Elhitte, kedves olvasó? Nem kellett volna. A rohadt magyar élete mit sem számít, arra nincs 50 milliós nyomravezetői díj, amerikai segítség, százfős nyomozói csoport. Nem számít az sem, hogy már fél éve történt a magyarellenes gyilkosság. Alább az eredeti hír.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is segítséget nyújt a magyar rendőrségnek a sorozatos romagyilkosságok felderítéséhez – közölte Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfőn a köztelevízió reggeli műsorában.
A rendőr altábornagy a köztelevízió reggeli műsorában elmondta: az FBI nyomozói áttekintik az anyagot arról, amit magyar kollégáik feltártak. Ennek eredményeként tovább szűkülhet „az elkövetői profil”, többek között a pszichológiai személyiségjegyek alapján.
Bencze József hozzátette, hogy a rendőrség a romagyilkosságok felgöngyölítését „becsületbeli ügynek” tekinti, annak érdekében a vádalkut sem tartja kizártnak. Ha az, aki részese volt a bűntettnek, de nem követett el gyilkosságot, feladja tettestársait, enyhébb ítéletet kaphat. Mint mondta, az esetek felderítése érdekében a vádalkun kívül továbbra is fenntartják az 50 millió forintos nyomravezetői díjat. Az elkövetők környezetükhöz képest „rendellenesen élnek”, időnként több órára eltűnnek éjszaka, ez is adhat fogódzót a bűnösök kézre kerítéséhez – fogalmazott.
Az országos rendőrfőkapitány közölte: a nyomozást segíti továbbá az a több mint tízezer nyom, amit kollégái összegyűjtöttek. Ilyen lehet például egy eldobott, de fel nem robbant Molotov-koktél is. Az már bizonyos, hogy van olyan fegyver, amit több gyilkossághoz is használtak – tette hozzá.
Bencze József kiemelte: a 100 fős rendőrségi nyomozó csapat 17-18 ügyet kezel egyszerre, konkrét eredményeket is értek már el. A pátkai gyújtogatás kapcsán – ahol személyi sérülés nem történt – kiderült, hogy ott egy családi viszályt akartak ily módon rendezni, míg a tarnabodi Molotov-koktél-dobálással és lövöldözéssel megalapozottan gyanúsítható három személy előzetes letartóztatásban van – mutatott rá. (Kuruc.info: "kár", hogy Tarnabodon cigányok támadtak magyarokra [hasonlóan a tiszalöki esethez, ahol az áldozat szőke volt, fehérbőrű és kékszemű, így rászístá gyilkosságnak még csak véletlenül sem nevezhető az incidens], de ez senkit se zavarjon, a lényeg, hogy ezt is “megint szegín romákokat báncsák!”-alapon lehet eladni.)
(MTI)
Kuruc.info: figyeljük meg: a nyilatozatban egy szó nincs rászízmúsról. Hoppá! Vajon most miért hallgatnak a rászístáfásísztá támadókról, miközben kivétel nélkül minden, az SZDSZ-es hazaárulók, ill. a kormány súgásán alapuló külföldi sajtóbeli cikk és interjú (lásd EZT és EZT a legújabb két példáért; a hivatkozásokat kövessük az előzőekért, pl. a NYT-anyagért) azt üvölti a világba, hogy itt kérem a rászístákok, nácikok ölik halomra szegínromákokat. Snassz lett volna az FBI szájába adni ezt a hazugságot? Érthető, ez még nekik is kellemetlen lett volna, így mélyen hallgat a magyar fél a “rászízmusról”. Ebben és csak ebben az esetben.