A magyarokból gúnyt űző, ingyenélő niggereké a jövő hazánkban?
2008-01-10. 09:21

"Jön egy senki valahonnan Afrikából, akinek maximum annyit lenne szabad megengednünk, hogy szánalmas élete végéig szó nélkül szedje a gyapotot, ehelyett nap mint nap belepofátlankodik az életünkbe, és éjt nappallá téve a güriző magyarság képébe röhögi, hogy lehet ebben az országban munka nélkül is jól élni, ha az ember néger."

Fekete Pákónál viccesebb embert én még soha életemben nem láttam. A "magyar" televíziózás új dimenzióba lépett, amikor az egyik vetélkedőműsorban csokifarok szopogatására biztatta ellenfeleit. Én ezúton kérek tőle bocsánatot, mert az egyik előző írásomban butának neveztem, hiszen a csokifarokban megmutatkozó magasztos irónia totális zsenialitásra vall. Fekete Pákó kifinomult művészi eszközökkel fejezte ki hazánkhoz fűződő viszonyát, amelyből megismerhettük valódi célját, szándékait. Zsenge tizenéves lányainknak ezrei kaphattak tőle sokkot jellemfejlődésüknek ezen az oly befolyásolható szakaszában, és elmondhatjuk, hogy ez a nigériai jöttment két perc alatt szinte lenullázta tíz év kínkeserves nevelőmunkáját. Ezért követelem, hogy teljesítményéért mihamarabb kapjon jutalmat. Mert ezek után én minimum egy Kossuth-díjat vágnék hozzá. De sokkal inkább egy kézigránátot.

Megmondom őszintén, hogy én alapból nem csípem és semmire sem becsülöm azt a leharcolt alkoholistát, aki magát nevetséges módon Tanár úrnak szólíttatja Szegeden, de hatalmasat nőtt a szememben, amikor jogos felháborodását nyeldekelve jó alaposan kiosztotta ezt az undorító nigériai majmot. Mert az ő nemzedéke, a mára már agg 68-as generáció tudja a legjobban, hogy mi volt régen és hogy mit cseréltünk a mára, de azt nyilván ez a „vad nemzedék” sem álmodta volna soha, hogy egyszer még idáig fog süllyedni ez az ország. Hogy jön egy senki valahonnan Afrikából, akinek maximum annyit lenne szabad megengednünk, hogy szánalmas élete végéig szó nélkül szedje a gyapotot, ehelyett nap mint nap belepofátlankodik az életünkbe, és éjt nappallá téve a güriző magyarság képébe röhögi, hogy lehet ebben az országban munka nélkül is jól élni, ha az ember néger.

Vajon mi jöhet még ezután? Azt már tudjuk, és sajnálatos módon megéltük, hogy lányaink odáig vannak ezért az alacsonyabb rendű, embernek csúfolt organizmusért, kiteszik a képét a szobájuk falára, és minden álmuk, hogy egyszer az ágyába bújhassanak. Apák százezreinek rémálma, hogy életük értelme egy szép napon egy ilyen orángutánnal állít majd haza, akit le kell ültetni a családi asztalhoz és figyelmesen hallgatni makogását. És amikor azt hinnénk, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, jó pofát kell majd vágni ahhoz is, amikor már kezd domborodni a lányuk pocakja, amely jobb sorsra érdemes áldott méhben – kétségbeejtően undorító módon – egy majom fejlődik.

Szodoma és Gomora ezernyi lakosát nem véletlenül érte utol a kénköves tűzhalál. Olyan törvényt szegtek, amely Isten egyik legalapvetőbb tilalma a benne hívő emberek számára, és amelyről azt hinnénk, hogy magától értetődik, mert minden egészséges embert undorral tölt el a gondolat: Párosodni egy másik fajjal. Ennél tovább, ennél alább már nincsen. Ennél még pöcegödörbe fulladni is magasztosabb. De a világ mai vezérei tényleg ilyen undorító halált szánnak nekünk: Egyszerűen el fogunk tűnni az evolúció színpadáról. Megszűnik az emberi civilizáció, tízezer évek generációinak kínkeserves munkája egyszerűen kárba vész.

De talán még van visszaút. Tudom hogy képtelenség, de játszadozzunk el a gondolattal, hogy minderre mi még nemet mondhatunk. Játsszuk azt, hogy egy óriási vetélkedő szereplői vagyunk, és hogy mi nyertünk. Kitalálhatjuk, hogy mi legyen a büntetése a veszteseknek. Azt javaslom, játsszuk azt, hogy ezeknek a férgeknek el kell húzniuk az országunkból, és el egész Európából, vissza az afrikai AIDS-es kunyhóikba. Semmit sem szabad itt hagyniuk, magukkal kell vinniük mindent, amit érintésükkel megfertőztek, és mindent, amit génjeikkel lealacsonyítottak. Magukkal kell vinniük bűnös asszonyaikat, és az ebből az undorító nászból született korcs porontyaikat. Mert ha nem teszik, akkor jogunkban fog állni a magunk módján megoldani ezt az igen súlyos problémát, mégpedig végleg.

Ludman Zsolt