Claude Lanzmann filmrendezői munkásságával elejétől kezdve szinte kizárólag a zsidókat, Izraelt és a cionista propagandát szolgálta. 1974-től kezdve tizennégy országban gyűjtötte az anyagot, forgatta a Holokauszt (Shoah) című filmsorozatot, amely végül 570 perces alkotás lett. Az 1985-ben bemutatott filmsorozatot a Magyar Televízió is sugározta, róla a Schmidt Mária vezette Terror Háza szimpóziumot is tartott. A párizsi születésű, most 86 esztendős Lanzmann további cionista propagandafilmjei a Miért Izrael? (1973) és az Izraeli Hadsereg (1994). Könyveket is írt Izrael tömjénezésére. Önéletrajzi kötete, a Patagóniai nyúl 2009-ben látott napvilágot, s az akkor már kómában fekvő háborús bűnösről, Áriél Sáronról ezt írja: „Árik Sáron barátja voltam, szerettem őt, sokat reméltem az Ábu Mázennel (Mahmúd Abbász – J. K.) megejtett találkozásaitól, de ma már pesszimistán szemlélem a béke esélyeit”.

A filmrendezői korszaka és Izrael megalapítása előtt a második világháború idején kivette részét a németek elleni küzdelemből előbb Clermont-Fernandban, majd az úgynevezett „Maquis” mozgalomban Auvergne vidékén. A háború után szinte minden létező kitüntetést megkapott, így például a Médaille de La Resistance avec Rosette-t, a Francia Becsületrendet, a Francia Nemzeti Érdemrendet és legutóbb a Jeruzsálemi Héber Egyetem díszdoktora lett.

Saját elmondása szerint 1952-ben járt először Izraelben, akkor fedezte föl magának a zsidók országát, s azóta számtalanszor volt ott, ahogyan mondani szokta, hazajárt Erecbe. Legutóbb azonban kellemetlen élményben volt része a saját fajtája részéről. Aki valaha is túlélte a Lodi Ben Gurion Nemzetközi Repülőtér biztonsági vizsgálatának barbarizmusát, az tökéletesen hitelt ad annak az élménybeszámolónak, amelyet a reptéri megaláztatása, majd meggyanúsítása után Claude Lanzmann a Háárec című izraeli lapnak mondott.

Claude Lanzmann az elmúlt napokban ismét Izraelben nosztalgiázott, gyűjtötte az anyagot egy újabb cionista propagandafilmhez, ám a látogatás vége nem egészen úgy sikerült, ahogyan elképzelte. A Lodi Ben Gurion Nemzetközi Repülőtéren Lanzmann, a producere és az egyik asszisztense együtt érkezett meg az egyik ifjú biztonsági vizsgáló hölgyhöz, aki valószínűleg nem látta a rendező Holokauszt-sorozatát a televízióban, s magát az alkotót sem ismerte föl. Az asszisztens hátizsákját egymásután háromszor is kinyittatta, majd ráripakodott, hogy merjen segíteni az agg Lanzmannak a könyvekkel és DVD-vel teli nehéz bőröndje kinyitásában és átkutatásában – nyilatkozta a Háárecnek később a filmrendező.

Az irtó hosszadalmas és kimerítő vizsgálat után a hármas elérkezett az úgynevezett „check in”-pulthoz, ám a vizsgáló lány továbbra sem tágított mellőlük, hanem szigorú tekintettel figyelte minden mozdulatukat. „Boldog voltam, hogy végre átestünk a keserves megpróbáltatáson, s rámosolyogtam a lányra, abban a reményben, hogy viszonozza, miközben könnyedén magamhoz húztam. A franciák ezt a mozdulatot accolade-nak (felsőkar a vállon) nevezik, s közben a mellettem állóknak ironikusan megjegyeztem: Nézzétek, micsoda elbűvölő jelenség!” - nyilatkozta Lanzmann.

Csakhogy a biztonsági vizsgáló lány nem csak a Holokauszt-filmet, hanem valószínűleg Lanzmann francia humorát sem ismerte, mert az útlevél-ellenőrzés részleghez közeledvén egyszer csak éles üvöltés hasított a levegőbe, a filmrendező kezéből kikapták az útlevelét, s rögtön ott termett néhány fegyveres biztonsági ember, akik valósággal belefojtották a magyarázkodni próbáló Lanzmannba a szót. A rendőrséget is a helyszínre riasztották, s a rend héber őrei irgalmatlanul betuszkolták a megrettent rendezőt a meseautóba, és a közeli őrsre szállították. A rendőrségen előbb kihallgatták és közölték vele, azért van ott, mert szexuálisan zaklatta a repülőtér egyik női alkalmazottját. Ezután következett a rabosítás, minden ujjáról lenyomatot vettek, ám azt nem engedélyezték neki, hogy a festékanyagot letörölje.

A megalázó procedúra után visszavitték a repülőtérre, ahol fél órát várt rá a gép. Valószínűleg a biztonságiaknál kicsit több ésszel bíró felettesek időközben észbe kaptak, hogy valójában kit cipeltek el a rendőrségre. „Még mindig nagyon el vagyok keseredve a történtek miatt. Sok évet áldoztam az életemből Izraelre, hat filmet rendeztem a holokausztról, Izraelről, az izraeli hadseregről, amely alkotások örökké megmaradnak a mozi történetében”, kesergett a Háárecnek két nappal ezelőtt Claude Lanzmann.

Júszef el-Kudszi – Kuruc.info