A tegnapi időközi országgyűlési választást a kormánypártok színeiben induló Koncz Zsófia nyerte, így nem sikerült a ballibeknek lebontani azt a 2/3-ot, amit Ritter Imre és Volner János miatt amúgy sem sikerült volna, csak jól hangzott. Az élet persze megy tovább, de érdemes ismét pontokba szedni a tanulságokat és azt, mire számíthatunk ezután. Ebből a legfontosabbat szándékosan a végére hagytam.
 Az időközi választás eredménye 99.09%-os feldolgozottságnál (forrás: valasztas.hu) |
1. Intelem a kormánypártoknak, hogy bár a jelöltjük megnyerte a választást, de, hogy nem sima győzelem volt, és egyáltalán nem dőlhet hátra, az is biztos. A körzetben Tiszaújváros még mindig baloldali fellegvár (vagy legalábbis maradjunk abban, hogy egyéb alternatívák hiánya miatt Bíróra szavaztak), a kb. 1700 szavazat különbség pedig minden, csak nem nagy. Persze ennek inkább csak a jövőre nézve van szerepe, a győzelem az győzelem, melyet mától kezdve a Fidesz háza táján bizonyosan el is harsognak jó sokszor.
2. A csekély szavazatkülönbség is mutatja, hogy a "nácizó" kampány nem érte el a célját. Egészen biztosan nem ezért maradt alul Bíró, a lőtéri kutyát nem érdekelte, hogy "antiszemita". Ahol várható volt ellenzéki győzelem (Tiszaújváros), ott sikerült is, de még Szerencsen is szorosabb volt az eredmény, mint az várható volt. Magyarul a korabeli antifasizmust megszégyenítő "nácizgatás" az égvilágon semmilyen mértékben nem befolyásolta az embereket.
 Az emberek jelentős részét nem igazán érdekelte |
3. A harmadik pont inkább egy gondolatébresztő, semmint megállapítás. A kedves olvasó szerint vajon van összefüggés aközött, hogy a vidéki kistelepülések polgármesterei gyakran fideszesek, illetőleg, hogy a kormánypárt rendre jól szerepel ezeken a helyeken? Igény szerint ezt megspékelhetjük még azzal is, hogy a térségben jelentős cigány népesség él, akiknek "integrációjáért" a kormány mindent megtesz ugyebár. "Rejtett erőforrások" ők, ahogy miniszterelnökünk is "bölcsen" megmondta. Ilyen téren persze a balliberálisokat sem kell félteni, fűt-fát megígérnek nekik, ha hajlandóak rájuk ikszelni, így ha mást nem is, azt bizonyosan kijelenthetjük, hogy a cigánykérdés megoldásában egyik nagy szekértábor sem érintett. A liberális demokrácia már csak ilyen szerencsétlen egy rendszer.
4. A Jobbik pozíciói egyértelműen gyengültek (ezzel Gyurcsány még inkább erősödött, ő valahogy akkor is mindig nyer, ha veszít), ami azért nagy szó, mert eddig sem voltak túl erősek. Persze ezt felfoghatjuk egy jól megérdemelt büntetésnek, szokták mondani, hogy az árulóknak még odaát is kivételes kín jár majd. Ezt persze megmondani nem tudjuk, senki nem jött még vissza, hogy elmondja.
Azt viszont tudjuk, hogy a Jobbiknak az egyetlen szalmaszál, amibe még kapaszkodhatott, az a "vidéki beágyazottsága", mi pedig örömmel konstatáljuk, hogy a párthoz hasonlóan ez is erodálódik. Persze idő kell ahhoz, mire az információk "lejutnak" azokhoz a honfitársainkhoz, akik kevésbé foglalkoznak politikával, de '22-re talán ez a "projekt" is befejezettnek minősül majd. Mindenesetre rajtunk nem múlik, keményen dolgozunk a szemek felnyitásában!
