Burány Sándor szerint Hagyó Miklós „lényegében” minden politikai pozíciójáról lemondott és visszavonult a közélettől, ezzel teljesítette, amit lehetett. Parlamenti képviselői mandátumáról szerinte azért nem mond le, mert ha minden megrágalmazott képviselő ezt tette volna, akkor alig maradna valaki - ezt a megfogalmazást érthetjük úgy is, hogy a szocionista frakcióból mindenki sáros valamilyen korrupciós ügyben. Burány arról is beszélt a köztévé reggeli műsorában, hogy telefonon vették rá Hagyót, hogy mondjon le pozícióiról. Korábban még az önkéntességet hangoztatta, azaz disszonánssá vált a komcsi kánon.
 Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke nyilatkozott az Metélt1 Ma Reggel című műsorában a párt kampányáról és Hagyó Miklósról. Burány szerint nem lehet a kampányt és a közéletet sem függetleníteni a volt főpolgármester-helyettes ügyeitől. A kampányban a saját eredményeikről szeretnének beszélni, de ha az ellenzék főpolgármester-jelöltje olyat mond, amivel érdemes vitázni, akkor ezt fogják tenni. Ennek se eleje, se vége mondatnak az értelme nagyjából ez lehet: nem tagadják azokat a bűneiket, amelyek nyilvánosságra kerültek, viszont belekötnek mindenkibe - ha már ők nem lehetnek hitelesek, mások hitelét ássák alá.
Hagyó Miklós ügyével kapcsolatban Burány elmondta: nem kérte ki senki a korábbi főpolgármester-helyettes mentelmi jogát. Arra a felvetésre, hogy tisztább helyzetet teremtene, ha Hagyó lemondana a parlamenti mandátumáról is, Burány azt válaszolta, valószínűleg azért nem mondott le, mert a Parlament nem ülésezik, így annak a munkáját a vele kapcsolatos viták nem tudják terhelni. Arra a felvetésre, hogy a hírek szerint a párt elnökségéből rátelefonáltak Hagyóra, hogy függessze fel párttagságát és mondjon le kerületi elnöki posztjáról, akkor azt is kérhették volna, hogy mondjon le mandátumáról, Burány azt válaszolta, „nem én telefonáltam neki, tehát nem tudom, a telefonbeszélgetésben mi hangzott el”, de úgy gondolja, hogy „lényegében” minden politikai pozíciójáról lemondva, a közélettől visszavonulva Hagyó az összes olyan feltételt teljesítette, amit teljesíteni lehet. (Burány hétfőn még azt mondta, önként függesztette fel Hagyó a párttagságát és mondott le a kerületi elnöki pozíciójáról.) Burány hozzátette: azt nem várják el a korábbi főpolgármester-helyettestől, hogy miután saját szavai szerint megrágalmazták, lemondjon a mandátumáról, mert ha minden országgyűlési képviselő, akit saját véleménye szerint megrágalmaztak, lemondott volna, akkor alig lenne képviselő az Országgyűlésben. Igen, ez viszont igaz, azzal az apró, de lényeges különbséggel, hogy a rágalmak még a vakok számára is igaznak bizonyultak.
Burány kitart amellett, hogy az MSZP elnökségében senki nem gondolta és ő ma sem gondolja, hogy Hagyó korrupt. Senki nem tudott ilyen ügyekről és az MSZP-hez „fekete pénz” nem került, ráadásul Hagyó is tagadja, hogy hozzá jutott ilyen pénz. Zárta az esti meséjét reggelre halasztó Burány a mondókáját.
(MTV)