A történetek is ennyire furcsák
Folytatódik sorozatunk, ahol összegyűjtjük a legfurcsább, legvérlázítóbb híreket a nagyvilágból. A rasszista gyerekjáték, cigánybiznisz, a legjobb bírósági védekezés és pénzbüntetés életmentésért. Kezdjük a szemlét!
Mondd azt, hogy cigány vagy, és gazdag leszel
A kisebbségek, 99%-ban a cigányok nem egyszer részesültek már pozitív diszkriminációban - és ez a rossz joggyakorlat egyre jobban elharapódzik.

A fenti képen említett Cs. Kádár Péter nem mellesleg zsidó származású. Habár a magyaroknak létszámstopot léptettek életbe, ha valaki cigánynak vallja magát - az megkapja az állást és a támogatást. Mi ez, ha nem rasszizmus? Bővebben ide kattintva.
Egy másik zsidó is cigánynak vallotta magát, hogy több zsetonhoz jusson
Ide kapcsolódva meg kell említenünk, hogy a 2010-es áprilisi választásokon az LMP egyik jelöltje, Faith Balázs cigóknak szánt pályázati pénzeket lopott, és bár jóval a választások előtt fény derült az ügyre, jelöltjüket nem léptették vissza, csak a választások után rúgták ki, miután hozott több ezer szavazatot a konyhára.
Többször kiírtak ugyanis költségtérítéses képzésben részt vevő "roma fiatalok" támogatására pályázatot akkor, és érdekes módon Faith Balázs többször is sikerrel pályázott erre, végeredményben pedig százezreket vágott zsebre. Pedig nem cigány, és higgyék el, nem mi "zsidózunk alaptalanul, habzó szájjal": Faith is a vágottfarkúakhoz tartozik, hisz a Kispesti Zsidó Közösség Egyesület társelnöke, nem mellesleg héberül tanít. Az esetről bővebben itt.
 
Ha adományozunk, adni kell a tolvaj cigánynak is, különben ránk száll a TASZ

Nemrég történt, hogy a jobbikosok és gárdisták adományokat gyűjtöttek az árvízkárosultaknak Szalonnán. Erről persze a média nem adott hírt, csak akkor, amikor a TASZ (aminek hosszú ideig elnöke volt Schiffer András LMP-s politikus, csak hogy tudjuk, honnan fúj a szél) kiderítette: az adományokból nem adtak a kétszersülteknek, ez pedig jogsértő, hisz megsértették az egyenlő bánásmód elvét... Nem adhatunk csak úgy Mari néninek ajándékot, hanem Kolompár Marlborónak is kell, különben feljelentenek rasszizmusért.
Igen, a cigányok serényen tartják a markukat. Nekik minden jár, alanyi jogon, csak úgy. Akkor is, ha sokan közülük nem segítettek az árvízi védekezésben, csak fosztogattak és a gátat rongálták.
Kisgergely András ózdi jobbikos szerint nem kell csodálkozni azon, hogy a Gárda nem oszt adományokat cigányoknak. "Ezt vállaljuk minden lehetséges következménnyel együtt" - tette hozzá. Végül nagyon helyesen megjegyezte: "Akkor az is törvénytelen, ha egy cigányszervezet kizárólag cigányokat támogat". Ez pedig napi gyakorlat, mégsem visítoznak a liberálisok.
 
Nagyokat mondott a Fidesz - ma már letagadják
Hende Csaba, a Fidesz jelenlegi honvédelmi minisztere még a választások előtt több héttel az Echo tévében vendégeskedett. Ment a kampányolás, nagyotmondás: kellettek azok a fránya szavazatok. Ígértek fűt-fát, mondtak kemény dolgokat, hogy magukhoz édesgessék a jobbikos szavazókat. Hende Csaba például ezt mondta:
"Én a radikális megoldásnak a híve vagyok. Én úgy gondolom, hogy ezt a zászlót, a magyar rendőrség zászlaját olyan mértékben mocskolták be, hogy ez az alakulat így, ahogy van, nem maradhat fönn. Tehát egy kormányváltás után a rendőrséget fel kell oszlatni és újjá kell szervezni. Magyarul mindenki elveszti a beosztását."
Aztán a választások után megkérdezték a Fideszt, hogy mikor oszlatják a rendőrséget. Hende Csaba először értetlenkedett, majd annyit mondott: hagyjon az ilyen hülyeségekkel! És lecsapta a telefont.
 
 
 
Tipikusan hazai történet: büntetésre számíthat a kórház, amiért életet mentett

A csornai Margit Kórház
Pénzbüntetéssel vagy további osztálybezárással büntethetik a csornai Szent Margit Kórházat, mert megmentette egy 88 éves férfi életét. Az intézmény nem fogadhat szívbetegeket, miután teljes munkaidőben foglalkoztatott szakorvos hiányában az ÁNTSZ felfüggesztette a kardiológia működését. Az idős, életveszélyben lévő beteg a megyeszékhelyig meghalt volna. A 88 éves férfit a Csornától 30 kilométerre lévő Beledről vitte be a mentő a kórházba. Az előírás szerint Győrbe kellett volna szállítani, a rohamkocsiban azonban kritikusra fordult az állapota. Azonnal megműtötték. Ezért büntetést fognak kapni.