Szükségszerűen tehát gyengültek az alkupozícióik, szélsőséges esetben még az is előfordulhat, hogy az összefogás nem számol már '22-ben a Jobbikkal. Jelen sorok írója erre minimális esélyt lát, de, hogy Gyurcsányék eztán még kevésbé látják szívesen az áruló Jobbikot, az is biztos (árulókban meg amúgy sem lehet bízni, ugyebár). Adalékként pedig ne felejtsük el, hogy Északkelet-Magyarországról beszélünk, ahol az egykori nemzeti párt fénykorában még egyedül is képes volt megszorongatni a Fideszt. Ebből az önálló energiából láthatóan már semmi sem maradt, csak egy kiherélt pártalakulat, akiket a pénzéhség meg az Orbán elleni gyűlöleten kívül már semmilyen más gondolat nem tart össze.
 Ez nem jött össze... Árulók bére (fotó: Jakab Péter Facebook-oldala) |
6. Végül pedig megállapíthatjuk, hogy nem csak az "antiszemitázás" nem érdekelte azt a bizonyos lőtéri kutyát, de maga a választás sem igazán. Még a választópolgárok 50%-a sem ment el szavazni, amely olyan léptékű érdektelenség, hogy elméleti síkon még legitimációs problémákat is felvethet, ha nagyon demokráciásat akarunk játszani. Persze nem akarunk, mindenesetre a dolog jelzésértékű.
Mindenesetre örömteli látni, hogy a jelek szerint sokan gondolkodtak úgy, amit én is leírtam a szombati elemzésemben. Bizonyos esetekben a legbölcsebb döntés otthon maradni, ezt a véleményemet pedig a 54.53% osztotta is. Persze ez sem egy homogén erő – otthon maradni sok mindenért lehet – de kiválóan leképezi, sokan mit gondolnak erről az egész bohózatról. A kampány során nagyítóval kellett keresni az őszinte pillanatokat, konkrét tervekről sokszor meg még érintőlegesen sem volt szó. Az emberek nem voltak kíváncsiak a bukott Jobbikra, de a megállás nélkül "rasszistázó és antiszemitázó" kormánypártokra sem – teljes joggal. Bizony, ha a "minden megy tovább ahogy eddig volt" és a balliberális oldal között lehet csak választani, akkor érthető, hogy az embernek még azt a 10 percet sincs kedve rászánni a szavazásra.
Persze beszédes, hogy '18-hoz képest "eltűnt" több ezer Fidesz-szavazó is, halvány ötleteim vannak csupán, hogy "hová tűnhettek" ezek az emberek. Ez persze nem csak az elpárolgott kormánypártiakra igaz, hanem mindenkire, aki nem ment el szavazni. Érthető, hogy nem tették, de felvetődik a kérdés: vajon mire várnak, mit szeretnének?
Az egyértelmű, hogy a kétpólusú politikai világ – egy kormánypárttal és egy balliberális tömbbel – még azt a keveset is végleg megfojtaná, ami pozitívum ebben a rendszerben. Az angolszász mintájú politikai modell az őszinte nemzeti gondolatok halálát jelentené, ahol két mamutpárt, a "jobboldalinak" csúfolt Fidesz-KDNP és az elvtelen moslékká összeállt balliberális erő jelentené a "politikai csatározásokat". Ezen a ponton a politikai élet visszafordíthatatlanul az önös érdekek hadszínterévé válna, ahol végső soron mindkét oldal ugyannak az egy polipnak lenne két különböző csápja. Utóbbi persze most is így van, de van egy halványan pislákoló reménysugár, amely még kiutat mutathat a sötétségből.
Az életben ritkán van olyan fontos feladat mint most, nevezetesen, hogy tovább épüljön a harmadik erő, amely képes kordában tartani a fentebb említett másik kettőt. A leszerepelt baloldali pártokat olyan erős karanténba kell tenni, amilyenbe csak lehet, a kormánypárt valódi alternatívájaként pedig egy valóban jobboldali, de egyben radikális erőt kell felmutatni, amely nemzeti és szociális téren egyaránt képes hathatós válaszokat nyújtani az emberek számára.
Sajnálatos dolognak tartom, hogy a Mi Hazánk Mozgalom nem indult ezen az időközi választáson, mert akkor legalább egy részleges választ kaptunk volna arra, hogy az otthonmaradók közül kik azok, akik a harmadik erő hiánya miatt tettek így.
A tényleges megmérettetésig, 2022-ig viszont még van idő, úgyhogy a feladat adott.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
