Tiltott önkényuralmi jelkép használatának vádjával bíróság elé állítják Björn Höckét, az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt Türingia tartományi vezetőjét - közölte szerdán a hallei tartományi bíróság.
A politikust - aki AfD-s karrierje előtt középiskolai történelem- és testnevelés-tanár volt - azért hurcolják meg, mert 2021 májusában a Szász-Anhalt tartományi Merseburgban egy kampányrendezvényén azzal a kijelentéssel zárta beszédét, hogy "Alles für Deutschland" (Mindent Németországért). Csakhogy mivel ez a kijelentés az NSDAP paramilitáris szervezete, a Strumabteilung (SA) jelszava volt, használatát törvény tiltja. (A szavakat külön-külön, köztük az ország nevét még nem tiltották be, de akár át is nevezhetnék Migrantenlandnak - a szerk.)
Zoom
Évek óta megy ellene az uszítás a zsidó sajtóban
A hallei bíróság közölte, hogy az ügyészség perindítási kezdeményezését ugyan elfogadja, de a pert nem a tartományi szintű bíróságon, hanem a mersebrugi városi bíróságon kell lefolytatni. Az ügy nem különbözik jelentősen a hasonló jellegű esetektől, sem a jogsértés mértékét, sem a következményeit tekintve, a vádlott széles körű ismertsége pedig önmagában nem indokolja, hogy magasabb szinten foglalkozzanak vele - fejtették ki.
Zoom
Az AfD a legutóbbi felmérések szerint Németország második legnépszerűbb pártja, támogatottsága 19-23 százalék között van. Legközelebb az október 8-i hesseni és a bajorországi tartományi választáson méretteti meg magát.
A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt fegyveres alakulatának jelszava a bajorországi választási kampányban is összekapcsolódott az AfD-vel, a napokban a rendőrség távolított el Passauban plakátokat, amelyeken az AfD logója és az Alles für Deutschland felirat szerepelt. Stephan Protschka, a párt tartományi vezetője közölte, hogy a plakátokat nem a párt hivatalos jóváhagyásával helyezték ki. Egyben utasította a passaui alapszervezetet az összes kifogásolt plakát azonnali eltávolítására. Nem kell ugyan minden egyes szót "patikamérlegen méricskélni, de vannak bizonyos kijelentések, amelyeket egyszerűen nem használ az ember" - mentegetőzött a nem túl bátor tartományi vezető.
(MTI nyomán)