Hüpp-hüpp-hüpp barbatrükk: a zsidókínzó zsidókápók érinthetetlenek, Zentai nem lehet az, esetleges "bûnösségétõl" függetlenül. Íme a példa a jó öreg cionista kettõs mércére 1988-ból. Ez a New York Times egy 20 éves cikke, melybõl láthatjuk, hogy a zsidóverõ zsidókápómocsadékot ugyan megdorgálják, de alapjában véve semmi bántódása nem esik, míg a "nácikat" a Holdról vagy a talaj alól is elõrángatják, hogy jól elítélhessék õket.
Egy dolgot meg kell tanulnunk a zsidóktól: az összes kártékony bolsevikot és cionista létrohasztót nekünk is hasonló überpitbullkodással kell üldöznünk és elítélnünk évtizedekig, ha az ország ismét élhetõ hellyé válik - írja olvasónk. Köszönjük a cikket!
Egy náci táborban zsidókat verõ zsidót megfosztottak amerikai állampolgárságától
Egy lengyel születésû zsidó, akit a II. világháború alatti kegyetlenkedésekkel vádolnak, lemondott amerikai állampolgárságáról tegnap egy szövetségi bíróság elõtt Brooklynban, és elismerte, hogy zsidó rabokkal kegyetlenkedett egy náci munkatáborban, késõbb pedig illegálisan érkezett az USA-ba.
A bíróság azonban méltányosságból nem utasítja ki az országból a 77 éves brooklini lakost, Jacob Tannenbaum-ot - mely retorziót a kormányzat már egy éve követel - mert az orvosok a vád és a védelem részérõl egyetértenek abban, hogy a rossz egészségi állapotban lévõ férfi számára ez életveszélyes lenne (Mint látjuk, a nem bûnös Zentai Károly esetében a zsidók tesznek arra, hogy már 86 éves - a szerk.).
Tannenbaum úr, aki múlt augusztusban esett át egy gutaütésen tanúvallomás közben, tegnap beismerte, hogy 1945-ben a gorlitzi koncentrációs táborban, az egykori Kelet-Németország területén rabtársait kápóként még akkor is ütlegelte, amikor a náci õrök nem voltak jelen. A kormányzat kiutasítási szándékának legfõbb indoka is igazolódott a férfi vallomása által, vagyis az, hogy amikor 1949-ben belépett az országba, hazudott múltjáról, eltitkolta, hogy egy tábor kápója volt, és hogy részt vett a zsidók gyötrésében.
Az Egyesült Államokban ezidáig mindössze három zsidót vádoltak háborús bûnökkel, mindannyiukat az 50-es években. "Õszintén hiszem, hogy az ügyben igazságos döntés született" - állítja Neal M. Sheer, a Különleges Nyomozati ügyek igazságügyi részlegének igazgatója Leo Glasser (beszédes név - a szerk.) szövetségi kerületi bíró döntésérõl, mely megfosztotta Tannenbaum urat 1955 óta viselt állampolgárságától. "Ez a legjobb döntés, ami megszülethetett"-mondta Tannenbaum úr ügyvédje, Elihu S. Massel (ugyancsak J+ - a szerk.), merthogy "elkerülünk vele egy igazán szörnyû tárgyalást, melyben zsidók vallanának zsidók ellen egy olyan ügyben, amire emlékezni sem akarnak". (a zsidó ügyvéd tehát nyíltan kimondja, hogy a talmudista elveknek megfelelõen faji alapon, a zsidóknak kedvezõen kell ítélkezni - a szerk.)
Elan Steinberg, a Zsidó Világkongresszus ügyvezetõ igazgatója azt nyilatkozta, hogy szervezete szerint "a bíróság érzékenyen, a legigazságosabban és legméltányosabban kezelte az ügyet, biztosítva, hogy az igazság keményen, de helyesen érvényesüljön". Tannenbaum ügye ismét felszínre hozta azt a témát, amit számos háborús bûnökkel foglalkozó szakértõ és zsidó vezetõ rendkívül összetett és indulatokat kiváltó dolognak nevez - vagyis azon kérdésekre, hogy miért kellett egy zsidónak együttmûködni a nácikkal; hogy az üldözött gyötörheti-e társait; továbbá arra, hogy az efféle kérdések több mint 40 év távlatából megválaszolhatók-e ("Nácik" esetében megválaszolhatóak, akár 60 év elteltével is, hirdetik a biboldók - a szerk.)
Néhány zsidó vezetõ elítéli ugyan a nácikkal történõ kollaborációt, de határvonalat húz azok között, akik önként tették ezt, illetve akik saját életük megmentése vagy társaik helyzetének megkönnyítése miatt vállalták az együttmûködést a nácikkal. A kápók - a német Lagerkapo, avagy táborparancsnok szóból - az SS által kiválogatott személyek voltak, akik felügyelték a tábort és olyan különleges elõjogokkal bírtak, mint a jobb minõségû étel, ruházkodás és lakhatás. Cserébe felügyelniük kellett a többi táborlakó munkáját.
Tannenbaum, aki csaknem 40 éven keresztül a Brighton Beach-i zsidó hitközség megbecsült tagja volt és egy tehenészetbõl ment nyugdíjba, Sienia városában, Lengyelországban élt családjával. Innen sorozták be a lengyel hadseregbe, majd három náci tábort is megjárt a második világháború alatt. Egy lengyel táborból viszonylag egészséges rabtársaival együtt 1942-ben egy galíciai kényszermunkatáborba szállították, ahol fogvatartói bántalmazása következtében egyik szemére megvakult és a háta is súlyosan megsérült. Végül 1944-45 között 8 hónapig szolgált kápóként Gorlitzben, egy fegyvergyárban dolgozó 1000 rab munkáját felügyelve.
Gyermekei azt állították, hogy a vádakkal szemben Tannenbaum úr - aki 12 tagú családjából egyedül élte túl a háborút - védelmezte a rabokat a nácik kegyetlenkedéseivel szemben, s mindezt idáig nem vonta kétségbe senki. A kormány azonban az Egyesült államokban és Izraelben élõ túlélõ szemtanúk részletes panaszai alapján indított vizsgálatot, melyek szerint "kegyetlenkedett és fizikai erõszakot alkalmazott a rabokkal szemben", valamint hogy "néha mindezt az SS személyzet távollétében is megtette".
Sheer tegnap azt nyilatkozta, hogy Tannenbaum úr a panaszosok minden vádját elismerte, különösen azt, hogy kápóként fizikai erõszakot alkalmazott még a németek távollétében is.
