kérdezné, megértenénk. A szarkasztikus kérdést persze föltehetné a legnagyobb magyar alapította Magyar Tudományos Akadémia is, hiszen időközben már úgy kicsavarta irányítóinak kezéből a gyeplőt egy alávaló népség, hogy ennek a korábban megtisztelt intézménynek most már a menetrend szerinti holokauszt-emlékfrissítés a legfontosabb teendője. Na és az, hogy "tudományosan" megindokolja: miért nem ildomos közteret elnevezni, mondjuk Tormay Cécile-ről.
Két esztendővel ezelőtt, a 2011-es évet teljes egészében arra használta fel ez a nemzetiszínben tetszelgő társaság - a politikai és a tudományos egyaránt -, hogy felkészüljön az 2012-es, a tavalyi Wallenberg – 100. esztendőre. Meg is volt az eredménye a nagy igyekezetnek, mert még a csapból is a Magyarország-szerte több köztéri szoborral büszkélkedő "Vlagyimir Iljics Wallenberg" folyt.
 Egyike a sok Wallenberg-emléktáblának, szobornak |
Végül is valahogyan csak túléltük a 2012-es Wallenberg–emlékévet. Sőt, sikerült úgy átvészelni, hogy kormányzati szinten módszeresen elhallgatták azt a tényt, hogy Wallenberget a szovjetek küldték a másvilágra. Talán azért volt a nagy hallgatás ezen a téren, nehogy valaki hálából megkoszorúzza a Szabadság téri betonfalloszt.
Ha a 2014-es emlékévvel kapcsolatban mindenképpen a holokauszt, az „égő áldozat” jut eszünkbe, akkor nem lenne helyesebb inkább Székely Dózsa Györgyről és fölkelő parasztjairól megemlékezni? Dózsáról, arról a végvári vitézről, aki előbb a törökök elleni harcokban edződött, majd II. Ulászló király lovaggá ütötte vitézségéért? Emlékezni inkább arra, aki keresztes sereg vezéreként készült az Oszmán Török Birodalom ellen, majd számunkra ismeretlen okból az uralkodó ellen fordult? Közben több várat elfoglalt, mígnem Szapolyai János serege Temesvárnál megsemmisítő csapást mért rá.
Dózsa György a harcok folyamán sebesülten fogságba esett, majd a válogatott kínzások közepette tüzes koronát is tettek a fejére. Petőfi Sándor még izzó vastrónt is említ A nép nevében című versében, amit azonban a történészek manapság már cáfolnak. Bár lehet, hogy csak azért, mert az "égő áldozat" szerepét időközben jogvédelem alá helyeztették a sorstalanok. De akár így volt, akár úgy: kire szeretne inkább emlékezni a magyarság az Úr 2014. évében? A menetrend szerinti, mindenütt és folyamatosan műsoron lévő holokauszt-siralmakra, vagy Dózsa György kerek ötszáz évvel ezelőtti történelemformáló küzdelmére és hősi halálára?
Makádi István
(A szerző olvasónk)
A 2014-es "emlékévről":
Az emberkereskedőről:
