Miközben a kormányzásra készülő Fidesz számára úgy tűnik, semmi sem fontosabb annál, mint hogy jól besározza a Jobbikot, nem érdektelen, hogy a Vona Gábort lejárató cikkeket napi rendszerességgel szállító Széles Gábor vékony intellektussal bíró lapja, a Magyar(talan) Hírlap és tulajdonosa milyen aljas és kisstílű politikai játszmák része lett.


Legszebb pillanatai egyike

Az alábbi történetet egy Orbán Viktortól „nem messze álló”, a Magyar Hírlap berkein belül is otthonosan mozgó informátor juttatta el hozzánk. (A narancsidióták figyelmébe: a beépülés mindig kétirányú!)
A történet Széles Gábor és Orbán Viktor kapcsolatáról szól, amolyan igazi mutyiopera. Nézzük hát, mik zajlanak Bayer Zsolt idoljának háza táján.
Orbán még valamikkor a tavalyi év folyamán megkérte Széles Gábort, hogy készítse el a Fidesz gazdasági programját. Igazság szerint már ennyi is elég lenne, hogy a Fideszre ne szavazzunk még akkor sem, ha Kövér László megnyiratkozik, de lássuk tovább.
Széles nekilátott, beleölt egy pár millió magyar forintot, és elkészített egy gazdasági programot, majd Orbán közölte vele – röviden és tömören –, hogy nem ez lesz a program. Széles ettől megijedt, azt hitte, talán joggal, hogy Orbán kedvenc pincsikutyájából kivert páriává válik, és nem lesz belőle miniszter a kormányváltás után. Így aztán elhatározta, hogy ő most fideszesebb lesz a legfideszesebbeknél, és, még a Bajszos Árnyon is túltéve, egyre többet és egyre hevesebben kezdte támadni a Jobbikot lapjában. Pontosabban nem is ő, hanem a bértollnokai.
Ennyit tehát arról, hogy mennyire lehet hiteles az a bírálat, ami mögött egy miniszteri alkalmasságát bizonyítani próbáló(!), Magyarország gondjairól mit sem sejtő Bulldog (így hívják a háta mögött az alkalmazottjai) áll. A „szakértelméről” csak annyit, hogy Széles szerint a cigánybűnözés felszámolására az a legjobb módszer, hogy minden tavasszal napos csibéket és palántákat kell osztani – az állam pénzén persze –, a szorgalmukról világszerte híres dzsipók meg azt majd felnevelik, és ebből az állam is profitál.
Széles, bizonyítandó, hogy nemcsak Orbán, hanem annak barátai irányába is segítőkész, két esetben is „kisegítette” Bencsiket és annak – olvashatatlan és alig olvasott – hetilapját. Egyszer 12 milliót, második alkalommal meg 25 milliót adott át a Bencsikrata vezetőjének, állítólag abból a szándékból, hogy megvásárolja a hetilapot. Tehát amolyan kapitalista segítség volt ez, adok pénzt, hogy aztán megvegyem a lapodat.
Ennek ellenére – ahogy az a seggnyalókkal lenni szokott – Szélesnek nem sikerült megkedveltetnie magát Orbán Viktor Vezénylő Tábornok Úrral. Likud Viktor igazi tel-avivi technikákkal hintáztatja az öreget, egyszer miniszteri posztot, egyszer meg utazó nagyköveti állást ígérve neki. Úgy zajlik a történet, mint egy középszerű rajzfilmben: amikor Bulldog bácsi már nyeregben érezné magát, Orbán letaszítja onnan, majd hagyja visszamászni.
Januárban Széles még biztos volt abban, hogy gazdasági miniszter lesz. Jött aztán Orbán évértékelő félrebeszélése, ami után díszvacsorára volt hivatalos az egykori Ikarus-vezér. Informátorunk szerint Orbán protokollfőnöke – a Vezénylő Tábornok Úr kifejezett kérésére – úgy intézte az ülésrendet, hogy a jövendőbeli miniszterelnök folyamatosan a hátát mutassa Bulldog bának. A protokollfőnök könyörgött Orbánnak, hogy menjen oda köszönni legalább a pincsikutyájának, mert az nagyon el van keseredve.
Likud Viktor odament, vállon veregette a nála jóval idősebb kollégáját, és csak annyit mondott neki: „szevasz, Gábor”. Kezet viszont nem fogott azzal az emberrel, akinek gazdasági miniszteri posztot ígért korábban…
Az egyszerű magyar emberben ilyenkor csak egy kérdés merül fel: ezek akarják vezetni az országot, hogy majd minden menjen tovább úgy, ahogy eddig?
Florian Geyer – Kuruc.info
Kapcsolódó: