Az MSZP szóvivője szerint nehéz most válaszolni a kérdésre, hogy a "szélsőségesek térnyerésének megakadályozása érdekében" a szocialisták visszalépnének-e a második fordulóban a Fidesz javára - de nem is zárta ki a lehetőséget. Budai Bernadett megjegyezte: fontos cél, hogy "antidemokratikus erő ne győzhessen le egyetlen demokratikus erőt sem".



Az MSZP szóvivője szerint még elméleti síkon is nehéz most válaszolni arra, hogy a szocialisták a második fordulóban visszalépnének-e a Fidesz javára. Budai Bernadett pénteki sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a visszalépésnek két feltétele van, amellett, hogy "valószínűleg nem kerül rá sor": ismerniük kellene a Fidesz programját, és az ellenzéki pártnak tartózkodnia kellene az antidemokratikus megnyilatkozásoktól.
Az MSZP felső vezetése a Népszabadság információi szerint eddig csak informálisan foglalkozott a lehetséges forgatókönyvekkel, és javaslatot tett központi üzenetekre is arra az esetre, ha a politikusokat ezzel szembesítenék. A lehetséges válaszok között szerepel a lap szerint például, hogy „a választásokon az MSZP meglepetést fog okozni”, „a Fidesz sem jelentette még ki, hogy visszalép majd az MSZP javára”, „antidemokratikus erő ne győzzön demokratikus erő felett, és ennek érdekében sokféle összefogás megfontolandó, ahhoz azonban, hogy a Fidesz és Orbán Viktor bizonyítsa demokratikus elkötelezettségét, az ellenzéki pártnak még sok kérdésre kell válaszolnia.”
Budai Bernadett a sajtótájékoztatón – összhangban a Népszabadság információival – azt mondta: az MSZP sokkal jobb eredményt fog elérni, mint amit a mostani közvélemény-kutatások mutatnak, majd hozzátette: fontos cél, hogy antidemokratikus erő ne győzhessen le egyetlen demokratikus erőt sem.
Korábban: A választások első fordulója mindent fel fog borítani a magyar politikában - írta nemrég a Political Capital két elemzője.
A Népszabadság szerint mindez komoly dilemmát okoz az MSZP vezetőiben: a "szélsőjobb elleni fellépés" ugyanis abba a csapdahelyzetbe sodorhatná az MSZP-t, hogy a választások első fordulója után azokban a körzetekben, ahol a szocialisták a harmadikok, a Jobbik pedig első helyen végez, vissza kellene léptetni saját jelöltjüket a Fidesz javára. A tavalyi EP-választáson 12 olyan körzet volt, ahol a Fidesz nem érte el az 50 százalékot, a Jobbik viszont megelőzte az MSZP-t. A korábban erős szocialista régiónak számító Borsodból került ki a legtöbb ilyen körzet.
A napilap úgy tudja: az MSZP-ben nem dőlt el, hogy az első forduló után lesznek-e a Fidesz javára történő esetleges visszalépések a Jobbik térnyerésének megakadályozására. Ugyanakkor több befolyásos szocialista politikus megerősítette: hosszú távon lehetne hozadéka annak, ha az MSZP gesztust gyakorolna, és visszalépne egyes körzetekben, legalább azokban, ahol láthatóan semmi esélyük nem maradt.
Egy, a lap által megszólaltatott elemző szerint ha kizárólag a szocialista szavazókon múlik a Jobbik győzelme, "ők tudni fogják, melyiket válasszák a szélsőjobbveszély és a Fidesz-kétharmad közül".
(MTI nyomán)