Nick Griffin a BBC-ben
Meglehetősen nagy tömeghisztéria kísérte Londonban a BBC Kérdések órája című adását, mert az adó - eleget téve a közszolgálatiság elemi követelményének - kerekasztal-beszélgetésre hívta a többi politikus mellett az EP-be két képviselőt küldő Brit Nemzeti Párt elnökét, Nick Griffint is.
Nos, a zsidók, agresszív bevándorlók, másságimádók, liberálisok és más hulladékok tüntetései és tiltakozásai feleslegesnek bizonyultak: a műsorban szereplő Nick Griffin ugyanis nem az a Nick Griffin volt, akit hírből és esetleg bizonyos beszámolókból ismerhettek az emberek. A fent említett csoportosulások fellélegezhetnek - viszont nemcsak őket és eddigi barátaikat, szavazóikat érinti az ügy, hanem a hazai nemzeti radikálisokat, és azok pártját, a Jobbikot is.
Eddig ugyanis a párt szövetségeseként emlegették a BNP-t, a most megalakított szövetségbe pedig állítólag ők is be akarnak lépni.
A kérdés csak az, felvállalható-e a Jobbik számára egy, a gázai mészárlást (szavaik szerint egyedüli brit pártként) teljes mellszélességgel támogató formáció, s annak elnöke, aki a szóban forgó műsorban elhatárolódik korábbi saját magától, eddigi ideológiájától, és jóformán mindentől, ami miatt támadás éri (egyedül a bevándorlás kérdésében mert még kiállni - valamennyire).
Griffin később a BBC-t vádolta, amiért számára kellemetlen közönséget válogattak össze - s valóban felsorakoztatnak zsidót, buzit, mindenféle bevándorlót, agymosott másságpártiaktól félnótás liberálisokig -, de semmilyen közönség nem válthatja ki egy nemzeti politikusból a hazafias értékrendtől való elhatárolódást.
A szánalmasan erőlködő, hiteltelenné vált Griffinen joggal röhög az stúdióba hívott ellenséges közönség, az egyébként rendkívül ellenszenves és elkötelezett bevándorló-párti beszélgetőtársai - és vélhetően a tévénézők java is. Aki eddig reménykedett benne és szurkolt pártjának, annak roppant kínos.
Először az, hogy utolsó stádiumban lévő Stockholm-szindrómásként azzal mutatkozik be, hogy az ő apja harcolt Hitler ellen, nem úgy, mint beszélgetőtársa, Jack Straw államtitkár (I. rész - 05,10-től). Ugyanitt siet leszögezni (anélkül, hogy bárki kérdezte volna): ő nem náci, soha nem is volt az.
Ezt követi az (II. - 2,30-tól), amit akár a háborús bűnös Tony Blair is mondhatott volna. Alább a fordításunk, alatta pedig az eredeti angol szöveg:
Engem gyűlölnek a legjobban a nagy-britanniai nácik. Nagy-Britanniában igenis vannak nácik, és azért gyűlölnek, mert olyan párttá alakítottam a BNP-t (amely, őszintén szólva egy rasszista és antiszemita párt volt, amikor átvettem), mely egyedüli politikai pártként teljes mellszélességgel kiállt Izrael azon joga mellett, hogy leszámoljon a hamászos terroristákkal az Izrael és Gáza közötti összeütközések során.
"I am the most loathed man in Britain in the eyes of Britain' nazis. There are nazis in Britain, and they loathe me because I have brought the British National Party from being, frankly, an anti-Semitic and racist organisation into being the only political party which, in the clashes between Israel and Gaza, stood full square behind Israel's right to deal with Hamas terrorists."
Ez után már meg sem lehet lepődni a David Duke-tól való elhatárolódáson (II. - 4,10), továbbá egyenesen elképesztő Griffin magyarázata arra, hogy miért mond egyet Duke társaságában, s miért mást a stúdióban: akkor úgy akart megnyerni embereket. De végül is melyik politikusnak lehet hinni? - teszi fel a felháborító kérdést.
Innen persze már csak egy lépés volt a holokamu ügye. Amikor egy fogyatékos zsidó taknyos számon kéri (II. - 7,30), hogy merte korábban mítosznak nevezni az ő "kiirtásukat" (az persze nem zavarta, hogy életben van a családjával együtt), a BNP-elnök frappáns válasza: "nem tudja megmondani, miért mondott akkoriban ilyesmiket"! Azóta megváltozott a véleménye sok mindenben, bizonygatta, többek között ebben az ügyben is, mégpedig akkor, amikor meghallotta a britek által lehallgatott német rádióbeszélgetéseket, mert ezekből kiderült, hogy a németek tömegesen gyilkoltak le ártatlan zsidókat a keleti fronton a partizánok elleni harc során (II. - 9,15).
Persze szóba kerül a buzitéma is, s Griffin újfent boldogan dicsekszik el azzal, hogy míg korábban az volt a BNP elve, hogy üldözni kell a buzeranciát, ma arra szorítkoznak, hogy legalább az iskolában ne folytassanak buzipropagandát a deviánsok (VI. - 3,30).
Alább látható a három szóban forgó adásrészlet (természetesen a többi is megtalálható a YouTube oldalán).

Önnek mi a véleménye? Szavazzon hírportálunk jobb oldalán felül, a hét legolvasottabb hírei mellett!Reméljük, soha nem érjük meg, hogy ilyen "nemzeti" pártunk legyen, és talán a Jobbiknak is el kellene gondolkodni azon, kikkel is kötnek szövetséget - vagy, ha nem, akkor azon, hogyan akarnak Simon Pereszék ellen küzdeni Simon Pereszék szövetségeseivel az oldalukon.
I. rész:
 
 
II. rész:
 
 
VI. rész:
 
 
Kuruc.info