Egy kameruni nő igazoltan gorilláktól átkerült, HIV-szerű vírussal fertőződött meg - közölték francia kutatók a Nature Medicine szakfolyóirat vasárnap megjelent számában. A nő jól van, az AIDS-betegség tüneteit nem mutatja, a kutatók szerint egy másik embertől kapta el a vírust, nem közvetlenül az állatoktól. A felismerés azt jelzi, hogy az újonnan felfedezett gorillavírus már az emberek közt terjed - írták a Rouen-i Egyetem (Universite de Rouen) munkatársai közleményükben.
"Azonosítottuk a humán immunhiányt okozó vírus egy új törzsét egy kameruni nőben. A vírus szoros rokonságot mutat a gorillák simian immunhiány vírusával és semmi bizonyíték nem utal arra, hogy más HIV-1 vonalakkal vagy a csimpánzok SIV-vírusával rekombinálódna" - írta Jean-Christophe Plantier a cikkben.
A 62 éves nőnél még 2004-ben találták meg a vírust, nem sokkal azután, hogy Kamerunból Párizsba költözött. A vírus genetikai elemzéséből kiderült, hogy egyetlen, korábban szekvenált HIV-vírussal sem egyezik meg felépítése, végül egy 2006-ban felfedezett gorilla simian immunhiányvírussal (SIV) vetették össze.
Az AIDS-betegség vírusát - amely eddig mintegy 33 millió embert fertőzött meg világszerte, további 25 millió halálát okozta - a csimpánzokhoz vezették vissza korábban a tudósok. Úgy vélik, először az ember legközelebbi élő genetikai rokonára, a csimpánzra vadászó, tetemüket feldolgozó emberekre jutott át a vírus.
"Megállapításaink azt jelzik, hogy a gorillák, a csimpánzokhoz hasonlóan a HIV-1 vírus valószínűsíthető forrásai" - írta Plantier csoportja. "Az új HIV-1 ág felfedezése rávilágít arra, hogy folyamatosan nyomon kell követni az új HIV-változatok felbukkanását, különösen Közép-Nyugat-Afrikában, ahonnan az összes létező HIV-1 csoport származik" - hangsúlyozták a francia kutatók.
A nő maga nem került kapcsolatba gorillákkal, de elmondta, hogy több szexpartnere volt, miután meghalt a férje. Annyit tudott felidézni, hogy egyszer gyengélkedett.
(MTI)
Kuruc kérdés: És ezt a niggert miért nem lehet Párizsból (Európából) visszadobni Afrikába, majd a fekete kontinenst karanténba zárni?