Egy korábbi hivatásos katona fátyolra cserélte a svájcisapkát, így ő lett Nagy-Britannia első
transznemű muszlim nője - írja a The Daily Mail.
"Lucy" Vallendert korábban Laurensnek hívták, de három évvel ezelőtt "nővé operáltatta magát".
A 28 éves elmebeteg most egy muszlim férfi "felesége", akivel egy világhálós társkereső oldalon ismerkedett meg - és akihez úgy "ment hozzá feleségül", hogy nem közölte vele az ő "kis titkát". A vőlegénynek pedig olyan ízlése van, hogy nem is vette észre, vagy ha mégis, nem tette szóvá.
Zoom
 "Lucy" 14 éves korától "tudta", hogy "nő akar lenni". Próbált férfias dolgokkal foglalkozni, volt néhány barátnője is, de ráébredt, hogy valójában a férfiakhoz vonzódik.
Így hát 28 évesen otthagyta a sereget, hosszú hajat növesztett, elkezdett női ruhákban járni, és más férfiakkal fajtalankodni. Következett a hormonkezelés, majd a műtét.
- Elmentem egy orvoshoz, és, bár nagyon ideges voltam, azt mondtam neki, hogy nő akarok lenni. Azt mondta, oké - mesélte meghatottan "Lucy".
Miután "nő" lett, visszament a védelmi minisztériumhoz, de immár konyhai hordárként dolgozni. Ezt követően tért át az iszlám vallásra.
- Azért tettem, mert egy szép vallás, annyira békés - magyarázta. (Reméljük, élete során találkozni fog a hazájában ő is néhány békés muszlim bevándorlóval.)
A "férjéhez" immár muszlimként ment hozzá. Szereti őt, igaz, az esküvő óta csak kétszer látta, de mindkét alkalommal közösültek - meséli büszkén a beteg lelkű szerencsétlen.
Zoom
Azt mondja, nem árulta el neki, hogy "transzszexuális", de a férfi gyaníthatta, hiszen látta a műtétek nyomait.
Zoom
A mecsetben azonban nem voltak ennyire liberálisok: nem engedték, hogy a nőkkel együtt imádkozzon - mesélte csalódottan.
Amikor ragaszkodott ehhez, ki is tiltották onnan.
Zoom
- Undorító módon kezeltek. A melltartóméretemről, az ádámcsutkámról és a menstruációm felél érdeklődtek, s akarták látni a születési bizonyítványomat, ezért inkább hazamentem, és azóta otthon imádkozom - szomorkodott "Lucy", aki reméli, egy napon majd ők is rájönnek, hogy az embereknek "megvan az a szabadságuk, hogy önmaguk lehessenek"...
Zoom
A "kirekesztő" mecset
A sajtó érdeklődésére a mecset szóvivője csak ennyit felelt: "Itt mindenkit szívesen látunk, amíg az iszlám törvényeinek megfelelően viselkedik."
(Kuruc.info)