Amíg a buzik háborítatlanul vonulgathatnak, egynemű "párok" gyerekeket fogadhatnak örökbe, feminista ringyók kereszteket döntögethetnek ki, a zsidók szabad konferenciázgatás közben kiálthatnak antiszemitizmust, a "nemzeti ügyek kormánya" eladhatja az anyaföldet, addig a hagyományos, keresztény családmodell védelmében létrejövő csoport rendezvényét betiltja a "rend"őrség - a fartúrók háborítatlan találkája ugyanis elsőbbséget élvez.

A család nevében Facebook-csoport levele:
Az előzményekről:
2013. június 19-én, 12.55 órakor került bejelentésre "A család nevében" Facebook-csoport 2013. július 6-ra, a budapesti Olimpiai Parkba tervezett rendezvénye. Ezt a rendőrség visszaigazolta.
Másnap a délutáni órákban azonban a hatóság kézbesítette azt a végzést, melyben arról tájékoztatnak, hogy a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvényben foglaltak szerint bejelentett rendezvény tudomásulvételét a Budapesti Rendőr-főkapitányság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
A családvédő csoport véleménye a kialakult helyzetről
A döntést rendkívüli módon diszkriminatívnak és elfogadhatatlannak tartjuk. A család hagyományos értékeinek általunk kezdeményezett népszerűsítéséhez kiemelt társadalmi és közérdek fűződik, különösen a Központi Statisztikai Hivatal által a napokban nyilvánosságra hozott adatok fényében, melyek szerint a házasságkötések száma és a gyermekvállalási kedv is csökkent a 2013-as év első négy hónapjában.
A rendelkezésünkre álló egy napon belül döntünk az általunk jogsértőnek vélt rendőrségi végzés bírósági felülvizsgálata iránti kérelem benyújtásáról. Rendezvényünket a család ellen irányuló törekvésekkel szembeni társadalmi immunitás kibontakoztatásának elősegítése, és a gyermekek jogainak a védelme céljából a törvények teljes betartásával szerettük volna és szeretnénk megtartani. A kialakult helyzetről tájékoztattuk a parlamenti pártok egy-egy országgyűlési képviselőjét. Bízunk benne, hogy a budapesti rendőrfőkapitány az elkövetkezendő egy napban felülbírálja korábbi döntését.



(Kuruc.info)