Örökké harcolni a gójok ellen
„A rászedés módszerével viselj háborút!” (Moszad mottó)
A kérdés ugyanannyira képtelen, mintha azt kérdeznénk: lapos-e a Föld? Van, aki nem érti, még az írás mottója után sem, mert ostoba, félretájékoztatott, van, aki nem akarja érteni, mert a fent említett lények szolgálatában áll, noha tudja róluk: csatornalények. Legyen mégannyira naiv a kérdés, mégis ott kell, hogy legyen agyunk rejtekeiben a mai magyar élet minden rezdülését vizsgálva.
A csapda régen felállítva, az áldozatok régen kiszemelve. - Vagy erre vagy arra. - Mégis miért, hogy a hurok éppen most szorul rájuk? S miért éppen most, a napokban lőttek rá… Na kire, hol és mivel? Hát persze, hogy a roma lakta Szabolcs-Szatmárban, Nyírpilisen… És bizony, bizony megint azzal a sörétes puskával… Jaj, a szegín, „járőröző” romák autójára! Hogy miért rájuk, azt persze „illik tudnunk”, de bizony azt is, hogy miért éppen most. Mert így „bukhattak le” az eddig oly ravasz, rászista magyarok! Jó időzítéssel, éppen Szent István és az államalapítás ünnepére, az Új Magyar Gárda tagjai szentendrei avatásának, a százezer főt váró, több napos bösztörpusztai találkozó idejére… Csak hogy megrontsák örömét sok ezer magyarnak, bujkáló kételyt lopjanak a lelkébe és megadást az újabb „gyűlölettörvény” tervezettel szemben -, mert ugye „ide vezet a tolerancia”… Talán sokan haza is fordulnak. - Útközben még, még valami történhet… A gyerekekkel az autóban…! Mint szegény Szögi tanár úrral. – Ez ám az adu. Egy-két hét múlva, az iskolakezdésnél csak ki kell játszani a kártyát, a gyermekeiket cigány „diáktársaik” terrorjától féltő, rászista szülőkkel szemben. A parlamentben, a Kaftános Draskovics teamje által „felgöngyölített”, „fajgyűlölet szülte bűnügyet” indoklásul véve a csatornalény-törvénykönyv szigorításához… A nyerő visz mindent… - Igen, immár az egész országot.
"Nem roma származásúak" az elfogott gyanúsítottak – mondta a legújabb csahos kirakatember, Bencze József országos rendőrfőkapitány, előző hét péntek délutáni rendkívüli sajtótájékoztatóján. – Akkor ugye, csak magyarok lehetnek! – És miért ne állna rendelkezésre, megrendelésre, „DNS-minta és több más bizonyíték is” a korábbi hónapok, romák ellen elkövetett gyilkosságainak elkövetésével gyanúsított, négy vagy akár tizennégy férfi előzetes letartóztatásához! Az ember egy-két év alatt hányszor karcolja meg magát, esetleg nem „véletlenül”! A vérmintát akár többször be lehet gyűjteni 15 év folyamán, csak éppen odaküldött ember kell hozzá, az meg akadt, hiszen a letartóztatottakat, mint „nácikat”, Göncz Árpád kifütyölése óta „szemmel tartják”! És bizony, mint látjuk majd: a Moszad találékony.
S miért ne talált volna a nyomozóiroda fegyvereket a debreceni Perényi 1 söröző „gazdasági bejárata környékén, egy lomos részen, a gipszkarton-burkolat mögött…”? A vesztünkre konspirálóknak rutin dolog ujjlenyomatokkal ellátott fegyverek odacsempészése. S hogy hüledezzen a magyar tévéje előtt, megtudjuk, a gyanúsítottak közül kettőnek a testén "tetovált náci jelképek láthatók"! Meg ugye bemondták Orwelliáda „köztelevíziójába”, hogy „az elfogás helyszínén most is tart a házkutatás”. Azóta vajon hány „bűnjelet” találtak Bencze kapitány Moszad trenírozta kopói?
Igazán sajnálom, hogy Sólyom László köztársasági elnöknek, aki persze gratulált a rendőrség „szakszerű és eredményes” munkájához, ezen okokból is lesz mit olvasgatnia a rács mögött, ahová ez a pipogya alak előbb-utóbb bekerül bűntársaival együtt! Pl. az országhódítók módszereiről - noha csak tetteti, hogy nem ismeri őket! Sebaj, biflázhatja, a napi kenyéradag-megvonás terhe mellett a lenti kis válogatás epizódjait is, melyek módszerei mára elavulttá válhattak. Mégis, a szellem maradt a régi: A rászedés módszerével viselj háborút!
