Balczó Zoltán hivatalosan is bejelentette, hogy pártja a Fidesz főpolgármester-jelöltjét támogatja*. A Jobbik alelnöke és pártja oly módon teszi ezt, hogy Tarlóstól cserébe semmilyen ellentételezést nem kér, nincs szó választási szövetségről vagy kölcsönös visszaléptetésekről sem.

Balczó Zoltán lapunk kérdésére elmondta, hogy a Fidesz, és a KDNP által támogatott független jelölt támogatásáért cserébe, bár tárgyaltak, tehát nem kéretlen támogatók, semmilyen konkrét ellentételezésben nem állapodtak meg Tarlóssal, vagy az ellenzéki pártokkal. Nemcsak listás helyekre nem számíthat a Jobbik, de nem is veszik fel Tarlós István hivatalos jelölői közé. Az állítólag elképzelhető, hogy Óbuda polgármestere, Demszky kihívója megköszöni a támogatást.
Balczó hozzátette, azért támogatják Tarlóst, mert neki van esélye a rengeteg kárt okozó SZDSZ-es főpolgármestert legyőzni.

Az immár több éves múlttal rendelkező nemzeti radikális formáció e lépésével a világon mindenütt érvényes politikai egyszeregyet figyelmen kívül hagyva esetleg megindulhat az eljelentéktelenedés irányába (példának okáért az SZDSZ soha nem támogatja az MSZP-t ingyen és fordítva, de a világ bármely pártja sem tesz így, kiállítva önmagát a politikai focipályáról).

Amennyiben feltételezzük, hogy a Harmadik Út 2,2 százalékos tavaszi eredményének fele, 1,1 százalék esik a Jobbikra, úgy ez már elegendő ahhoz, hogy  - a politika világában természetes módon - kis számú képviselő-jelölti helyre jogot formáljon egy párt. Pláne, hogy a radikálisok Budapesten erősebbek az országos átlagnál, a helyhatósági választás egyfordulós és nincs 5 százalékos küszöb sem. Ennek ellenére komoly igényt a Jobbik, úgy tudjuk, nem támasztott. Erősebb megfogalmazás szerint ez politikai öngyilkosság.

A jobboldali közönség szemszögéből nézve ugyanis a Jobbik ezzel a lépésével elveszítheti súlyát. A háttérinformációkkal nem rendelkező konzervatív választó, amennyiben Fidesz- szimpatizáns, úgy értelemszerűen nem fogja voksát adni egy saját pártja mellé ingyen felsorakozott kisebb csapatra. Amennyiben nemzeti radikális, Jobbik vagy MIÉP-szavazó, úgy a parlamenti választásokhoz hasonlóan nem fog átszavazni a Fideszre vagy annak jelöltjére, hiszen nem köttetik választási szövetség, voksával a Jobbikot nem tudja képviselői helyekhez juttatni és a Jobbik csupán a partvonalon kívülről szemléli az eseményeket.

Szakítás a MIÉP-pel? Nem tudja felvenni az állami támogatást a Jobbik

A Kuruc.info értesülései szerint a Jobbik célja mindezzel a csendes kihátrálás a MIÉP-pel való szövetségből. Balczó Zoltán lapunk kérdésére válaszolva ezt nem cáfolta de nem is erősítette meg. Megfogalmazása szerint a Jobbik azért támogatja Tarlóst, mert "független jelölt". A párt által kiadott közlemény is erre helyezi a hangsúlyt, illetve leszögezi: Tarlós várospolitikai elképzelései alapvetően összhangban vannak a Jobbik programjával., és az óbudai polgármester 16 év alatt bebizonyította, hogy képes a pártok feletti konszenzus megteremtésére. Pártközeli forrásaink azonban úgy fogalmaznak, hogy a Jobbik azért is támogatja Tarlóst, mert így próbál kilábalni jelenlegi csapdahelyzetéből. Hiszen önálló jelölt állításának a jelenlegi egy fordulós rendszerben nem lenne értelme, a MIÉP jelöltjének támogatása pedig már nem jöhet szóba.

A Csurka István pártjával való szakítás mellett nyomós érvek szólnak, hiszen a MIÉP tényleges vezetője, Papolczy Gizella ellenállása miatt eddig az országgyűlési választás alapján járó állami támogatásához sem tudott hozzájutni a párt. Papolczyék ugyanis nem hajlandóak a választások előtt kötött megegyezés alapján 50-50%-os megosztásra a Harmadik Utat alkotó két erő között, ehelyett 75-25-ös, vagy kétharmad-egyharmados arányt követelnek, természetesen saját javukra. Minthogy azonban a pénz felvételéhez a két társelnök-pártelnök, Csurka István és Kovács Dávid aláírása szükséges, jelenleg patthelyzet alakult ki. Anyagiak nélkül hatékony kampányt folytatni pedig, kétségtelen, nagyon nehéz.

Ezen túlmenően a MIÉP érdemben nem egyeztetett az őszi önkormányzati választásokon való közös indulásról, a  fővárosi jelöltek arányáról sem. Még helyi szinten sem sikerült megegyezni, mert bár több miépes politikus kötött volna méltányos megállapodásokat, ezeket Csurkáék rendre, egyik napról a másikra felrúgták. A MIÉP kész helyzetet teremtve jelentette be Zsinka László főpolgármester-jelölti indítását és végül ragaszkodtak minden listavezetői helyhez, ami de facto lehetetlenné teszi a Harmadik Út tényleges további működését. Ettől függetlenül egyes körzetekben lesznek közös Jobbik-MIÉP jelöltek.

Úgy tudjuk: a Jobbik tagság zöme a 2005. szeptembere óta létező együttműködés negatív tapasztalatai alapján támogatja a MIÉP-pel való szakítást. E kedvezőtlen tapasztalatok közül a jelentősebbek közé tartozik, hogy a MIÉP részéről az országgyűlési választási kampányra beígért 80 millió forint nem realizálódott, továbbá Csurka István az írott és íratlan szabályokat felrúgva, s a Harmadik Út népszerűségét rombolva kisajátította az amúgy szűkös médiaszereplési lehetőségek zömét. Általánosabban az is a szakítás mellett szólhat, hogy Csurka, részben időskori problémái miatt,  részben mert pártja családi gazdasággá változott, ma már többet árt, mint használ a korszerű és Európa szerte erősödő nacionalizmus és nemzeti radikalizmus ügyének.

Mindezek ellenére arról nincs információ, hogy a Jobbik tagság és a szimpatizánsok támogatnák a nemzeti oldalt egypártrendszerű stratégiájával két választáson is gallyra tevő Fideszhez való egyoldalú közeledést. Még ha Tarlós nem is lépett be Orbán Viktor pártjába. Korábban a Jobbik vezérkar minden lehetséges fórumon rámutatott a Fidesz balliberálisokkal való elvtelen és értelmetlen kompromisszumaira, s azt hangsúlyozta, utóbb kiderült, helyesen, hogy a Fidesz egypárti stratégiája és politikája csupán balliberális győzelem elősegítésére alkalmas, ezért többszínű konzervatív oldalra van szükség.


MB - Kuruc.info

* Néhány napja az alapinformáció már publikus, miután egy hírportál kérdésére válaszolva Kovács Dávid pártelnök nyilatkozott Tarlós István támogatásáról, további részletek azonban akkor még nem váltak ismertté.