A viszály nem új keletű. Korábban a Brit Nemzeti Párt már felszólította a tagságát arra, hogy tartsák magukat távol az EDL rendezvényeitől. A két mozgalom vezetői között éles szócsaták zajlanak, és egyáltalán semmiféle remény nincs a radikális jobboldal egységének helyreállítására. De mi a heves ellenségeskedés valódi oka? Nos, talán nem nehéz kitalálni: a cionizmus, illetve általában a zsidóság szerepének eltérő megítélése. Annak ellenére, hogy a Brit Nemzeti Párt az utóbbi években komoly gesztusokat tett a cionisták részére, akikkel az iszlám elleni küzdelem jegyében még szövetkezni is hajlandónak mutatkozott (lásd például ezt a feledhetetlen és szégyenletes BBC-s szereplést: "Az egyedüli párt, amely teljes mellszélességgel kiállt Izrael joga mellett, hogy elbánjon a hamászos terroristákkal"), az Angol Védelmi Liga képes volt az iszlámellenesség és a zsidóimádat terén lekőrözni a riválisát.

Nick Griffin pártvezér a radikális jobboldalon bekövetkezett szakadás okait firtató tanulmányában a következőképpen fogalmazott: „az EDL mögött árnyékként húzódnak meg a neokonzervatívok és a cionista terroristák, akik az iszlámmal kapcsolatos aggodalmakat manipulálva egy új háború kirobbantásán fáradoznak, és a radikális nemzeti jobboldali megosztását tekintik céljuknak.”

Természetesen az egyre több kudarcot elszenvedni kénytelen párt vezére igyekezett azért nem túlságosan magára haragítani a zsidókat. Írásában hangoztatta ugyanis azt a közhelyet, mely szerint a „neokonzervatívok” és a „cionisták” nem feltétlenül zsidók. Persze, persze…Ha Nick Griffinre rásütik az antiszemita bélyeget – vagyis ha a zsidók végképp kiejtik a kegyeikből – akkor politikai karrierjének menthetetlenül vége szakad. Ezért igyekszik menteni a menthetőt. Csakhogy a Brit Nemzeti Párt vesztésre áll az EDL-lel szemben a cionisták jóindulatának és pénzének elnyeréséért zajló versenyfutásban. A BNP egyébként már így is túlságosan messzire távolodott el hagyományos eszmeiségétől. A párt „borzalmas” tagsága pedig azért tűrte a pártvezetésnek a cionisták előtti hajlongását, mivel a bevándorlásból fakadó „iszlám veszély”, illetve 2001. szeptember 11-ét követően az „iszlám terrorizmus” rémére hivatkozva könnyen el lehetett fojtani az ellenkezők hangját.

A BNP - és elődje, a Nemzeti Front - ugyanis a múltban egy normális „szélsőjobboldali” párt volt, amely világosan rámutatott a zsidó oligarchia korlátlan uralmából fakadó veszélyekre. Vagyis a párt híveinek körében nem kedvelik különösebben a zsidókat. (John Tyndall, a párt korábbi vezére vizsgálgatni kezdte utóda, Nick Griffin felmenőit, akik között állítólag zsidó származásúakat is talált.) Az élesen antikommunista BNP régebben határozottan elítélte az amerikai világhatalom terjeszkedését, a globális kapitalizmus fogyasztói civilizációját, a párt vezetői pedig Moamer Kadhafival és Szaddám Huszeinnel barátkoztak. De valaha nem okozott különösebb meglepetést az sem, ha a Brit Nemzeti Párt politikusai (köztük Nick Griffin is számos alkalommal) a nemzetiszocializmust vagy a fasizmust dicsőítették, és a holokauszt hivatalos változatának hitelességét kétségbe vonták. Az 1999-ben a párt elnökévé választott Nick Griffin azonban az ikertornyok elleni merényleteket követően új irányba kormányozta a mozgalom hajóját: a radikális iszlámellenesség irányába, melyből viszont egyenesen következett részleges megbékélése a cionizmussal és a „választott nép” nagy hatalmú vezetőivel.

Úgy tűnik azonban, a „náci múltját” nem tudták megbocsátani neki a zsidók, de az is lehetséges, hogy a BNP híveinek egy részét tartják „menthetetlenül antiszemitának”, akikre kár időt és energiát pazarolni. Ezért aztán a Brit Nemzeti Párt népszerűségének növekedését látva - 2009-ben - világra segítettek egy hangsúlyozottan filoszemita irányzatú, feltétlenül Izrael-barát, ugyanakkor szélsőségesen iszlámellenes és a szegényebb rétegekre támaszkodó radikális pártot: az Angol Védelmi Ligát. A pártnak jelenleg hozzávetőleg 100 ezer tagja van, gyakran szervez utcai demonstrációkat, és ami a fő, a média sem túlságosan ellenséges vele szemben. Népszerűsége pedig lendületesen növekszik, miközben a radikális jobboldal vezető pártja, a BNP egyre csak veszít a befolyásából.

Természetesen a Brit Nemzeti Párt fölött még korai lenne a lélekharangot megkongatni, hiszen lehetséges, hogy a mozgalom idővel újra erőre kap. Ugyanakkor a brit hazafiak soraiban tapasztalható viszálykodásnak és az új, cionista párt felfuttatásának számos tanulsága van. Közülük az egyik talán az, hogy hiába igyekszik valaki Nick Griffinhez hasonlóan megfelelni a cionista oligarchia elvárásainak, bármelyik pillanatban kegyvesztetté nyilváníthatják. De ami fontosabb: számos jelét tapasztalhattuk idehaza is annak, hogy a magyarországi radikális nemzeti oldalon is igyekeznek a hatalom birtokosai ellenségeskedéseket szítani. Ugyanakkor a muzulmán bevándorlók hiánya, valamint a zsidók bizonyos rétegeinek a magyar történelemben játszott ismert szerepe (hatalmas arányú bevándorlás, kulcspozíciók elfoglalása, a Károlyi-féle rezsim és a Tanácskormány támogatása, hozzájárulásuk Trianonhoz, a kommunista diktatúra működtetéséhez, hazánk gyarmati sorba süllyesztéséhez 1990 után stb.) miatt nálunk pillanatnyilag elképzelhetetlennek tűnik egy „nyugati típusú” cionista jobboldali radikális párt létrehozása. A cigánykérdés súlyosbodása nyomán azonban minden megváltozhat.