Hol kezdjük a visszaszámlálást a dokumentált hadviselésben? Arafat Moszad általi megmérgezésénél? Vagy szept. 11-nél? Tudunk a WTC ikertornyainak közelébe parkolt furgon tetején, állványról filmező, a gépek becsapódását követően – jó haszidik módra – egymással örömtáncot járó izraeli „képzőművész egyetemisták” esetéről, akiket ugye az izraeli követség mentett ki, mint „gyerekes, csínytevőket”… Tudunk az ikertornyok ledöntését – lerobbantását! – megelőzően, az épületben dolgozó zsidóknak adott „drótról”: jobb, ha távol maradnak ezen és ezen a napon! Talán nem kell sorolni a bűnjeleket az olvasónak.
De lépjünk vissza az időben, Michael Collins Piper néhány ével ezelőtti írásából idézve néhány esetet, tipikus Moszad módszereket. Collins Piper már 1994-es, Utolsó ítélet c. könyvében kimondja a máig agyonhallgatottat: J.F.Kennedyt a Moszad ölte meg, CIA segédlettel, Ben-Gurion, Izrael első miniszterelnöke utasítására, mivel az amerikai elnök nem járult hozzá, hogy Izrael atomhatalommá váljon! (Valamint újra az állam hatáskörébe kívánta vonni a pénzkibocsájtást - a szerk.) Persze a világot még mindig az orvgyilkos Lee Harvey Oswald kommunista ügynök voltával etetik… Jó példája a Moszad megtévesztő hadműveleteinek az 1954-es, angol érdekeltségek elleni egyiptomi, terrorista robbantássorozat is, melyet az Abdul-Nasser elnök rezsimjét ellenző Moszlim Testvériségre fogtak. A terrorhullám mögötti érdekekről, végrehajtóikról az izraeli elhárítás vezetője, Benjamin Givlinek egykor titkos távirata lebbentette fel a fátylat. A következőképpen körvonalazta a hadművelet célját:
„Célunk a Nyugat, jelenlegi egyiptomi rezsimbe vetett bizalmának aláásása. Az akciók letartóztatásokat, tüntetéseket és bosszúvágyat kell, hogy szüljenek. Az izraeli beavatkozást teljesen el kell fedni, míg a figyelmet bármiféle más szereplőre terelni. A cél: az Egyiptomnak nyújtandó, nyugati, gazdasági és katonai segítség megakadályozása.”
A Moszad-ügynökök merényleteinek arabokra vagy „szélsőjobboldalra” kenésének nálunk alkalmazott gyakorlata a ’80-as években kezdődött. A párizsi Goldberg csemegeüzlet elleni, 1982. aug. 9-én végrehajtott, hat ember halálát és 22 sebesülését okozó támadással az alig ismert „szélsőjobboldali” „Direct Action” nevű csoportot vádolták. A mediterrán térségben tevékenykedő Jean-Marc Rouillanról, a csoport vezetőjéről több alkalommal bebizonyosodott, hogy kapcsolatai vannak a Moszaddal, melyeknek nyomát a merénylet után eltűntették az aktákból. Mindezt a francia kémelhárítás több, felháborodott tagja szivárogtatta ki. Többük tüntetésképpen lemondott pozíciójáról a Rouillan bűneset, Moszad részvételének elködösítése miatt. Az 1980. októberében, a párizsi copernicus utcai zsinagóga elleni robbantásnál négy járókelő halt meg. A világ sajtóorgánumai „szélsőjobboldali” egyénekről fröcsögtek, de a gyanúsítottak mindegyikét szabadon bocsátották, és a „francia elhárítás felső köreiben a Moszadra mutogattak.”
A robbantás utáni riportok egyike szerint: „1979. április 6-án ugyanez a copernicus utcai mészárlással gyanúsított Moszad terrorista egység robbantotta fel a dél-franciaországi Toulon közelében, La Seyne-sur-Mer-nél, a CNIM művek erősen őrzött üzemét, ahol francia cégek konzorciuma egy atomreaktort épített Iraknak. A Moszad jól megszórta „nyomokkal” a CNIM robbantás színhelyét, melyet névtelen telefonhívások követtek a rendőrségre, arra célozva, hogy a szabotázsakció egy „konzervatív természetvédő csoport” műve volt.” - Csak emlékeztetem az olvasót, hogy Franciaországnak ekkor már tucatnyi, működő atomreaktora volt, tehát bevett gyakorlat energiatermelésre!
1978. júniusában egy személyautó alatt robbant a bomba Párizsban, a Rue Saint Anne-n. Az izraeli ügynökök a PLO aktivista Mohammed Boudiá-t ölték meg és a névtelen telefonáló, persze rögtön felvilágosította a rendőrséget Boudia korzikai maffiával való kapcsolatáról és kábítószer kereskedéséről. „Egy alapos nyomozás a későbbiek folyamán megállapította, hogy Moszad ügynökök voltak felelősök a terrorista gyilkosságért.”
