Anyaországiak az összetartozást hirdetik Csíksomlyón (Fotó: Hering József)

A Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata már bejelentette, hogy június 4-én 16.30 perckor anyaország-szerte megszólalnak a református és az evangélikus templomok harangjai, hirdetvén a magyarságra kilencven esztendővel ezelőtt ráerőszakolt trianoni diktátum nemzeti tragédiáját. Sokan azt remélték, s titokban talán még mindig bíznak benne, hogy ebből a harangzúgásos mementóból a Magyarországi Katolikus Egyház is kiveszi a részét. Az az egyház, amely valamikor Szent István művét Regnum Marianumnak, Szűz Mária Országának nevezte.

Szomorú szívvel, de ki kell ábrándítani a titokban bizakodókat. Ismerve a katolikus egyházon belül uralkodó hierarchiát, tekintélytiszteletet, előre borítékolhatjuk, hogy Erdő Péter bíboros egyházának harangjai nem kondulnak meg 2010. június 4-én délután fél ötkor. De miért kondulnának, amikor néhány esztendővel ezelőtt maga a bíboros fordított hátat a Szent István király-plébániatemplom főbejáratában, és tűnt el a Bazilika félhomályában, miközben magyarok ezrei a Székely Himnuszt énekelték a Szent István téren?

Moldvai magyarok a nyeregben (Fotó: Hering József)

Sajnos úgy néz ki, hogy a magyar nemzeti érzés megvallása terén Erdélyben sem rózsásabb a helyzet az anyaországiénál. Gyakori útjaim során megfordultam sok erdélyi, leginkább székelyföldi templomban, s vettem részt vasárnapi és ünnepi katolikus szentmiséken, illetve református istentiszteleteken. Azt láttam, amit általában Budapesten is tapasztalok, hogy a kálomisták sosem fejezik be az istentiszteletet a Himnusz eléneklése nélkül, míg a katolikus templomokban sajnos ez gyakori jelenség. Persze ez a véletlen műve is lehet, azaz, Erdélyben és Budapesten nem az elvárásaimnak megfelelő katolikus templomba térek be. Valószínűleg az is csak a véletlen műve, hogy a Tőkés László által az erdélyi magyar történelmi egyházak berkeiben működött besúgók földerítésére tett javaslatot csak az ottani katolikus egyház vezetősége nem támogatja.

A csíksomlyói ferences rendház nemrégiben bejelentette, hogy Böjte Csaba lesz az idei búcsún celebrálandó szentmise ünnepi szónoka. A csíksomlyói ferencesek egyúttal arra is fölhívták a magyarok figyelmét, nehogy „más célra kívánják felhasználni a búcsút, arra, hogy politikai hovatartozásukat mutogassák”. Magyarán, nehogy „magyarkodjanak” a Nagy- és a Kissomlyó közötti nyeregben, eszükbe ne jusson magasba emelni az Árpád-sávos és a nemzetiszín lobogót, föliratos tábláikon a keresztalják ne hirdessék az elrabolt településeink neveit. Nehogy ezzel sértsék a románok és mások érzékenységét, vagy – horribile dictu – félelmet keltsenek bennük. Az anyaországiak ezt az intelmet, pontosabban szinte mindennapos fenyegetést már jól ismerik a csíksomlyói búcsúra egyébiránt elzarándokolni nem szokott Lendvai Ildikó, Schiffer András, Ungár Klára, Zoltai Gusztáv és a hozzájuk hasonlók szájából.

Böjte Csaba személyében a csíksomlyói ferencesek jól választottak, mert olyan embert hívtak meg ünnepi szónoknak, aki garantáltan nem magyarkodik majd a Makovecz Imre megálmodta Hármashalom-oltárnál. Igazuk van a csíksomlyói ferenceseknek, mert jól áll a Kárpát-medencei magyarság szénája, nincsenek demográfiai, egzisztenciális és anyanyelvi gondjaink, bajaink. Nincsenek napirenden a magyarverések Budapesten, Székelyudvarhelyen és Temerinben, nem fojtják belénk a magyar szót, nem rabolják el egyre inkább a megmaradt életterünket az anyaországban és az utódállamokban. Igazuk van a csíksomlyói ferenceseknek, a pünkösdi több százezres seregszemlét, együttlétet a világért sem szabad kihasználni magamutogatásra, szélsőséges magyarkodásra. Nem bizony, mert minden rendben van. Merjünk kicsi búcsúsok lenni!

Bölcsen cselekedtek a somlai ferencesek, mert Böjte Csaba nem követi el például Bartók Albert, Czirják Árpád és Bábel Balázs korábbi meggondolatlanságát, akik ünnepi szónoklatukban a Hármashalom-oltárról is radikálisan szólni merészeltek mindarról, amiről Csaba testvér garantáltan nem beszél majd az Árpád-sávos zászlókkal másokban félelmet keltő magyarok színe előtt.

De azt is reméljük, hogy Csaba testvér az előzetes intelem ellenére is valószínűleg zászlóerdőt lengető búcsúsoknak nem mondja azt, amit 2008-ban az ezeréves határon álló kontomáci templomnál, majd rá egy évre, szinte szóról szóra megismételve ugyanott mondott: „Látok itt sok Árpád-sávos zászlót, de ne feledjük, hogy ezen a földön (mármint Erdélyben, pontosabban a Gyimesekben – H. J.) más népek is éltek, és élnek most is, így románok és cigányok is. Szeressétek tehát a román testvéreinket!” Az ellenkezőjét, tehát más népek gyűlöletét sem kell hirdetni, de a magyarság jelenlegi állapotában az országrabló, népünket kifosztó a szorongató szeretetére buzdítani sokak szemében irracionális gesztusnak tűnik.

A Nohab 2008-ban befut az ezeréves határra (Fotó: Hering József)

A csíksomlyói búcsú közeledtével szólnunk kell ennek a magyar szent helynek egyik személyiségéről, az elnémított Gergely István plébános úrról, a Csibész Alapítvány tető alá hozójáról, a csángók istápolójáról, a legendás Tisztiről, akit a magyarokat mérsékletre intő egyház vezetősége a hívek élénk és hosszas tiltakozása ellenére Somlyóból száműzött a távoli Tomiba. Igen, az erdélyi Római Katolikus Egyház manapság már nem Márton Áron, míg az anyaországi nem Mindszenty József egyháza, hanem egészen másoké.

Gergely István moldvai csángókkal Csobotfalván (Fotó: Hering József)

A magyarokat a fentebb említett egyházi tilalom és rosszallás ellenére arra buzdítjuk, hogy igenis emeljék magasba Csíksomlyón és Gyimesbükkön is az Árpád-sávos lobogót. Még akkor is, ha ez nem tetszik a harangokat Trianon emléknapján megkondítani nem hajlandó vallási vezetőknek.

Hering József – Kuruc.info