A Simon Wiesenthal Központ felszólította a litvániai hatóságokat, hogy ne engedélyezzék többé azokat a "neonáci" felvonulásokat, melyeket a litván hazafiak tartanak rendszeresen az ország nemzeti ünnepén (február 16-án), illetve a Függetlenség Napján (március 11-én).

A sajnos hazánkban is jók ismert „nácivadász”, Efrájim Zuroff egy „litvániai aktivistával”, Dovid Katz-cal közösen tartott sajtóértekezletén közölte: a 2008 óta minden esztendőben megrendezett „neonáci felvonulások” gyűlöletet szítanak Litvánia kisebbségei – elsősorban is a zsidó közösség – ellen.
A palesztinoktól elrabolt földeken létesített illegális Efrát településen élő(sködő) Zuroff  „adatokkal igazolta”, hogy mióta Litvánia belépett a NATO-ba és az EU-ba, folyamatosan erősödött az országban az antiszemitizmus. A „nácivadász” azt is sérelmezi, hogy Litvániában a még élő állítólagos háborús bűnösök közül senkit sem ítéltek börtönbüntetésre az utóbbi években.

Dovid Katz
"2008 óta a litvániai hatóságok élen jártak a nácizmus és a kommunizmus bűneinek azonos rangra emelésében, és dicsőítettek olyan nacionalistákat, akik aktívan kivették a részüket a litvániai zsidók üldözésében a holokauszt idején. Mindez segít megérteni a fasiszta ideológia és a szélsőséges nacionalizmus újjáéledését, amely megmutatkozik a menetelésekben" – olvasható a Simon Wiesenthal Központ közleményében. A zsidóknak tehát eszük ágában sincs az irántuk megnyilvánuló fokozódó gyűlölet valódi okaival szembesülni.
Zoom
Litván hazafiak felvonulása
A gyűlölködő Zuroff a sajtóértekezleten Litvánia népének és az ország hatóságainak értésére adta a zsidóság elvárásait: „A legeredményesebben úgy lehet a litvániai jobboldali nacionalizmus újjáéledésével megküzdeni, ha becsületesen szembesülünk az ország holokauszt-történetével, amely magában foglalja a nácik helyi kollaboránsainak komoly szerepét a Litvániában, valamint másutt élő zsidók tömeges megsemmisítésében” – közölte a pofátlan cionista.
Zoom
Örvendetes viszont értesülni a litvánok karakán magatartásáról, akik nem hajlandók úgy ugrálni, ahogy a zsidók fütyülnek. "Az ultranacionalizmus megerősödésének háttere és legfontosabb oka az, hogy az ország kudarcot vallott a litvániai társadalomnak a holokauszt bűneiben játszott szerepének a becsületes és pontos feldolgozásában" – ajvékolt Zuroff. "Ahelyett, hogy elmondanák a fájdalmas igazságot a litván bűnökről, az elmúlt években a kormányzat inkább egyes bűnözőket hőssé formált, és igyekezett alábecsülni a holokauszt kivételességét" – tette hozzá a csaló „nácivadász”.
Perge Ottó - israelnationalnews.com nyomán