„Azt is el akarják érni, hogy az eurózóna-tagállamok változtassák meg az alkotmányukat, hogy azután engedelmeskedniük kelljen a Brüsszeltől érkező parancsoknak. Nehéz figyelmen kívül hagyni azokat a hangokat, amelyek 20 éve figyelmeztetnek, hogy ezek mögött a törekvések mögött egy komoly hatalommal bíró csoport áll, aminek célja egy világkormány létrehozása. Most már nem lehet nem észrevenni, hogy ez történik” - a King World News-nak adott interjúban Nigel Farage, az Európai Parlament EU-szkeptikus képviselője, vészjósló képet festett a világra váró eseményekről.

„Ott tartunk, hogy a hihetetlen gazdasági, politikai és társadalmi problémák és az egyre mélyülő észak-déli szakadék ellenére, a politikai osztály olyan erős pozícióban van Brüsszelben, hogy egyre szélsőségesebb taktikákat engednek meg maguknak.”
„Mindezt azért teszik, hogy az országokat egy olyan kormánytípusba börtönözzék, aminek már olyan szinten nincs köze a liberális demokráciához, hogy az ijesztő. Elég világosan elmondtam (az EU-parlamentben), hogy ezeknek a mentőcsomagoknak az a célja, hogy az országokat az Európai Unió intézményeinek közvetlen irányítása és fennhatósága alá helyezzék.
Az igazság az, hogy a miniszterelnökeik már csak bábok csupán. Azok pedig, akik az európai államot létre akarják hozni, odavannak a gyönyörtől. Leginkább azt szeretnék, hogy mindenki csődbe menjen, mert akkor tényleg ők irányítanának mindent.”
„Például Írországban a trojka – és csakhogy felfrissítsük mindenki memóriáját a trojka nem más, mint az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és az IMF – 50 tisztviselője nemrég megjelent Dublinban. Átnézték a könyveket, majd leültek Enda Kennyvel, az ír miniszterelnökkel, és megmondták neki egész pontosan, hogy mit kell tennie a kiadásokkal és az adókkal.
Azt kell mondjam, hogy szinte már nincs is értelme demokratikus választásokat tartani Írországban, mert mindent a bürokraták irányítanak. Van Rompuy pedig egy lépéssel tovább akarja vinni az egészet. Azt akarja, hogy minden eurózóna-tagállam kötelező érvényű megállapodásokat írjon alá. Tudja, saját vérükkel írják alá, hogy kizárólag olyan költségvetést fogadnak el ezentúl, amit ő is jóváhagy. Amennyiben egy eurózóna-tagállam parlamentje olyan költségvetést szavazna meg, ami eltér az európai intézmények által jóváhagyottétól, jogilag érvénytelenné válna és elutasításra kerülne.”
„Azt is el akarják érni, hogy az eurózóna-országok megváltoztassák az alkotmányaikat, hogy belekerüljön az a kikötés, hogy minden Brüsszeltől érkező parancsnak engedelmeskednek. Ez már borzalom. És azt kell mondjam, hogy nem csak Európáról van szó. Az IMF Washingtonban, aminek persze az USA 18 százalékban tulajdonosa, hirtelen résztvevője lett ennek a „nagy” játéknak.
Láthattuk a Nobel-díj Bizottságot, amint a Nobel-békedíjat az Európai Uniónak ítéli. Nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni ezeket a hangokat, amik immár 20 éve mondják nekem, hogy ezek mögött a törekvések mögött egy komoly hatalommal bíró csoport áll, aminek célja egy világkormány létrehozása.
Próbáltam félresöpörni ezeket a magyarázatokat mondván, „ne menjünk túlságosan bele ezekbe az összeesküvés-elméletekbe!”, de, az Isten szerelmére, most már nem lehet nem észrevenni, hogy ez történik!”
(Idők Jelei nyomán)
Kapcsolódó: