 |
1. Lehetőleg ne csináljunk semmi feltűnőt, ne mondjunk semmi olyat, amibe az ellenfél beleköthet. (Semmi köteles utalás, semmi szinglizés.) Nem rendezünk utcai tüntetéseket sem, nehogy „szélsőségesnek” bélyegezzenek. Az úgynevezett pártprogramot népszerűsíteni is fölösleges (végtére is ki a fenét érdekelnek a programok?) és kerülni kell minden lényeges kérdésről folyó vitát. Szép csöndesen folydogáljon a kampány, sőt a legjobb az lenne, ha nem is lenne semmiféle kampány, és akkor a népszerűségi mutatók nem változnak, és így a „békére és nyugalomra vágyó” agymosott szerencsétlenek szavazataival a Zsidesz simán győz.2. Mióta a világ világ, az uralkodó rétegek a tömegeket arra nevelik, hogy legyenek „mérsékeltek”, ne lázongjanak, ne foglalkozzanak közügyekkel (azokat hagyják uraikra), és csöndesen tűrjék nyomorúságos sorsukat. Ma a média jóvoltából sokkal hatékonyabb ez a belenyugvásra ösztönző propaganda, ezért aztán csakis a „középen álló”, „mérsékelt” pártok számíthatnak győzelemre. A Zsidesznek tehát túl azon, hogy szóba sem hozza a hazánk jövője szempontjából létfontosságú ügyeket, „a centrumba kell helyeznie magát”, vagyis el kell hitetnie, hogy a két „szélsőség” - MSZP és Jobbik – között a Zsidesz az, amelyik középen áll.3. Végezetül azért sajnos mégis csak szerepelni kell ebben a demokráciának nevezett bohózatban, amelyben az a párt arat győzelmet, amelyik sikerrel „tematizálja a közbeszédet”, vagyis meg tudja határozni, miről folyjon a vita. Alapszabály azonban, hogy lényegtelen kérdésekről kell beszélni, illetve a lényeges ügyek esetén nem szabad a problémák gyökeréig elhatolni. Egyrészt, mert az emberek nem szeretik a „túlságosan bonyolult fejtegetéseket” (bár megjegyzem, az igazság sohasem bonyolult), másrészt pedig a kizárólag az uralkodó rétegek érdekeit szolgáló politikai korrektség szabályai szerint tilos a sorsdöntő, nemzetünk jövője szempontjából létfontosságú kérdések igazi okait megvilágítani, és megoldásukra javaslatokat tenni.
A leírtakból két következtetés vonható le. Az egyik az, hogy dögunalmas kampány elé nézünk, legfeljebb látszatproblémák körül keltenek viharokat, de csakis akkor, ha valamelyik oldal szükségét érzi szavazói mozgósításának. A másik tanulság pedig, hogy a demokrácia rendszere egy hajítófát sem ér. Amikor ugyanis a felvilágosodás korában íróasztalok mellett lefektették a demokrácia alapelveit, akkor a nagyokos filozófusok úgy hitték, gondolkodó, művelt, hazájuk és a világ sorsáért felelősséget érző „polgárok”, alapos mérlegelés után eldöntik: ki képviselje őket az „ország házában”, és melyik politikai erő kormányozza őket. A kampány pedig eredetileg arra szolgálna, hogy az politikai erők őszintén és becsületesen megvitassák a közösség szempontjából legfontosabb kérdéseket. Ehelyett azt látjuk, hogy az egyik oldalon félrevezetett, agymosott, sőt tudatlanságban tartott, a közügyek iránti érdeklődésről leszoktatott, csakis az anyagi értékek megbecsülésére nevelt „fogyasztók” „döntenek” teljesen hiányos és hamis információk alapján. A másik oldalon pedig ott vannak a hatalomra áhítozó úgynevezett politikusok, akiknek döntő többsége csakis magasról tesz a haza sorsára, csakis pénzre és hatalomra áhítozik, és a jórészt idegen eredetű bankároligarchia szolgálatába szegődve, a polkorrektség jelszavát hangoztatva szépen a szőnyeg alá söpri az igazán fontos nemzeti kérdéseket. Mi értelme így ennek az egésznek? Nem lenne ideje végre kimondani, hogy a demokrácia rendszere egy nagy szemfényvesztés, és ha tovább haladunk ezen az úton, a magyar nemzet menthetetlenül elpusztul?
