Hiába magyarázkodik és próbálja elfedni a valóságot a Belügyminisztérium, a kormány által jegyzett rendészeti törvényjavaslat egyértelmű: korlátlanul bevethetővé válnak Magyarország területén a külföldi rendőrök. Ráadásul az idegen rendőrökből álló intervenciós egységek tevékenységi körét nem is kívánja korlátozni. A törvényjavaslat 22. §-ban szereplő, gyakorlatilag korlátlanul tág teret engedő meghatározások ezt egyértelműen alátámasztják:
A törvényjavaslat szövege így fogalmaz:
"Különleges intervenciós egység: az Európai Unió tagállamának olyan bűnüldöző egysége, amelynek szakterülete a válsághelyzetek kezelése.
Válsághelyzet: bármely olyan helyzet, amikor az Európai Unió tagállamának illetékes hatósága joggal feltételezi, hogy egy bűncselekmény súlyos, közvetlen fizikai fenyegetést jelent az érintett tagállamban tartózkodó személyekre, az ott található vagyontárgyakra, infrastruktúrára vagy intézményekre, ideértve különösen a büntető törvénykönyvben meghatározott terrorcselekményt."
Az általam benyújtott módosító javaslatok a külföldi rendőrök magyarországi alkalmazhatóságát próbálták meg keretek közé szorítani, megtiltva számukra a tömegoszlatásokban való részvételt. Ezeket a fideszes többség a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén egytől egyig leszavazta, így - amennyiben az Országgyűlés is igent mond a kormány tervezetére - semmiféle törvényes akadálya nem lesz a külföldi rendőrök tömegoszlatásokban történő bevetésének.
A törvényjavaslat lehetőséget teremt arra is, hogy szinte bárkire, még egy egyszerű gárdistára - aki a kormány többször kinyilvánított véleménye szerint megpróbálja megtörni az erőszak állami monopóliumát -, vagy akár az ismerőseire is ráhúzható legyen az, hogy terrorszervezetet támogat. Velük szemben pedig bevethetővé teszi a titkosszolgálati eszközök teljes tárházát:
 
"A terrorizmust elhárító szerv (...) feladatai ellátása érdekében a terrorcselekménnyel veszélyeztetett körben, helyszínen vagy objektumban terrorcselekménnyel összefüggésbe hozható személy vagy csoport felderítésére és azonosítására titkos információgyűjtést alkalmazhat, amelynek ellátása során a (...) titkos információgyűjtést az igazságügyért felelős miniszter engedélyezi."
A törvényjavaslatban szereplő kormányzati tervek nem csupán emberi méltóságunkat sértik, hanem hazánk függetlenségét és a népakarat kinyilvánítását is veszélyeztetik. Ezért a Jobbik minden szabadsága iránt aggódó magyar embert - pártállásától függetlenül - vár Horthy Miklós Budapestre történt bevonulásának évfordulóján, november 16-án, 18 órakor a Kossuth téren levő Károlyi-szobornál tartandó tiltakozó demonstrációjára, melyen a fenti törvénymódosítási szándék mellett a kormányzat egyéb intézkedései ellen is felemeljük szavunkat.
Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese
(Kuruc.info)