A párizsi rendőrség megtiltotta a "kolbász és pia" elnevezéssel a Facebookon szerveződő "hatalmas aperitif" megtartását pénteken, a francia főváros egyik muzulmánok lakta negyedében.
A prefektúra "a közrend megzavarásának súlyos kockázatával" indokolta keddi döntését, amely valamennyi tervezett ellentüntetésre is vonatkozik.
A francia fiatalok körében az elmúlt hónapokban divat lett a Facebook közösségi oldalon szerveződő apéro géant, azaz hatalmas aperitif: egy hetekkel előre meghirdetett estén és megjelölt helyen több ezren gyűlnek össze spontán utcai bulizásra.
A Párizs XVIII. kerületében tervezett találkozó lett volna azonban az első politikai célú rendezvény: a negyed "identitásbeli és területi visszafoglalására" a "disznóhús kedvelőinek".
A közös kolbászevésre és borivásra invitáló programot a hagyományosan kozmopolita és elsősorban munkásrétegek által lakott Goutte d,Or egyik lakója hirdette meg (Párizs ezen környékén a lakosság harmada külföldi, míg más kerületekben 17,5 százalékos ez az arány). Sylvie Francois "őshonos és nem politizáló franciaként" elítéli a környék iszlámosodását.
A szervező az ellen kívánt volna tiltakozni, hogy a környék utcáit - ahol egyre több muzulmán imahely található - péntek esténként kisajátítják vallási célokra, és a közös imák idejére még a forgalom elöl is lezárják. Ilyenkor 1500-2000 muzulmán imádkozik az utcákon, mert nem fér be mindenki a mecsetekbe.
A "házi borok és a kolbász eltökélt ellenségeivel" szembeni kezdeményezéshez eleinte több kisebb hazafias szervezet csatlakozott, közülük az egyik már szervezett - kizárólag disznóhúsból készült - húsleves-osztást. Hétfőn azonban már "iszlámellenes feminista és szélsőbaloldali aktivisták csoportjai" is támogatták a felhívást.
Miután baloldali pártok és "rasszizmusellenes civil szervezetek" tiltakozása nyomán a média hétfőn részletesen beszámolt a polémiáról, kedden már 6700 tagja volt a csoportnak a Facebookon, és hasonló megmozdulások kezdődtek Brüsszelben és Lille-ben is, Londonban pedig "szalonna és sör" elnevezéssel indult meg egy hatalmas aperitif szervezése.
Kedden az algériai származású Fadela Amara, a jobboldali kormánynak a külvárosok politikájáért felelős államtitkára is elítélte "a gyűlöletkeltő, rasszista és idegengyűlölő" megmozdulást. Bertrand Delanoe, Párizs szocialista főpolgármestere pedig jelezte: nyugtalanítónak tartja a "láthatóan szélsőjobboldali mozgalmak által inspirált akciót", amelyet a pénteki muzulmán ima után néhány órával és az Anglia-Algéria világbajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt akartak megtartani.
(MTI - Index korrigálva)