Nem, mondhatnánk, mert bármilyen rossz is a demokrácia, „ennél jobbat nem találtak ki” (mondta a Churchill, aki ennek a demokráciának köszönhetően a csúcsokra jutott, de állítom, igenis lehetséges ennél jobbat is kitalálni), és egyébként is mindig megjelenik egy őszinte, a nemzeti érdekeket becsületesen képviselő erő. Hiszen íme, most is színre lépett a Jobbik. Való igaz, ha a Jobbik nem létezne, értelme sem lenne ennek a nevetséges és szánalmas színjátéknak, mindamellett némiképpen szomorúan látni, miként próbál igen sok jobbikos vezető – tisztelet a kivételnek - „jó fiúnak”, „mérsékeltnek”, „józannak” és „visszafogottnak” látszani a nagy nyilvánosság előtt. „Látjátok, nem vagyok én szélsőséges, nem kell félnetek tőlem” - üzeni a médián keresztül számos jobbikos politikus „metakommunikációs” szinten. Én nem vitatom, lehet persze okos taktika is, hogy a Jobbik „mérsékeltnek mutatkozik”, és így sikerül a keveset gondolkodó, „nyugalomra vágyó” szerencsétlen fogyasztói rétegek soraiból is támogatókat szereznie. És ha majd bejutnak a parlamentbe, ott aztán ismét radikálisok lesznek, és megmutatják... Talán vannak, akik így gondolkodnak, de szeretném már most jelezni, hogy ha ott lesznek a parlamentben, sokkal inkább „jó fiúnak”, „mérsékeltnek” és poltkorrektnek” kell lenniük, ugyanis jó sok pénzt keresnek majd, kiváló összeköttetéseket építhetnek ki, autójuk, titkárnőjük lesz, vásárolnak egy szép kis emeletes házat a XII. kerületben, meg egy nyaralót a Balatonnál, vagy a horvát tengerparton, de mindezt a sok gyönyörűséget „fenn is kell tartani”, az ember hozzá is szokik a jó élethez, négy év pedig hamar elszáll, jönnek az újabb választások, és ha az ember igazat szól, és a nemzetünket gyötrő problémákra valódi megoldást kínál, akkor „antiszemitának”, „nácinak”, sőt „terroristának” bélyegzik, oszt lőttek az újraválasztásnak, és mi lesz akkor a csodálatos autóval, a XII. kerületi házzal, a nyaralóval és a külföldi utazásokkal?
Mindamellett semmi kétség, a Jobbikra kell szavazni, mert ez a párt az egyedüli becsületes nemzeti erő, és az is tény, hogy most, a választások előtt nem szabad vitát nyitni a demokrácia kérdéséről, nehogy „megosszuk a saját táborunkat”, bár igazán nem tudom, ha most nem tisztázzuk a legfontosabb kérdéseket, megtesszük-e valaha is?
Perge Ottó
A leírtakból két következtetés vonható le. Az egyik az, hogy dögunalmas kampány elé nézünk, legfeljebb látszatproblémák körül keltenek viharokat, de csakis akkor, ha valamelyik oldal szükségét érzi szavazói mozgósításának. A másik tanulság pedig, hogy a demokrácia rendszere egy hajítófát sem ér. Amikor ugyanis a felvilágosodás korában íróasztalok mellett lefektették a demokrácia alapelveit, akkor a nagyokos filozófusok úgy hitték, gondolkodó, művelt, hazájuk és a világ sorsáért felelősséget érző „polgárok”, alapos mérlegelés után eldöntik: ki képviselje őket az „ország házában”, és melyik politikai erő kormányozza őket. A kampány pedig eredetileg arra szolgálna, hogy az politikai erők őszintén és becsületesen megvitassák a közösség szempontjából legfontosabb kérdéseket. Ehelyett azt látjuk, hogy az egyik oldalon félrevezetett, agymosott, sőt tudatlanságban tartott, a közügyek iránti érdeklődésről leszoktatott, csakis az anyagi értékek megbecsülésére nevelt „fogyasztók” „döntenek” teljesen hiányos és hamis információk alapján. A másik oldalon pedig ott vannak a hatalomra áhítozó úgynevezett politikusok, akiknek döntő többsége csakis magasról tesz a haza sorsára, csakis pénzre és hatalomra áhítozik, és a jórészt idegen eredetű bankároligarchia szolgálatába szegődve, a polkorrektség jelszavát hangoztatva szépen a szőnyeg alá söpri az igazán fontos nemzeti kérdéseket. Mi értelme így ennek az egésznek? Nem lenne ideje végre kimondani, hogy a demokrácia rendszere egy nagy szemfényvesztés, és ha tovább haladunk ezen az úton, a magyar nemzet menthetetlenül elpusztul?
Nem, mondhatnánk, mert bármilyen rossz is a demokrácia, „ennél jobbat nem találtak ki” (mondta a Churchill, aki ennek a demokráciának köszönhetően a csúcsokra jutott, de állítom, igenis lehetséges ennél jobbat is kitalálni), és egyébként is mindig megjelenik egy őszinte, a nemzeti érdekeket becsületesen képviselő erő. Hiszen íme, most is színre lépett a Jobbik. Való igaz, ha a Jobbik nem létezne, értelme sem lenne ennek a nevetséges és szánalmas színjátéknak, mindamellett némiképpen szomorúan látni, miként próbál igen sok jobbikos vezető – tisztelet a kivételnek - „jó fiúnak”, „mérsékeltnek”, „józannak” és „visszafogottnak” látszani a nagy nyilvánosság előtt. „Látjátok, nem vagyok én szélsőséges, nem kell félnetek tőlem” - üzeni a médián keresztül számos jobbikos politikus „metakommunikációs” szinten. Én nem vitatom, lehet persze okos taktika is, hogy a Jobbik „mérsékeltnek mutatkozik”, és így sikerül a keveset gondolkodó, „nyugalomra vágyó” szerencsétlen fogyasztói rétegek soraiból is támogatókat szereznie. És ha majd bejutnak a parlamentbe, ott aztán ismét radikálisok lesznek, és megmutatják... Talán vannak, akik így gondolkodnak, de szeretném már most jelezni, hogy ha ott lesznek a parlamentben, sokkal inkább „jó fiúnak”, „mérsékeltnek” és poltkorrektnek” kell lenniük, ugyanis jó sok pénzt keresnek majd, kiváló összeköttetéseket építhetnek ki, autójuk, titkárnőjük lesz, vásárolnak egy szép kis emeletes házat a XII. kerületben, meg egy nyaralót a Balatonnál, vagy a horvát tengerparton, de mindezt a sok gyönyörűséget „fenn is kell tartani”, az ember hozzá is szokik a jó élethez, négy év pedig hamar elszáll, jönnek az újabb választások, és ha az ember igazat szól, és a nemzetünket gyötrő problémákra valódi megoldást kínál, akkor „antiszemitának”, „nácinak”, sőt „terroristának” bélyegzik, oszt lőttek az újraválasztásnak, és mi lesz akkor a csodálatos autóval, a XII. kerületi házzal, a nyaralóval és a külföldi utazásokkal?
Mindamellett semmi kétség, a Jobbikra kell szavazni, mert ez a párt az egyedüli becsületes nemzeti erő, és az is tény, hogy most, a választások előtt nem szabad vitát nyitni a demokrácia kérdéséről, nehogy „megosszuk a saját táborunkat”, bár igazán nem tudom, ha most nem tisztázzuk a legfontosabb kérdéseket, megtesszük-e valaha is?
Perge Ottó
(Kuruc.info)
