Rasszizmus, szélsőségesség, anarchizmus, iszlámimádat és Európa-ellenesség jellemzi a Jobbikot Pősze Lajos szerint. A politikust hétfőn zárták ki a párt országgyűlési képviselőcsoportjából.
Pősze Lajos az MTI-nek azt mondta: nem közölték vele kizárásának pontos okát, de elismerte, hogy az utóbbi időben számos esetben mutatkozott véleménykülönbség közte és a pártvezetés között. "Többször felhívtam a figyelmet, nincs jövője annak a politikának, amely szembefordul Európával" - fogalmazott.
 
 
Arra a kérdésére, hogy a szélsőségességet nem észlelte-e, amikor a Jobbikhoz csatlakozott, Pősze Lajos úgy felelt: Vona Gábor azért hívta a pártba, hogy segítsen megalkotni a Jobbik programját. A politikus szerint ez jól sikerült, de miután a választási program elkészült, a párt vezetőinek "nagy lett a szája, azt hitték, hogy ők most már valakik".
Pősze Lajos nyilatkozatában gyengének nevezte Vona Gábor vezetői képességeit, és arról beszélt, hogy szélsőséges emberek és szervezetek kívülről irányítják a Jobbikot, amelyben így az anarchia jelei figyelhetők meg. Emlékeztetett, hogy amikor Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke augusztusban úgy nyilatkozott, "tűzzel-vassal irtani kell a Pősze Lajos-féle karrieristákat", Vona Gábor nem reagált, csak "lapított, mint szar a fűben". Pősze Lajos szerint ez az epizód jól mutatja, hogy "ki az úr a háznál" a Jobbikban.
Toroczkai László egyébként azután adott hangot véleményének, hogy Pősze a Magyar Nemzetnek még júliusban úgy vélekedett: nem szerencsés, hogy a Jobbikról a legtöbben a Magyar Gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálnak. A képviselőt - aki tavasszal a párt szakpolitikai igazgatója és kancelláriaminiszter-jelöltje volt - ezután leváltották a frakcióvezető-helyettesi posztról.
Az országgyűlési képviselő utóbb becsületsértésért pert indított Toroczkai ellen, ami miatt a hétvégén a párt több alapszervezete Pősze Lajos kizárását sürgette a frakcióból.
Pősze Lajos független képviselőként folytatja munkáját, céljai között említette ugyanakkor, hogy a Jobbikból az utóbbi időben kizárt embereknek, köztük sok fiatalnak újra megadja a politizálás lehetőségét. Hogy ennek érdekében párt alapítását tervezi-e, úgy válaszolt: erről korai beszélni.
Az MTI felvetésére, mely szerint az utóbbi időben a Jobbik egyik legnagyobb anyagi támogatójaként emlegették, Pősze Lajos úgy reagált: "szerény anyagi lehetőségeihez mérten" segítette a pártot.
Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető hétfőn tudatta, hogy kizárta tagjai sorából a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja Pősze Lajost. Közleményében a frakció döntését azzal indokolta: Pősze "az elmúlt időszakban eltávolodott a párt irányvonalától, munkája során nem törekedett az együttműködésre".
A pártelnök emlékeztetett: a ciklus első ülésén minden képviselőjük esküt tett a Szent Korona előtt, hogy ha az elnökség legalább kétharmada a visszahívása mellett dönt, akkor visszaadja mandátumát, Pősze Lajos azonban erre nem volt hajlandó.
(MTI)