A Simon Wiesenthal Központ ismét támad és vádaskodik: a bosszúszomjas nácivadászok célkeresztjében most a litván kormány áll, amely állításuk szerint segédkezet nyújt litván „háborús bűnösök” felmagasztalásához. Az persze a legcsekélyebb mértékben sem zavarja őket, hogy Izrael úgynevezett hőseit viszont az arab-iszlám világban, illetve a világ más részein tartják háborús bűnösöknek. (Mindez még elfogadható is lenne, ha nem akarnák a saját történelemszemléletüket ráerőltetni minden más népre a világon.)
A holoparaziták dühét, mint minden évben, ezúttal is az váltotta ki, hogy litván hazafiak február 16-án az ország második legnagyobb városában, Kaunasban felvonulást merészeltek tartani a zsidók engedélye nélkül. Ráadásul a demonstráción az országot 1941. június 23. és augusztus 5. között kormányfőként irányító Juozas Ambrazevicius-Brazaitis arcképét ábrázoló plakátokat is lehetett látni. Márpedig a nácivadászok szerint az ő kormánya közreműködésével gyilkoltak le legalább 30 ezer zsidót a németek és a velük szövetkező litván fegyveres csoportok.
Mindennek tetejébe pedig a felvonuláson a „Litvánia a litvánoké” feliratot tartalmazó táblák sokaságát is a magasba tartották. Roppant különös persze, és valami egészen beteges gondolkodásra vall, hogy a „Litvánia a litvánoké” szlogen feldühíti a zsidókat, akik pedig évtizedek óta elvárják a palesztinoktól (és persze mindenki mástól) Izrael kizárólag „zsidó államként” történő elismerését. Amit szabad Izraelnek, miért nem szabad másnak?...
Efraim Zuroff, a hírhedt nácivadász szerint a minden évben megrendezett február 16-i „szélsőségesen nacionalista” felvonulás résztvevőinek száma „drámai” mértékben növekedett Ambrazevicius-Brazaitis egykori kormányfő 2012-ben, Kanausban történt újratemetése óta. Melynek költségeit pedig a litván kormány finanszírozta, ami a palesztinok földjén, a nemzetközi jog értelmében illegális telepen élősködő Zuroff szerint tűrhetetlen.
„Tavaly hatszázan vettek részt a felvonuláson, idén pedig ezren” – kesergett a széltoló nácivadász, aki meg van győződve arról, hogy az örvendetes növekedés a kormány számlájára írható.
Pedig maga Zuroff oda is pofátlankodott Kaunasba, és néhány tucat antifasisztával, továbbá a vilniusi székhelyű Litván Holokauszt Emlékezet Történelmi Bizottság elnökével, Dovid Katz-cal együtt ellentüntetést szervezett. A litván hazafiak azonban méltósággal ünnepeltek, és nem ültek fel a provokációnak.

Ambrazevicius-Brazaitis a háború után az Egyesült Államokba menekült a bolsevikok bosszúja elől. Ott is halt meg 1974-ben. Ellentétben a történelmünk számos jelentős személyiségét zsidó parancsra megtagadó budapesti kormányok betoji vezetőivel, Valdas Adamkus litván államfő 2009-ben a legmagasabb litván kitüntetést, a Nagy Vitold Rend Nagykeresztjét adományozta posztumusz az egykori miniszterelnöknek. (Nagy Vitold nagyfejedelem volt a litván állam fénykorában, 1392 és 1430 között.) A kitüntetéssel ismerte el Litvánia népe Ambrazevicius-Brazaitis erőfeszítéseit, melyeket rövid kormányfői, majd későbbi politikusi működése során végzett annak érdekében, hogy hazája újjászülessen a példátlan brutalitású bolsevik megszállás és terror romjaiból.
A zsidók ezzel szemben úgy vélik, Ambrazevicius-Brazaitis kormányfőként, majd később vezető tisztségviselőként is felelősség terheli a zsidók elleni intézkedésekért. A hivatalos holokauszt-történészek álláspontja szerint Litvánia 200 ezer főre tehető zsidó lakosságának 95%-át (más adatok szerint 90%-át) gyilkolták le a „nácik” és litván szövetségeseik. Jelenleg hozzávetőleg 5 ezer zsidó él Litvániában. (De nem ez a lényeg, hanem az, hogy Litvánia is a cionista irányítás alatt álló EU és NATO tagja.)
A nácivadászok arról persze jellemző módon hallgatnak, hogy a litvániai „zsidó közösség” számos tagja komoly szerepet játszott az 1940 júniusában bekövetkezett szovjet megszállás előkészítésében, majd a bolsevik terror gépezetének működtetésében. A zsidók elleni bosszúhadjárat jelentős részben ennek a szomorú ténynek a következménye volt.
Perge Ottó - The Jewish Press nyomán