Angela Merkel német kancellárt imádják a cionisták, mivel minden vágyukat és kívánságukat azonnal és gondolkodás nélkül kielégíti. Most azonban valami különös dolog történt, ugyanis a kancellár-asszony meglepő kijelentést tett egy szombati rendezvényen: bukottnak nyilvánította a multikulturalizmust. Sőt, odáig merészkedett, hogy kimondta: minden bevándorlónak meg kellene tanulnia németül.
Egy nappal korábban Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszocialista Párt (CSU) vezetője egy ifjúsági nagygyűlésen szintén arról beszélt, hogy a „multikulti halott”. Mi több, nem rejtette véka alá véleményét, miszerint az lenne a legjobb, ha többé egyetlen „idegen kultúrterületről” érkező bevándorló sem tenné be a lábát Németország területére.
Az utóbbi időben egyre több német politikus mer nyíltan beszélni a bevándorlók okozta súlyos problémákról. Angela Merkel a Német Kereszténydemokrata Párt ifjúsági szervezetének Potsdamban rendezett szombati konferenciáján arról is beszélt, hogy nem elég pusztán segítséget nyújtani a bevándorlóknak, hanem „kihívásokat is kell támasztani velük szemben”. A legfőbb kihívás pedig az, hogy meg kellene tanulniuk németül. „Ha ugyanis nem beszélik jól a nyelvet, teljesen képtelenek lesznek beilleszkedni a német társadalomba” – jelentette ki Merkel. A Süddeutsche Zeitung című német lap szombati számában egyébként Abdullah Gul török államfő szintén azt fejtegette, hogy a németországi törököknek „tökéletesen, akcentus nélkül” kellene beszélniük németül.
Mármost ha valaki régebben hasonló kijelentéseket engedett volna meg magának, mint amelyeket a német kancellártól és a bajor miniszterelnöktől az elmúlt napokban hallottunk, az illetőt legott nácinak, fasisztának, rasszistának bélyegezték volna, és kikergették volna a világból is. Most viszont a szokásos gyalázkodó és átkozódó propagandakampány alighanem elmarad. Valami történt. Vagy a vezető német politikusoknak jött meg a bátorsága, vagy pedig a Németországot uraló cionisták engedélyével emelik fel a szavukat a jórészt muzulmán vallású bevándorlók térfoglalása ellen.
Nos, az utóbbi lehetőség tűnik valószínűbbnek. Annál is inkább, mivel számos jel utal arra, hogy a cionisták stratégiát váltottak, és immár egyre inkább hajlandók támogatni – és érdekeiknek megfelelően kihasználni – a jobboldali, sőt radikális jobboldali politikai erők törekvéseit, melyek az iszlám európai terjeszkedésének megakadályozására és a bevándorlás teljes leállítására irányulnak. Izrael legfőbb ellenségei a muzulmán arabok és perzsák, akik ellen az európaiakat is fel akarják sorakoztatni. Végtére is globális világban élünk, ezért aztán a „terrorellenes háborút” is világméretekben kell megvívni.
Nem kell azonban aggódniuk a baloldaliaknak sem, a cionisták őket sem hagyják magukra, csak éppen elvárják tőlük is, hogy szép lassan felejtsék el a „multikultit”, és a bevándorlókat is hagyják a fenébe. Mármost felmerül a kérdés, mi lesz az úgynevezett baloldal témája, miután a munkások és szegények után a bevándorlókat is sorsukra kell hagynia? A válasz már megszületett: a baloldal a jövőben a környezetvédelem ügye mellett fog kardoskodni és „zöld” színekbe öltözik.
Perge Ottó - Kuruc.info