Dühösek a zsidók, amiért a Szent Piusz Társaság elnevezésű „szakadár” katolikus szervezet papjai hajlandók lettek volna gyászszertartás keretében elbúcsúztatni Erich Priebkét, a 100 esztendős korában elhunyt, háborús bűnökkel vádolt egykori német tisztet. (Azonban, mint ismeretes, a „toleranciabajnokok” és „humanisták” megakadályozták a szertartás megtartását.) Abraham Foxman, a befolyásos amerikai zsidó vezető éles kirohanást intézett a Szent Piusz Társaság ellen, amelyet antiszemitizmussal vádolt meg.
„A Szent Piusz Társaság nem szűnik meg sokkolni minket. A szervezet legutóbbi döntése, mely szerint megadják a végtisztességet Priebkének, csupán újabb bizonysága a szervezet antiszemitizmusának. Először tagadták a holokausztot, most pedig az elkövető (Priebke) gaztetteit tagadják” – foglalta össze véleményét Abraham Foxman, az ADL nevű zsidó szervezet vezetője, állítólagos holokauszt-túlélő. Foxman az elhunyt német tisztet szörnyetegnek nevezte, aki szerinte „nem érdemel tiszteletet és tisztességes egyházi temetést”. „Hamvait szét kellene szórni a tengerben, minden ceremónia nélkül, nehogy nyughelye a rasszista zarándokok gyülekezőhelyévé váljon” – adta parancsba a gyűlölködő zsidó.
A Szent Piusz Társaságot azért gyűlölik a cionisták, mivel a szervezet – a Vatikánnal ellentétben – esetenként szembe mer szállni a világhódítókkal. Tavaly Bernard Felley, a társasághoz tartozó kanadai püspök arról beszélt, hogy a zsidók a Katolikus Egyház ellenségei. Egy esztendővel ezelőtt bekövetkezett kizárását megelőzően a Szent Piusz Társaság tagja volt Richard Williamson püspök is, aki 2008-ban adott nyilatkozatában kétségeit hangoztatta a holokauszt ma érvényes hivatalos változatának érvényességét illetően. A társaság általánosságban véve ragaszkodik a katolicizmusnak a II. vatikáni zsinat előtt érvényben lévő tanításaihoz, és tagjainak jelentős része nem ért egyet azzal sem, hogy a Katolikus Egyház behódolt a cionisták előtt.
Perge Ottó - ADL nyomán