A Hír TV Bruttó című műsorában érdekesen próbálták elkenni a Kuruc.infón a végrehajtói kamarával kapcsolatban megjelent információkat. Gyakorlatilag minden olyan témában nyilatkoztak valami bárgyú magyarázattal, amiről már portálunk is írt. Ilyen például a székház megvétele körüli visszásságok, vagy a kamarához közeli végrehajtók konferenciának álcázott luxusutaztatásai.

Érdekes volt, ahogy Császti úr, a végrehajtás "öregistene", a kamara teljhatalmú ura bagatellizálni próbálta a történteket, annak ellenére, hogy a papírokból más derül ki. A másik oldal is lehetőséget kapott ugyanakkor arra, hogy megszólaljon a Császtiék által szponzorált hirdetésben, ami felettébb furcsa, de lehet, hogy csak nekünk ficamodott ki az ízlésünk... Talán valami furcsán értelmezett újságírói etika vitte szerencsétlen bértollnokokat arra, hogy szóhoz engedjék a másik felet is. Mi lett az eredmény? A nagy magyar valóságot híven tükröző katyvasz, ahol mindenki magyarázza a bizonyítványt, és mégsem tudott egyik fél sem a másik felé kerekedni, még az sem, aki a bértollnokokat felfogadta. Lehet vaj ott a fejeken elég.
Mégis, mire volt jó ez az egész, cseppet sem elfogulatlan riport? A sorok között olvasva egyértelműen az igazság elkendőzése, a valóságot megismerni kívánó emberek figyelmének elterelése, a felelősségre vonás alóli kibúvás lagymatag kísérlete. Annyi viszont kiderül, hogy nagyon nincs rend a végrehajtóék háza táján.
Igen jó buli lehet a végrehajtó biznisz, ha ennyire acsarkodnak a kutyák a koncon. Valószínűleg, aki a kamara kormányánál van, annak még nagyobb buli, és nagyon nem akarja a rudat a kezéből kiengedni. Legalább annyira, mint amennyire a másik meg akarja szerezni. Ezért megy a harc, aminek során bármilyen eszköz bevethető és semmi se szent. Végül is végrehajtók, tetszik, nem tetszik. Nekünk meg marad a maszlag, a Kuruc.info által feltárt valóság elfedésére, Hír TV-s segédlettel.
De mégis miről is van szó? Potom évi 2 milliárdról, ami a kamara éves költségvetése. Sok, nem sok? Ezt mindenki döntse el maga. Egy biztos: elszámolni nem kell vele, mert nem közpénz. Ezt a pénzt az adósokból kisajtolt forintokból lapátolják össze 1%-onként per végrehajtás. Na jó, mintegy 30 milliót maguk a kamarai tagok adnak össze tagdíj gyanánt, de mivel a tagok végrehajtók, azt is a kisemberektől veszik el...
Mire költik? Ki tudja. Az "öregisten" azt mondta, félrerakják, de azt nem, mire. Biztos, hogy a zsebecskék megtöltésén túl jut azoknak a politikusoknak, közszolgáknak is belőle, akiknek a törvényes működést kell(ene) felügyelni. Nyilván szerintük ez nem korrupció, hanem normális. Az biztos: aki uralja a kamarát, az rendelkezik a költségvetéssel, és annak nem kell elszámolnia senkivel. Legfeljebb a saját közgyűlésével, aminek a tagjait hülye lenne nem ő kijelölni, csak hogy minden rendben legyen. Itt is, mint mindenhol, minden a hatalomról és a pénz feletti uralomról szól.
Na ezt hozd le, Hír TV! Ja! Ezért nem fizet senki?
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: