Sesum apukája hol biztonsági cég tulajaként, hol egyébként van megjelölve. Az igazság: Sesum úr főállásban egy privatizálás alatt levő TSZ igazgatóhelyettese, egyébként egy menekült boszniai szerb szemét volt katonatiszt, csak nem tudtak ellene bizonyítékot felmutatni népirtás tárgyában, de van vaj a fején.
A menekülteknek Szerbiában anno külön igazolványt adtak ki, bemondás alapján kaptak vagyoni kártérítést, persze mind azt vallotta, hogy medencés házat hagyott Boszniában, meg két 7-es BMW-t a garázsban - őket mai napig protezsálják jó állásokba.
Emellett az öregnek tényleg van egy biztonsági cége, főleg telephelyőrzéssel foglalkoztatja embereit, akik zömmel koros volt katonák.
Ezekből nem küldött 300 harcost Magyarországba, mert:
- nekik dolgozni kell,
- amúgy sem alkalmasak a feladatra.
De jött pár úriember, nevezzük őket magánnyomozóknak, főleg volt rendőrtisztek és a elhárítós kollégák. Egészen a múlt hétig Budapest belvárosában egy átlagos szállodában voltak bekvártélyozva, és idejük legnagyobb részét egyszerű adatgyűjtéssel töltötték. Kikindai rendszámú Mercedes személygépkocsikkal voltak itt, volt szerencsém a sofőrökkel beszélgetni, akik közölték, hogy ők "biznismen"-ek. (Úgy is néztek ki.)
Arkan embereinek legnagyobb része már vagy halott, vagy sitten van, amúgy Magyar Narancs friss számában van egy korrekt cikk, amiben leírják, hogy miért.
Végezetül: valaki Szerbiában és Romániában meghirdette, hogy 100 ezer EUR/koponya üti annak a markát, aki a három előzetesben levő vasutast élve vagy holtan kiviszi Belgrádba.
Elég nehéz feladatnak látszik kihozni a sittről 3 cigót, aki inkább ott marad jól felfogott érdekből...
Azt meg ne higgye el senki, hogy Cozmát bárkivel is összekeverték a cigusok, az eset tipikus bevédés előtti akció volt, ami eldurvult. Elborult agyú cigányok megöltek valakit, aki ellenállt nekik.