A magyar történelem egyik legkártékonyabb alakja, Károlyi Mihály "Hit, illúziók nélkül" néven kiadott memoárjának címét választotta mottóként november 21-ei, vasárnapi demonstrációjához Feldmájer Péter MAZSIHISZ-elnök, Márton László demokratikus chartás író és Tamás Gáspár Miklós nyugalmazott filozófus az általuk aláírt, antifasiszta rendezvényre invitáló meghívón.


E notórius antifasiszták jelen pillanatban azért vizionálnak az apokaliptikus világvégéről, mert a Jobbik november 16-án tiltakozó nagygyűlést tartott a vörös gróf Kossuth téri szobránál, melyen a résztvevők követelték Trianon első számú felelőse emlékművének eltávolítását, majd egy kipát helyeztek - utalva arra a tragikus múltbeli körülményre, hogy 1918-1919-es magyar vészkorszakban a politikai vezetés csaknem kizárólag a hazai, kozmopolita zsidóság köréből verbuválódott - a történelmi arisztokrata család elfajzott sarjának fejére, sőt - leírni is istenkísértő borzalom - egyes elvetemült "országgyűlési képviselői igazolvánnyal hadonászó huligánok" le akarták dönteni a hazaáruló antant-ügynök, majd a bukása után NKVD-s zsoldba szegődő, a magyargyűlölő Benessel és Masarykkal baráti kapcsolatokat ápoló bolsevik ágens Varga Imre által 1975-ben készített szobrát.
Korunk "haladó értelmiségiei" nyilván ma is úgy látják Károlyi történelmi szerepét, miként egy 33 évvel ezelőtti, a korszakról írott marxista áfiummal megfertőzött szellemiségű történelemkönyvben olvashatjuk:
Ritka ünnep egy kis nép életében, amikor az emberi haladás fősodrába kerül, s ott is a legelsők között vállalja a világtörténelmi szerepet. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után 1918-19 emel ismét bennünket, magyarokat (sic!) az úttörők élvonalába. Százezer magyar önkéntes harcol az orosz forradalmárok oldalán a fehérek ellen: mi adtuk a legnagyobb közvetlen nemzetközi segítséget a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (korabeli helyesírással - L.Zs.) győzelmének a megszilárdításához (valóban, bő negyed század múlva meg is kaptuk a történelmi viszonzást és hálát a bolsevik szörnyállamtól - L.Zs.).
S 1918 őszén győz a polgári demokratikus forradalom Magyarországon. 1919 márciusában pedig a szocialista forradalom diadalmaskodik: megalakul a Magyar Tanácsköztársaság, kikiáltják a proletárdiktatúrát. Hazai urak és külföldi hatalmasok összefogtak ellene, és pár hónap alatt vérbe fojtották, de az a 133 nap, küzdelmeivel, áldozataival, vívmányaival, mégis olyan hősi fejezete történelmünknek, amelyre méltán lehetünk büszkék.
Nagy történelmi tettek nem születnek előzmények nélkül: 1918-19 sem váratlan ajándékként köszöntött ránk. (...) Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Szabó Ervin, Szamuely Tibor, Kun Béla, a Galilei-kör szabadgondolkodó forradalmárai parlag-Magyarországot (e jelzős szószerkezet alkalmazása már önmagában is súlyos történelmi blaszfémia, ugyanis Széchenyi használta először az 1848 előtti magyar viszonyok metaforikus megjelenítésére a "nagy parlag" megnevezést - L.Zs.) a haladó szellemi mozgalmak egyik messzire világító központjának rangjára emelték.
Nos tehát Károlyi, akár az antikvitás egyik csodájaként emlegetett Pharosz, a hazai éjsötét maradiság feudális-reakciós, no meg klerikális-antimodernista viszonyai között reflektorfénnyel a jövőbe utat pásztázó óriása a magyar történelemnek - legalábbis a fasiszta szörny véresen vicsorító rémképe ellen lankadatlan éberséggel és heroikus vitézséggel küzdő derék antifáink olvasatában, akik a jelek szerint immáron súlyos neurotikus zavarokkal is küszködnek, elegendő itt a közelmúltbeli Ungváry Rudolf-beszédre gondolnunk, melynek retorikai csúcspontján a bátor "européer, felvilágosult, kifinomultan cizellált gondolatokat artikuláló entellektüel" lényegében minden valós vagy vélt politikai ellenfelét a szent neoliberális tolerancia és empátia jegyében elküldött a "jó kurva anyjába".
