Amit az Irakot legutóbb lerohanó amerikaiak és szövetségeseik elfelejtettek elrabolni, kifosztani, fekete piacon értékesíteni, azt kalapáccsal és csiszolókoronggal semmisíti meg napjainkban az észak-iraki Kurdisztán tekintélyes részét uralma alatt tartó Iszlám Állam. A Moszuli Múzeumban és a bibliai Ninivében több ezer éves asszír szobrokat és építményeket pusztítottak el a Koránra hivatkozva.

Döntsd a szobrot, ne siránkozz!
Az Ószövetségből is ismert, a Teremtés könyve szerint Nimród alapította Ninive városa (ma romváros) a Tigris folyó keleti partján van, míg vele szemben, a nyugati parton terül el az Iszlám Állam terroristáinak kezén levő Moszul városa, az iraki Kurdisztán központja. Ninivét a híres törvényhozó király, Hammurápi egyik fontos városaként emlegetik a korabeli krónikák. A hurriták uralma után a Kr. e. XIV. században a város az asszírok kezére került, de Szancherib király csak a Kr. e. VIII. században tette meg birodalma székhelyének. Az ismert történet szerint az Úr elküldte Jaffából Jónást erkölcsöt prédikálni Ninivébe, habár az - Babits Mihály szavaival élve - "rühellé a prófétaságot".
Zoom
Iszlamista asszír szobrot "borotvál"
Egy szó mint száz, Ninivében, illetve a Moszuli Múzeumban hatalmas értékű ókori gyűjtemény van, pontosabban volt, amíg legutóbb a Moszult is hatalmukba kerítő Iszlám Állam vallási fanatikus terroristái szét nem verték, le nem döntötték az ókor nagyságát hirdető emlékeket. Az iszlamisták a Korán bizonyos bálványellenes verseire hivatkozva kőtörő szerszámokat, csiszológépeket ragadtak, és Korán-idézeteket harsogva bőszen nekiestek a több ezer éves, főleg asszír szobroknak a múzeumban, illetve építményeknek Moszul külterületein. Az Iszlám Állam nem csak az emberégetést, hanem az ókori kulturális értékek megsemmisítését is megörökítette az utókor számára.
Hering J. - Kuruc.info
Videóval frissítve:
(Újratöltve)