Olaf Scholz német kancellár az emberi jogok tiszteletére szólította fel Azerbajdzsán vezetését az Ilham Alijev azeri elnökkel folytatott pénteki berlini tárgyalásain.
"A német szövetségi kormány a világon mindenütt az emberi jogok tiszteletben tartása mellett száll síkra, így Azerbajdzsánban is" - hangoztatta a kancellár újságírói kérdésre válaszolva az Alijevvel közös sajtótájékoztatón.
A civil szervezeteknek, a jogvédőknek és a sajtónak "szabadon, mindenféle nyomástól mentesen" kell működniük - szögezte le a szociáldemokrata Scholz. Mint mondta, az általános emberi jogi helyzetről, de egyedi azeri esetekről is beszélt Alijevvel. "Természetesen nem titok, hogy úgy látjuk, van min javítani" - tette hozzá.
A több mint 20 éve hatalmon lévő Alijev a voksok több mint 90 százalékával győzött a február 7-i előrehozott elnökválasztáson. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) értékelésében kifogásolta, hogy nem volt valódi verseny, mert a hivatalban lévő Alijev politikájával szemben egyik ellenfele sem tudott meggyőző alternatívát állítani. A szervezet szerint a voksolás lebonyolítását olyan súlyos hiányosságok jellemezték, mint a szavazás titkosságának sérülése, a sajtó tevékenységének korlátozása újságírók letartóztatásával, valamint az urnák hamis szavazólapokkal való feltöltése. Ez utóbbi gyanút az támasztja alá, hogy a szavazólap átvételét igazoló listákon ismétlődtek egyes aláírások - írta az EBESZ.
Alijev visszautasította a vádakat. Mint mondta, hazájában tiszteletben tartják az emberi jogokat és a sajtószabadságot. "Nincs cenzúra Azerbajdzsánban. Szabad az internet, és sajtóorgánumok százai működnek az országban" - jelentette ki.
Az azeri elnök egyúttal hangsúlyozta: tisztességtelen és alaptalan hazáját a sajtószabadság korlátozásával vádolni.
Alijev lesz a következő, idén novemberi bakui ENSZ-klímakonferencia házigazdája. Ebben a minőségben vesz most részt a német külügyminisztériumban megrendezett Petersbergi Klímadialóguson.
(MTI)