Azon szemernyit sem kell csodálkoznunk, hogy a polgári radikálisok és szociáldemokraták egyenes ági, politikai-evolúciós mai leszármazottai mindig védelmükbe és pártfogásuk alá veszik Károlyit, valahányszor támadás, súlyos, de jogos kritika éri személyét bárkitől, többnyire persze a "szélsőjobboldalról". Honnan is máshonnan? A magyar közvélemény azonban még ma is Kovács András '80-as években forgatott "A vörös grófnő" című filmje alapján ismeri - a házastárs, Andrássy Katinka teljesen elfogult, szubjektív nézőpontjából - Károlyit mint jelentős, nagy formátumú államférfit. A "vörös grófnak" ugyanis a Kádár-korszakban nagy kultusza volt: az 1919-es bolsevik horror-rezsim előfutárát tisztelték benne - egyébként történelmileg hitelesen és teljes joggal -, sőt, 1962-ben, amikor ötvenhatos mártírjaink százszámra, haló poraikban is meggyalázva jeltelen gödrökben földeltettek el, Károlyit újratemették. Állami gyászpompával, a legnagyobb nemzeti hősöknek kijáró főhajtással.
Az ún. első magyar köztársaság elnökének fő bűne az volt, hogy demilitarizálta az országot, s a frontokról hazaérkező k.u.k. - kaiserlich und königlich, azaz a császári és királyi, monarchiabeli közös - hadsereg magyar alakulatait azonnal leszereltette. (Csupán témánkhoz szorosan nem kapcsolódó, de figyelemre méltó kuriozitásként jegyzem meg, hogy a Múlt-kor történelmi portálon - ezen lap jó másfél évvel ezelőtt azzal vádaskodott, hogy szerénységem minden történelmi tényt mellőző, gyűlölködő írást publikált a Kuruc.infón az első judeo-bolsevik horrordiktatúráról - Károlyit mint a második magyar köztársaság elnökét nevezik meg, eltekintve attól a történeti apróságtól, hogy hazánk az 1849. április 14-ei trónfosztás után nem lett köztársaság, még az ún. Kossuth-címer bevezetése ellenére sem.) Az önlefegyverzés eredménye lett a történelmi Magyarország idegen - szerb, cseh, román - katonai erőkkel történő megszállása és feldarabolása. 1918. december 1-jén Gyulafehérvárott összeült az ún. román nemzeti gyűlés a Károlyi-kormány hathatós közreműködésével és támogatásával. A MÁV ugyanis ebből az alkalomból különvonatokat indított az erdélyi városba, hogy az oláh szakadárok minél nagyobb számban vehessenek részt azon az irredenta összejövetelen, melyen kimondták "Magyarország románok lakta részeinek egyesülését Romániával". Erre, az összmagyarság számára tragikus gyásznapra emlékezett volna most Alföldi Róbert, a "Nemzeti Színház" igazgatója oly módon, hogy ez év december 1-jének előestéjén a Budapesti Román Kulturális Intézet számára bérbe adta volna az irányítása alatt álló intézmény nagytermét. Végül a tiltakozások hatására Alföldi visszavonta a színház bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást, de még ma sem érti, hogy miért merítette volna ki a hazaárulás fogalmát, ha a románok Budapesten ünneplik meg Erdély elrablásának évfordulóját, s a 103 ezer km2 magyar terület meghódítása és két milliónyi magyar kisebbség annektálása árán létrejött mai, jelenkori Románia születésnapját. Talán Alföldi egy kellemes, kötetlen, oldott hangulatú fogadáson még örömmel koccintott is volna a román kollégákkal, akárcsak - a szintúgy hazaáruló - Medgyessy, Kovács László és Göncz Árpád 2002-ben a Kempinski Hotelben Adrian Nastase román kormányfővel.
Károlyi, Linder Béla, Göncz, Medgyessy, Feldmájer, Alföldi, Márton László, illetve a többiek mind ugyanabból az akolból valók, s egy és ugyanazon történelmi és politikai hagyományon szocializálódtak. Csupán a hívószavakat említve: család-, gyermek-, kereszténység-, tradíció- és nemzetellenesség, illetve az ezzel együtt járó kozmopolita gyökértelen univerzalizmus, valamint a multikulturalizmusként eufemizált civilizációs anyagcsere-végterméknek a kultusza. Útjuk szükségképpen vezet a szerencsétlen dilettáns, egyben céltudatos hazaáruló, előbb antant-, utóbb szovjet ügynök Parlamenthez közeli szobrához. Ez az az alkalom, amikor a nemzeti radikális erőknek rá kell szervezniük egy tömegeket felvonultató ellen-demonstrációt az antifákéra, lehetőleg vasárnap, ám mindenképpen a közeli napokban. Amennyiben ezt elmulasztják, ebből a történetből a mai Károlyi-pártiak fognak győztesen kikerülni. S az a veszély fenyeget, hogy a nemzeti erők tehetetlenkedésükkel asszisztálnak ahhoz, hogy a legutóbbi választásokon halálos sebet kapott neoliberalizmus tetszhalotti állapotából újraéledhessen.
Számoljunk le véglegesen, oly módon ezzel a 21. század pestisét jelentő, romboló, destruktív politikai ideológiával, miként egy másik nemzetpusztító hóhérral, Haynauval végeztek az orvosok anno a boncasztalon!
Lipusz Zsolt - Kuruc.info