Ellopták a házát
Mint arról lapunk is beszámolt, 2009. november 26-án, csütörtökön  jogerős bírósági végzés nélkül, rendőri közreműködéssel kilakoltatták otthonából Kálmán Ferencné 65 éves monori lakost, mivel képtelen volt a bank által elvárt, egyre magasabb részletekben törleszteni adósságát csekély nyugdíjából. Tegyük hozzá: annak a Raiffeisen banknak tartozott, amely pénzintézet több hasonló vérszívóval együtt, az általuk előidézett csődöt mesterségesen elkerülve 500 (!) milliárdos támogatást kapott (eddig) a kormánytól (mivel rájuk állítólag szükség van, bámi áron, tejüzemre, fonodára, cukorgyárra úgymond nincs, mert a piac..).
Ezt a pénzt részben külföldi kölcsönből, részben az államkasszából, azaz mindkét esetben a mi pénzünkből adta a banknak. Vagyis a zsidók által előidézett csődtől a kisemberek pénzén mentik meg a cionisták cégeit, miközben a kisembert és az értéket, árut előállító hazai cégeket senki sem húzza ki a bajból. Sőt, a zömmel külföldi, zsidó tulajdonú, nem piaci alapon működő bankok sokszor kifejezetten törekednek lakáshiteles ügyfeleik utcára kergetésére. Érdemes elolvasni az írásunk végén összegyűjtött kapcsolódó cikkeket és meghallgatni egy hangfelvételt a sátáni jelenségről.
Az Otthonvédők nem tudták megakadályozni Kálmánné kilakoltatását, mert végrehajtásának biztosítására rendőröket vezényeltek a helyszínre ("szolgálunk és védünk", megintcsak, kiket is, ávósok? -  a szerk.). Az idős hölgy otthonának ajtaján 11 órakor cserélték ki a zárat. A Raiffeisen bank jogi képviselője, dr. Zsiga Zsolt és a végrehajtók, aki papíron dr. Paróczai Noémi, de nem tudhatjuk biztosan, hogy jelen volt, ugyanis a szőke hajú, copfos nő nem volt hajlandó azonosítani és igazolni magát a kilakoltatás ideje alatt, illetve anyja, Paróczai Ferencné, a jegyzőkönyv aláírója, aki végig lekezelő és megalázó hangnemben utasítgatta Kálmán Ferencnét, úgy zárták ki a lakásából az idős nénit, hogy bútora, ingóságai a lakásban maradtak, azokhoz nem férhet hozzá, mert csak akkor teheti be lábát a saját otthonába, ha a végrehajtók úgy akarják. Az asszonynak a mindennapi életéhez szükséges holmijai maradtak a házban.
A 18 millió forintra felbecsült kertes házat az árverésen végrehajtást kérő képviseletében megjelent dr. Tóth Gábor egyedüli résztvevőként a kikiáltási ár fokozatos leszállítása után annak 70%-án 8,4 millió forintért "vásárolta" meg, vagyis vette el az idős asszonytól.

Paróczai Ferencné
Az Otthonvédők összefogásban résztvevő társadalmi szervezet szerint alapos a gyanú, hogy a hitelező bank alkalmazottja és az önálló bírósági végrehajtók között cinkos megállapodás jött létre az ingatlantulajdon egymásnak való átjátszásáról. Ezért a Fehér Kéményseprők Szövetsége hivatali visszaélés, vesztegetés, jelentős értékre elkövetett csalás bűntette miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.
Ezt a gyanút erősíti meg az is, hogy a Raiffeisen bank jogi képviselője korántsem szeplőtelen előéletű, ugyanis ő az a dr. Zsiga Zsolt, aki az Agropark Kht.-s Poligon Holding Kft. kenőpénz-botránya kapcsán vált ismertté 1997-ben, és aki felügyelőbizottsági tagja volt annak az Agropark Kht.-nak, amelynek ügyvezetője kenőpénzt próbált juttatni Torgyán Attilának. A hivatali visszaélés, a vesztegetés és a csalás tehát rutinfeladat számára.

dr. Zsiga Zsolt
1998-ban Dr. Zsiga Zsoltot, mint a cég jogi képviselőjét többször is hiánypótlásra szólította fel a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság. A Cégbíróság a felszólításokban Tétix-Sport (Poligon Holding) Kereskedelmi Kft.-nek nevezi a céget. A hiánypótlások a felszólítások után is elmaradtak.
A hivatalos önálló bírósági végrehajtó, dr. Paróczai Noémi a szintén korruptságáról ismert dr. Krejniker Miklós helyettese. Lapunk információi szerint dr. Paróczai Noémi és anyja, Paróczai Ferencné neve már többször is felmerült hasonló visszaélések kapcsán, vagyongyarapodásuk pedig érdekes módon igen jelentős és látványos volt az elmúlt években.

Ismeretlen résztvevő, talán
dr. Paróczai Noémi
A törvény alapján köteles a végrehajtó tájékoztatni a helyi önkormányzatot az árverésről, amit dr. Paróczai Noémi elfelejtett megtenni. Az önkormányzatnak ugyanis elővásárlási joga van, és abban az esetben szerezhet bárki más tulajdonjogot, ha erről az önkormányzat az árverés előtt írásban lemondott.
A Ceglédi Városi Bíróságon dolgozó Paróczainé vélhetően illetéktelenül járt el a monori ügyben, ugyanis jogköre nem terjed ki Monor városára, hanem kizárólag csak Cegléd, Ceglédbercel, Albertirsa, Dákszentmiklós, Mikebuda, Csemő, Tápiószőlős, Újszilvás, Abony, Törtel, Köröstetétlen, Jászkarajenő, Nagykőrös, Kocsér és Nyársapát településekre.
Kérjük kedves olvasóinkat, hogy akinek dr. Zsiga Zsolt, dr. Krejniker Miklós, dr. Paróczai Noémi vagy Paróczai Ferencné egyéb bűncselekménygyanús tettéről tudomása van, az jelezze szerkesztőségünknek a szerk(kukac)kuruc.info e-mail címen. A képen látható szőke, copfos és bibircsókos nő azonosítását is várjuk.

Ismét Paróczainé, a fő hangadó
A Paróczai-klán két képviselője, dr. Zsiga és dr. Krejniker megkereshető az alábbi címeken és telefonszámokon a feltüntetett időpontokban.   
Paróczai Ferencné 
Hétfő 9-12
2700 Cegléd, Batthyány u. 7. A. lh. Fsz. 1.
T.: (53) 315-052
Dr. Krejniker Miklós és tartós helyettese dr. Paróczai Noémi  
Hétfő, szerda 9-12
2200 Monor, Bocskai u. 3.                        
T.: (29) 412-102, 06-30-427-2470
Dr. Zsiga Zsolt ügyvéd
8360 Keszthely, Kossuth Lajos u. 71
Tel: 06-30-929-1666, (83) 312-174
E-mail: dr.zsiga@t-online.hu
Aki viszont megengedheti magának, hogy némi pénzzel segítsen a kilakoltatott néninek, az erre a címre küldheti támogatását:
Kálmán Ferencné
2200 Monor, Ország út 11.
(Azért adunk postacímet, mert bankszámlája nincs az asszonynak. A fentiek tükrében ez nem is csoda.)
Kapcsolódó:
(Kuruc.info, FKOSZ, origo.hu, Fotók: Hírszerző, Fort András - Szabad Riport Tudósító Iroda)