A magyar nép genetikusan alattvaló, gyilkos, moslékzabáló és kollektív bűnös

Van oka röhögni - ők maradtak hatalmon
Ezeket mondta a zsidó értelmiség egyik vezéralakja, Kertész Ákos. A II. és III. Kerületi Ügyészség elutasította azt a feljelentést, amelyet a Jobbik Kertész Ákos magyargyalázó írása miatt tett, szerintük ugyanis nem történt bűncselekmény, ez pusztán véleménynyilvánítás volt. Persze ha a magyar szót zsidóra cseréltük volna, ne higgyük, hogy ott megállt volna az ügy. A Kuruc.infót Kertész Ákos szavainak töredékéért akarják betiltani és szerkesztőinket lecsukni, mert "gyűlöletbeszédet" folytatunk.
Ha a zsidókat nem a gyűlölet fűtené, akkor a Mazsihisz és csatolt részei elítélték volna Kertész szavait: valójában mélyen kussoltak, csak akkor nagy a hangjuk, amikor nácizni kell. Az MSZP ráadásul kiállt Kertész szavai mellett, aki szerintük "csak íróként hirdetett ítéletet".
 
Száműzik az "apa" és "anya" szavakat Amerikában, mert sértik a buzik érzékenységét
Eltávolítják az "anya" és "apa" szavakat az útlevél-igénylési formanyomtatványokról Amerikában, a helyüket a "Szülő egy" és "Szülő kettő" (Parent one, parent two) megnevezés veszi át.

Az amerikai külügyminisztérium honlapján lévő közlemény szerint ezek a "hasznos változtatások" a gyermek szüleinek "nemileg semleges" megnevezését szolgálják, valamint a "több típusú család" elismerésére irányulnak. Az új nyomtatványok hamarosan elérhetők lesznek, teszi hozzá a külügy. Részletek itt.
 
Rasszista gyerekjáték
Eltávolították a disznócskákat egy farmos játékból Nagy-Britanniában, mert a gyártó attól tartott, sértheti a zsidók és a muzulmánok érzékenységét. És hát Európában ők a legfontosabbak, gondolták, de tévedtek, ugyanis az őshonos európaiakból még mindig több van...

Malac nélkül
Egy édesanya meglepődve látta, hogy Early Learning Centre nevű cég HappyLand Goosefeather játékából, melyet a lányának vásárolt születésnapjára, hiányzik a disznó, holott disznóól is tartozik a játékhoz, és az állat röfögését utánzó gomb is fellelhető a többi mellett. Az interaktív játék ugyanis, melyhez tyúk, ló, tehén és bárány is tartozik, gombnyomásra állathangokat ad ki. Amikor az édesanya panaszt tett a gyártónál, azt a választ kapta, hogy korábban valóban volt disznó is a farmon, de "egyes vásárlói visszajelzések és vallásos okok miatt" már nem része a játéknak.
Novemberben azonban - az újabb vásárlói tiltakozások hatására - a cég úgy döntött, visszatérhetnek a disznócskák. - Ez a politikai korrektség már az őrület határát súrolja. Ha valakinek nem tetszik a játék, nem vásárolja meg, ilyen egyszerű - méltatlankodott egy jogosan felháborodott anya.
- Úgy döntöttünk, visszahelyezzük a disznót a készletbe, a játékot pedig nem forgalmazzuk olyan piacokon, ahol a jelenléte problémát jelenthet - nyilatkozott a gyártó szóvivője.

Visszatért a malac
 
Erre van idejük a sünöknek: helyszínelés és nyomozás egy matrica miatt
Érdekes felirat fogadta a szegedi 1-es postára igyekvőket. A rendőrség helyszínelt az „üdvözlés" miatt.
A Szegedi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, közösség elleni izgatás gyanújával indított soron kívüli nyomozást. A matricát leszedték, és bűnjelként lefoglalták.

Az érdekes, hogy az időseket otthonaikban brutálisan bántalmazó rablócigányok esetében valahogy elmarad a „helyszínelés” és a „nyomozás” iránti lelkesedés. Ugyanakkor a kérdés fennáll: miért közösség elleni izgatás gyanúja miatt nyomoznak? Senki nem írta, mondta, hogy cigányokról lenne szó, a „két főnél nagyobb kisebbségi csoport” pedig sok mindenre vonatkozhat, pl. szúnyoginvázióra.
 
Dik mán, igen tisztelt bíróság, az úgy vót...
Minden idők legjobb védekezése a bíróságon derék romáinkhoz köthető, ugyanis az egyik fekete retek szó szerint ezt mondta: "Én megmondom az őszintét tisztelt bírónő, amikor a helyszínre érkeztem, engem a sértettek szó nélkül betámadtak. Amikor valaki fellocsolt az ájulásomból, azon kaptam magam, hogy egy vascső és egy bozótvágókés van a kezemben". Hát igen, velünk is megesik, hogy elájulunk, aztán azon kapjuk magunkat, hogy egy véres szamurájkard van a kezünkben. A fenti verekedés egyébként uzsora és szerelmi ügyek miatt alakult ki - ezek tipikusan a sváb kisebbségre jellemző bűnelkövetési formák.
(Kuruc.info)