„Mára bebizonyosodott, hogy Moszad hadművelet volt” a nyugat-berlini, La Belle diszkóban, 1986. ápr. 5-én végrehajtott robbantás, melyben meghalt egy amerikai katona. Rögtön „cáfolhatatlan” érvek jöttek elő Líbia bűnösségét illetően, amire Ronald Reagan, amerikai elnök elrendelte Líbia bombázását! A nyomozást vezető Manfred Ganschow, Nyugat-Berlin rendőrminisztere felmentette a líbiaiakat, mondván: „Ez egy igen politikai ügy. A Washingtonban felhozott bizonyítékok némelyike egyáltalán nem lehet bizonyíték, csupán politikai okok miatt gyártott feltételezés.” – Istenem, hány évtizede nincs, mégcsak negyedennyi bátorság sem a „mi” rendőrkapitányainkban! –
Folytatva Izrael megtévesztő hadműveleteinek sorát, 1970-ben a jordániai uralkodónak olyan kompromittáló „bizonyítékot” nyújtottak át, ami egy ellene irányuló PLO merényletre utalt, a hatalom megragadásának szándékával. Husszein mozgósította egységeit, hogy a „fekete szeptemberi” nevű tisztogatás alkalmával több ezer Jordániában élő palesztint gyűjtsenek be. A vezetők közül többet megkínoztak, és menekültek tömegeit üldözték át Libanonba. Azonban két Moszad-ügynök ciprusi meggyilkolása után olyan információ került napvilágra, ami a Moszad titkos akciójára utal. Egyik kulcsügynöke, Sylvia Roxburgh, „viszonyt kezdett Husszein királlyal és egy nagyobb szabású, arabokat destabilizáló Moszad összeesküvés vezető személyiségeként szolgált.” (U.S. Army Officers Say: 'Mossad May Blame Arabs')
Izrael álságos hadviselésének egyik legvisszatetszőbb példája az izraeli vadászbombázók USS Liberty elleni, 34 halálos áldozatot és 172 sebesülést okozó támadása, az 1967-es közel-keleti háború idején. A támadást Izrael nem tagadhatta le, de tévedéssel mentegette magát. A Liberty korának legfejlettebb haditechnológiájával ellátott felderítőhajója volt, hatalmas rádióantennákkal, nagyméretű szatellita ernyővel, az US haditengerészet könnyen azonosítható jeleivel, amerikai zászlókkal fedélzetén, stb., mégis a hajótól olykor mindössze 70 méterre elhúzó izraeli felderítőgép egy „kisebb egyiptomi szállítóhajónak nézte” a támadást megelőző, több órás felderítés után is. A Liberty-ről leengedett, súlyos sebesülteket, szállító mentőcsónakokat izraeli torpedónaszádok támadták. Noha a cionista érdekek szolgálatában álló Washington az ügy tényleges okait eltussolta, a későbbiek folyamán, az egykori vezérkari kabinet elnök, Thomas Moorer admirális vezetésével alakult független bizottság szándékosnak találta az izraeli terrortámadást az amerikai hadihajó ellen.
Izrael terrorista akciójának tényleges oka a szíriai Golán fennsík elleni hadművelettel kapcsolatos, melyet 1967. jún. 8-án, 11.30-ra terveztek. A Libertyt közel 6 órával korábban észlelték Izrael felderítőgépei és attól tartva, hogy az amerikai felderítőhajó elfogja a támadás előkészületeiről az izraeliek által küldött sűrű üzeneteket, az izraeli hadvezetés lefújta az akciót. Csak órákra, hiszen az Egyesült Nemzetek és az USA is a közel-keleti háború befejezését akarta, tűzszünetet rendelve el másnapra, jún. 9-re. Az idő sürgette a zsidókat! A tűzszünet vagy a „béke” előtt mindenhogyan meg kellett kaparintani a Golan fennsíkot, ehhez viszont a veszélyforrást jelentő Liberty felderítőhajót semlegesíteni kellett előbb. Megtörtént!
15 évvel a Liberty elleni támadás után egy izraeli pilóta, az egykori kongresszusi képviselőnek, Paul N. McCloskeynak adott interjúban elmondta, hogy mint rangidős pilóta, felismerte a hajó amerikai zászlaját és jelentette fölötteseinek. Azt a parancsot kapta, hogy ne törődjön vele, folytassa a támadást, melyet ő megtagadott. Egy kettős állampolgárságú izraeli őrnagy is beszámolt róla a későbbiek folyamán, hogy jelen volt az izraeli hadműveleti kabinetben, és hallotta a pilóta rádiójelentését. A támadásban részt vevő pilóták és mindenki a kabinetben tudta, hogy amerikai hajót támadnak!
