Öt helyen is savval támadtak emberekre az éjjel London keleti részén, a hatóságok szerint az esetek összefüggnek, egy 16 éves "tinédzsert" őrizetbe vettek - tudatta pénteken a brit rendőrség.
Az első bejelentés este 9 óra után érkezett, majd a következő másfél órában még négy helyről riasztották a rendőrséget. A hatóságok tájékoztatása szerint az áldozatok arca sérült meg, egyiküknek olyan mértékben, hogy “megváltoztatja az életét”.
Úgy tűnik, az áldozat sem a klasszikus brit akcentust érti a rendőri segítségnyújtás során:
Az egyik sérült a robogóján ült, amikor két támadó szintén robogón odahajtott mellé, és maró anyagot fröcskölt az arcába, majd egyikük ellopta az áldozat robogóját.
“Egy tizenéves fiút súlyos testi sértés és rablás gyanújával őrizetbe vettünk” – tudatta a hatóság. A tájékoztatásból nem derül ki, hogy a másik négy esetben is történt-e rablás, illetve, hogy ez volt-e az összes támadás indítéka.
Zoom
2010 óta több mint 1800 savas támadást jegyeztek fel a britek egykori fővárosában. A tavalyi évben 458 eset történt a londoni rendőrség információi szerint, szemben a 2015-ös 261-gyel - írja a BBC.
(Kuruc.info - MTI - BBC - Express nyomán; videó: Twitter)
Kapcsolódó: