Óriási tiltakozást váltott ki Franciaországban Christian Estrosinak, Nizza polgármesterének, korábbi ipari miniszternek egy nyilatkozata, amelyben bűnözőknek nevezte a dél-franciaországi városba a múlt héten érkezett cigányokat és tanácsokat adott a megregulázásukra. Manuel Valls belügyminiszter elítélte a "csúsztatást és a megbélyegzést".

Christian Estrosi
Egy vasárnapi tévéműsorban Estrosi azt ígérte, hogy megregulázza azt a közel ötszáz tagú cigány közösséget, amely az elmúlt héten telepedett le engedély nélkül az egyik nizzai sportpályán. Az országosan ismert konzervatív polgármester azt mondta: "adókat vet ki azokra a bűnözőkre", akik engedély nélkül telepednek le a lakókocsikkal. Jelezte, hogy használati utasítással is rendelkezik minden francia polgármester számára a nomád életmódjuk miatt "utazó embereknek" nevezett cigányok elleni harchoz. Szerinte térfigyelő kamerákkal kell a mozgásukat figyelni, regisztrálni kell a gépkocsik rendszámát, majd elvitetni azokat a rendőrséggel.
A cigányokat segítő civil szervezetek "undorító licitálásnak" nevezték a polgármester szavait Jean-Marie Le Pen múlt heti kijelentése után. Az SOS Racisme (SOS Rasszizmus) nevű rajvédő szervezethez hasonlóan jelezték: "idegengyűlölet miatt" feljelentik a polgármestert.
Manuel Valls belügyminiszter szerint a nizzai polgármester szavai arra az "elavult" politizálásra emlékezetnek, amely a múltban annyi gondot okozott Franciaországnak a "csúsztatások és a megbélyegzés" miatt. A belügyminiszter Nicolas Sarkozy előző konzervatív államfő egyik 2010-es beszédére utalt, amelyben párhuzamot vont a bevándorlás és a bűnözés között, a cigányokat pedig bajkeverőknek nevezte.
Múlt csütörtökön Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front tiszteletbeli elnöke Nizzában azt mondta: "Van egy előrejelzésem önöknek: úgy tűnik, hogy gondjaik vannak néhány száz romával, akiknek jelenléte szúrós és mondjuk úgy, szagos" - fogalmazott Le Pen. Hozzátette: "de ez csak a jéghegy csúcsa". "Bejelentem önöknek, hogy a 2014-es év folyamán legalább 50 ezer roma fog érkezni Nizzába, január 1-jétől, abból a 12 millió romából, akik Romániában, Bulgáriában és Magyarországon lehetőséget kapnak arra, hogy bármelyik uniós országban letelepedjenek" - mondta a politikus.
Franciaországban törvény kötelezi az 5 ezer főnél nagyobb településeket arra, hogy a 400 ezer főből álló, lakókocsikban élő, nomád életmódot folytató francia nyelvű "roma" közösség számára jelöljenek ki a városok határában vízzel ellátott területet. Miután a déli megyékben egyszerűen nincsenek ilyen befogadó területek, a lakókocsis cigányok gyakran önkényesen telepednek le egy-egy üres területen, és a jelenlétük a környező településeken incidensekhez vezet. Rajtuk kívül mintegy 12-15 ezer, Romániából és Bulgáriából érkezett, "nem nomád" életmódot folytató cigány is tartózkodik Franciaországban, akiknek illegális átmeneti telepeit a rendőrség rendszeresen felszámolja. Manuel Valls belügyminiszter 2012 augusztusban körlevélben kérte az önkormányzatokat, hogy a kelet-európai cigánytelepek felszámolásakor a cigányoknak jelöljenek ki megfelelő szálláshelyet, de ez legtöbb esetben nem történik meg.
Az Európai Unió területén a kelet-európai országok állampolgárai az uniós csatlakozás óta teljesen szabadon mozoghatnak. A 2010 nyarán megkezdett szisztematikus kiutasítások ellenére nem változott a Franciaországban élő kelet-európai cigányok száma. Mindig ugyanazok a cigányok mennek haza és néhány hónap múlva ugyanazok is jönnek vissza.
(MTI nyomán)