– Megjegyzendő, az őrnagy, izraeli fenyegetések nyomására vallomását visszavonta később! - Valójában az izraeli vadászbombázó pilótájának tiltakozó jelentését a libanoni amerikai nagykövetségen is fogták, amit Dwight Porter, akkori US nagykövet megerősített Rowland Evans és Robert Novak újságíróknak… (http://www.newsmine.org)
A fentiek csak röpke szemelvények, olykor fontos történelmi események tükrében, a talmud szellemében ügyködő Moszad életéből. Néhány kiragadott példa a bűnlajstromból, melyet, a magukat nálunk már nemzedékek óta befészkelő paraziták, puskatussal, herezúzással nyert „bizonyítékaival” is folytathatnánk, de ezek ugye az „EU demokráciában” már meghaladott dolgok! A rövidke áttekintés mégis elegendő kell, hogy legyen a komoly gyanúhoz, hogy a magyarországi cigányok gyilkosait, egy Izrael által meghódításra kiszemelt célországban(!), máshol keressük, mint a debreceni Perényi 1 söröző alkalmazottai körében!
A cigánygyilkossággal gyanúsított magyarok esete mindössze újabb parány, elterelő hadművelet a Moszad történetében. Számunkra viszont létkérdés! Fontos lépés lehet a cigányság ránk uszítása, a tervbe vett polgárháború fele. Az elmúlt napok Draskovics huszárainak, ÁVH-s fogdmegjeinek legújabb, pimasz, s olykor brutális zaklatásai, megfélemlítései intő példák lehetnek arra, hogy az önmagát kígyóbőreinek levedlésével állandóan megújító, felszámolásunkra berendezkedett, Moszad vezérlésű hatalommal szemben a nemzeti radikalizmus nem adhatja alább, mint a teljes elszámoltatás! Minden ennél kevesebb, csak a magyarság romlásának újabb lépcsőfoka.
Írásom címére a válasz egyértelmű. Ha nem lehet hinni egy csatornalénynek, még kevésbé a belőlük alakult kormánynak, az egész – nevükhöz méltóan – bűzlő bandának, akkor a válasz cselekvést követel a nemzetben gondolkodótól, hogy bizalmunk lehessen a napjaink irányításával megbízottakban. És mégis, oly sokan – jó nemzetiek! -, ódzkodnak még ebben az országban a nemzeti radikalizmus követeléseitől, mint valamiféle szélsőségtől! (Ezért a mindössze pár ezres Gárda tagság, a kóborló cigányhordák miatt immár lakhatatlanná vált országrészek dacára…! Ezért - igen, ezért! -, a Jobbik mindössze 15%-os támogatottsága, noha a rendcsináláshoz legalább 35 kellene…!)
Igen, elszámoltatásért sír erre már minden kő! Hogy végre fizessenek… De itt más nyelvezetet kell választania e sorok írójának, hogy elmondja az elmondhatatlant:
Fizettek századiziglen!
Nem lesz erre szabad élet addig,
míg e földön a kaftános rendész:
kapafogú Draskovics garázdálkodik!
És főnöke, Gordon, a sorozatgyilkos
- a vért ki látja most, kéz kezet mos…
Ha e ficsúr nem is végzi kötélen,
bánja, hogy született anyaméhben,
kísérti öngyilkos szelleme az éjben!
Nem lesz felénk szabad élet addig,
míg a vörös zsarnok, Draskovics,
a népharaggal nem találkozik!
Míg bíró, s ezernyi taláros embere
hirdethet törvényt kényére-kedvére…
Bántok majd mindent, romlott cinkosok,
ha küldi ebét értetek alvilági uratok
- csahos Lantost látva ne sikongjatok!
Átkozzátok a fényes napvilágot,
melyben e földet megláttátok,
fizettek század-, és ezrediziglen,
koldus megtűrten, kegyelemkenyéren,
rebegve bomlott aggyal, cellamélyben,
fizettek minden ellopott garasért,
világba vadult, szétszéledt magyarért,
éhbérbe rokkant milliónyi életéért!
Fizettek minden magyar jajért,
halálsikolyért, kiontott vérért,
minden egyes elveszett rögért,
Trianonért, ötven- és kétezerhatért…
Látnátok inkább újra az alvilágot
- csatornalények: az a ti hazátok -
fizettek bűnökért ezrediziglen,
mit élők, s holtak számon kérnek!
Iszkol majd sok kigyúrt, füstös gyilkos,
fut, rohan páriának távoli Indiába,
messzi-messzi, elhagyott hazájába,
ha hallja, mikor dalol a Gárda!
Ó, eljön még a tetemrehívás perce,
fizettek századiziglen, sírva-nyögve,
átkozzátok a fényes napvilágot,
melyben e földet megláttátok!
S megment majd kaftános rendész,
ha kötélen leng, varjú tojik fején?
Fizettek mindenért, ha szólít a hóhér!
 
Balla József
2009. aug. 23.