A Borsod Online szerint egy "egészen megdöbbentő történetet" osztott meg a lappal Beri Tamás, Tornanádaska polgármestere: az egyik fajtársát egy fővárosi gyors­étteremben kis híján megölték egy szóváltás után, pedig ő ott sem volt teljesen ártatlan volt az ügyben.

Az igazmodó etnikum szóban forgó fia szerint Beri Tamás vállalkozói minőségében dolgozott a fővárosban, több tornanádaskai dolgozójával és a munkanap végén betértek egy gyrososhoz, hogy egyenek valamit.
"Kértem az eladót, hogy tegye tányérra a pitát, mert úgy szeretnénk megenni, de azt válaszolta, erre nincs lehetőség. Kis szóváltás alakult ki, ezért kértem a panaszkönyvet, mire közölte, hogy ez nem könyvtár, és tűnjünk el. Elindultunk kifelé, miközben tettem rá egy nem túl hízelgő megjegyzést, amit visszamondott nekem. Az egyik kollégám még vissza­szólt, hogy miért kell így beszélnie. Amikor kiléptünk az utcára, akkor vettem észre, hogy a kolléga nem jött ki. Visszaléptem, és akkor vettem észre, hogy ömlik a fejéből a vér. Mint kiderült, az eladó fejbe vágta a nagy bárd­szerű késsel, amivel a gyroshúst szeletelte" – mesélte a "döbbenetes esetet" Beri Tamás.
Azonnal hívták a mentőket és a rend­őrséget, miközben a saját levetett ruháikból próbáltak nyomókötést rögtönözni a férfi fejére. Mint később kiderült, több mint 15 centiméteres vágás keletkezett a fejbőrén, amely olyan ereket is ért, amelyek miatt elvérezhetett volna, ha nem érkezik elég gyorsan a segítség.
"Amíg a mentőre vártunk, az emberek nyugodtan ettek tovább, és újabb vendégek tértek be az étterembe, akiket az eladó nyugodtan szolgált ki, ugyanazt a kést használva, amivel a kollégámat megvágta. Döbbenet az emberek nemtörődömsége, hogy kiveszett az empátia. A kiérkező rendőröknek egyébként a férfi azt mondta, két napja nem aludt, fáradt volt és ideges, de ennél jobban nem tudta megmagyarázni a tette okát" – teszi hozzá a polgármester.
Végül a kórházban sem maradtak sokáig, ahová a mentő beszállította a sérültet, ott ugyanis, amikor másnap bementek, a férfit az ágyban ugyanabban a ruhában és lemosdatlanul találták. Beri Tamás azt mondja, számonkérte a nővért, a főnővért, és orvosokkal is beszélt, de arra hivatkoztak, hogy nincs elég ember, és nagyon leterheltek, így végül inkább hazaszállította a kollégáját a miskolci kórházba. Szerencsére már jobban van, most várják a rendőrségi vizsgálat eredményét – zárul a borsodik portál cikke.
Kimaradt egy-két dolog a meséből
Bármilyen szokatlan és hihetetlen, a jámbor és mindenkor ártatlan cigányok kifelejtettek egy-két apróságot a történetükből. Például azt, hogy kiabáltak, követelőztek és tálcával dobták meg az alkalmazottat, akinél végül - érthető módon - elszakadt a cérna. Ő már elvesztette a munkahelyét, a jóságos cigányok pedig körbeturnézzák a médiát, hogy mindenki lássa, milyen óriási a rasszizmus hazánkban.
A "kifelejtett apróságok" az alábbi videóból derülnek ki, és gyanítjuk, történt még olyan is, amit a tévések nem mertek elmondani, pont a rasszizmusvádtól való félelmükben. Mi viszont várjuk a szemtanúk leveleit.
 
(Kuruc.info)