![]() |
Hogy miért borzolódott így össze hazai zsidóink eme gonoszabb részének pajesza? Nos, Vona Gábor a Gárda mellényében jelent meg az Országgyűlés minapi ülésén, Novák Előd pedig azt találta bekiabálni, hogy „nem találja a kipáját” (a zsidóbérenc Németh Zsolt, mikor technikai okok miatt nem kezdte meg beszédét, csak a padjában matatott).
A Mazsihisz pedig szokás szerint rettegni kezdett, csomagoltak és már indultak volna a Duna-partra, mert ez egy olyan reflex őnáluk, amit Freud sem tudna megfejteni, pedig aztán ő ismeri ezt a kaftános fajtát. Valószínűleg a rossz időjárás késztette őket arra, hogy - még mielőtt a Dunába lőnék saját magukat – tegyenek egy próbát, írjanak már ennek a bajusz fideszesnek, állítólag Kövér Laca kóser gyerek, a hasonló nevű Lajossal is jóban van, aki Debrecenben már felszámolta az antiszemitizmust.
Fel is sóhajtottak megkönnyebbülésükben a kommunista diktatúra építésében megfáradt vén zsidók, tollat, papírt ragadtak és megírták levelük.
Fel is sóhajtottak megkönnyebbülésükben a kommunista diktatúra építésében megfáradt vén zsidók, tollat, papírt ragadtak és megírták levelük.
A Mazsihisz megállapítása szerint a parlament február 14-i ülésén történtek súlyosan megsértették az Országgyűlés tekintélyét. Mint írták: ezen az ülésnapon a Jobbik képviselője egy betiltott szervezet uniformisában jelent meg, majd az egyik kisebbség "elképesztő és indokolatlan népszaporulatáról" értekezett. A párt egy másik képviselője pedig azt kiabálta a külügyminisztériumi államtitkárnak, hogy "nem találja a kipáját". Az államtitkár ezzel kapcsolatban megjegyezte "ez a zsidózás kategóriáját meríti ki".
A Mazsihisz azt javasolja: módosítsák a házszabályt úgy, hogy a jövőben a parlament vezetése meg tudja akadályozni azokat a magatartásokat, amelyek tételesen megsértik a jogszabályokat, illetve fel tudjon lépni azokkal szemben, akik más személyek, vagy csoportok ellen faji, vallási hovatartozásuk miatt gyűlöletet szítanak. A magyarországi zsidóság gyors és hatékony lépések megtételét kéri, hogy a parlamenti képviselők se szíthassák büntetlenül a faji, vallási alapú gyűlöletet – olvasható a Mazsihisz közleményében.
Bizony, így megy ez Magyarországon: gazdasági válság, adósságcsapda, kilakoltatások, létminimum szélén vagy az alatt élő milliók, egekbe szökő bűnözési mutatók – semmi sem számít, ha egyszer a zsidókat bántják – ezt persze ők döntik el, hogy így van-e vagy sem –, akkor ugorjon az Országgyűlés és alkosson törvényt, mert az jó…
Kussoljatok már!
(Kuruc.info)
Egy kis bűnlista: Jellemző: Nem ítéli el Zoltait Feldmájer + részlet Gál és Hunvald telefonbeszélgetéséből






