Három évre kitiltották Oroszország területéről azt a négy holland állampolgárt, akit a homokos propagandát tiltó jogszabály megsértésével vádolnak az orosz hatóságok.
A hollandok dokumentumfilmet forgattak az észak-oroszországi Murmanszkban a helyi ferde hajlamú "közösségről". A rendőrség szerint az interjúalanyok között volt egy kiskorú is, aki így a homokos propaganda - vagyis az úgynevezett nem hagyományos szexuális kapcsolatok népszerűsítésének - áldozatává vált.
Egy nemrég elfogadott orosz törvény tiltja a buzipropagandát. A jogszabály megsértőire 15 napos börtönbüntetést és pénzbüntetést szabhatnak ki.
A bevándorlási hivatal szóvivője szerint a hollandok megsértették a vízumszabályokat is, ugyanis a hivatalosan bejelentett kulturális csereprogram témái helyett a homoszexualitásról beszéltek fiataloknak egy murmanszki ifjúsági táborban.
Szergej Alekszejenko, a szóban forgó murmanszki ifjúsági tábor vezetője "zagyvaságnak" minősítette a hollandok elleni vádakat, és hangsúlyozta, hogy a táborban nem voltak kiskorúak.
"A négy külföldi a hollandiai Groningen és Murmanszk közötti testvérvárosi kapcsolat keretében volt az észak-oroszországi városban, ahol a helyi meleg közösségről készített dokumentumfilmet. Az elkészült felvételeket a rendőrség elkobozta" - mondta a tábor vezetője.
(MTI nyomán)